Író: Nyikolaj Ivanovics Buharin
Fordítás: P.G. a Workers' Socialist Federation által 1919-ben megjelentetett brosúra alapján.
A parlamentáris rendszer és a szovjet1-hatalom közt nyugvó alapvető különbséggel immáron tisztában vagyunk. Ismeretes, hogy a szovjetek nem ruháznak politikai jogokat a nem-termelő osztályokra. Az országot tanácsok kormányozzák, amelyeket a munkásnépesség választ meg ott, ahol azok dolgoznak, az üzemekben a bányákban és a falvakban. A tőkések, a földbirtokosok, a középosztálybéli értelmiségiek, a bankárok, a tőzsdések és a spekulánsok, a papok és a szerzetesek, röviden mindenki aki a kapitalizmus fekete seregét alkotja, szavazati jogukat és politai hatalmukat elvesztették.
A parlamentáris köztársaság alapja az alkotmányozó nemzetgyűlés (vagyis a parlament, melynek tagjait választókerületek képviselőiként választják). A kommunista köztársaságban a főhatalom szovjetkongresszusra esik.
Miben különbözik egyik a másiktól?
Valójában abban, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlésben nemcsak a munkások és parasztok képviselőit választják, hanem a tulajdonosok, a bankárok és a tőkések képviselőit, azaz minden tőkés osztály és azok talpnyalóinak képviselőit is.
A tapasztalat azt mutatja, hogy mihelyt a polgárság politikai jogokban dőzsöl, arra használja ezeket a jogokat, hogy rászedje a munkásságot és a parasztságot. Mivel övé a sajtó, mind a napilapok és a folyóiratok az ő kezeiben: mivel nagy vagyon áll rendelkezésére, a polgárság köztisztviselőket vesztegethet meg, hogy ügynökök százait, ezreit állítsa saját szolgálatába; mindig kész rabszolgái fenyegetésére és megfélemlítésére, hogy ebből előnyhöz jusson; és képes úgy szervezni a dolgokat, hogy valójában egy morzsányi hatalmat se eresszen markai közül.
Nyilvánvaló, hogy minden ember részt vehet a választásokon, de e látszat mögött a kapitalizmus uralma bújik meg, amely háton veregeti önmagát, hogy szavazati jogot és mindenféle „demokratikus” kiváltságot adott az embereknek, de megbizonyosodik arról, hogy megmaradjanak saját kiváltságai. Így a polgári-köztársasági országokban az általános választójog leple alatt a hatalom a kapitalizmus nagy erőinek markaiban bújik meg.
A parlamentáris rendszerben minden állampolgár négy-öt évente egyszer az urnába veti szavazatát, ezennel pedig tiszta a terep a parlament tagjai, a miniszterek és az elnök számára, hogy a dolgozó népekkel mit sem törődve kormányozzanak. Hivatalnokai által megvezetve és kizsákmányolva, semmi rész nem jut a dolgozókra a kapitalista állam igazgatásából.
A munkások diktatúrájából született szovjet-köztársaságban az igazgatás egy teljességgel új alapon nyugszik. Nem a tömegektől független, tőkésektől függő hivatalnokok szervezete. A központi kormány a munkások és a parasztok nagy osztály-szervezetein alapszik: az ipari szakszervezeteken, a gyári bizottságokon, a helyi munkás- és paraszttanácsokon és a katonák és matrózok szervezetein. A középpontból több ezer, és több millió szál vezet a tartományi szovjetekhez, a városi tanácsokhoz, a helyi tanácsokhoz és legvégül a gyári és üzemi szovjetekhez.
Vegyük például a Legfelső Népgazdasági Tanácsot. Ipari megbízottak, gyári bizottságok és hasonló intézmények képviselői alkotják. Egyrészt, az ipari szakszervezetek felölelnek minden ipari tevékenységet, sokféle városban rendelkeznek elágazásokkal és a szervezett munkástömegek tartják fenn őket. Másrészt, ma minden gyárban létezik egy, a munkások által választott bizottság. A gyári bizottságok csoportosulnak és a elküldik képviselőiket a Legfelső Népgazdasági Tanácsba, amely kidolgozza a gazdasági változások és a termelés igazgatásának terveit. Épp így, az igazgatás központi szervezete is a munkások képviselőiből áll, és a munkásosztály tömegszervezetein nyugszik.
Ígyhát a kapitalista köztársaságtól egész különböző intézménnyel állunk szemben. Nem csupán mert a nem-termelők szavazati jogaiktól fosztottak; nem csupán mert az országot a munkásság és a parasztság igazgatja, hanem legfőbbképpen mert szovjetek kormánya folytonos összeköttetésben áll a szervezett tömegekkel, és ezáltal mindig a társadalom nagyobb hányada veszi ki részét az állam igazgatásából. Minden szervezett munkás behatást fejt ki, nem csupán mert havi egyszer-kétszer olyan embereket választ meg, akibe bizalmát fekteti, hanem mert az ipari szakszervezetek maguk dolgozhatják ki saját szervezési terveiket. Ezeket a terveket az érintett szovjetek, a gazdasági szovjetek ellenőrzik, és ha beleegyezésüket fejezik ki, akkor törvénnyé is válnak mihelyt azokat jóváhagyta a Szovjetunió Központi Végrehajtó Bizottsága. Ezáltal egy ipari szakszervezet, vagy egy gyári bizottság is kiveheti részét a közös munkából, hogy új életformákat építsünk.
A kapitalista köztársaságban az állam helyzete javul a tömeg-tevékenységek korlátozásával. Ez azért van, mert a tömegek érdekei ütköznek a kapitalista állam érdekeivel. A néptömegek diktatúráját megtestesítő szovjet köztársaság egyetlen pillanatig sem maradhatna fenn azok támogatása nélkül. Épp ellenkezőleg, ereje nő, ahogy a tömegek öntudata is és ahogy minden irányban tevékenyebbé válnak: a gyárban és az üzemben és minden városban és faluban.
Az októberi forradalmat megelőzően a munkások és parasztok szervezetei csupán osztályharc eszközei voltak az uralkodó és birtokló tőkések ellen. A szervezetek magasabb bérekért és rövidebb munkanapokért szálltak harcba a tőkével, a faluban pedig a föld kisajátítása ellen. Most, hogy a hatalom a munkások és a parasztok kezeiben nyugszik, az állami gépezet kerekeivé váltak. Az ipari szakszervezetek nem egyszerűen csak küzdenek a kapitalizmus ellen. A szovjet munkáskormánynak szerves és elengedhetetlen részeiként szállnak síkra a termelés megszervezésében és a gazdasági tevékenységben. Hasonlóképp, a falusi és paraszti szovjetek nemcsak küzdenek a falusi uzsorások, a tőkések és a földbirtokosok ellen, hanem mint a kormány szervei, mint kerekek ennek az óriási munkás- és parasztállamnak gépezetében új agrártörvények kimunkálásán dolgoznak.
Így a munkások és a parasztok szervezetein keresztül apránként az aktív népesség lehető legszélesebbkörű részeit hívjuk meg, hogy részt vegyenek az állam ügyeiben. Egy ország sem kínál bármit, amely ezzel versenyre léphetne, mivel egy ország sem ismeri még a munkásosztály győzelmét, a proletárdiktatúrát, a szovjetek köztársaságát.
Sokat írtak már a proletárdiktatúráról, de senki sem tudta, pontosan milyen formában valósul meg. Az orosz forradalom megmutatja ennek a diktatúrának pontos formáját, a szovjetek köztársaságát. Ezért viselik a szovjetek címerét zászlajukon a nemzetközi proletariátus legjobbjai.
1 A "szovjet" szó orosz eredetű, és eredetileg tanácsot jelent. Az eredeti orosz kiadás ismeretének hiányában meghagytam az angol kiadásban tett különbségtételt. Ezzel szemben, az ebben az időben alakult, angolul "Hungarian Soviet Republic"-ként ismert Tanácskoztársaság is "tanács-" néven ismeretes magyarul, majd a szovjet-típusú közigazgatás alapszervezeteit is tanácsoknak hívták 1948 után.