Író: Guy Debord
Először megjelent: Internationale Situationniste 3. szám (Párizs, 1959. decembere)
HTML/Fordítás: P.G.
1.
Minden várostervező elköveti a hibát, hogy a személygépkocsira (és melléktermékeire, mint például a motorbiciklire) lényegileg közlekedési eszközökként tekint. Valójában a fejlett kapitalizmus által a társadalomban elterjesztett boldogság-fogalom legfőbb megtestesülése. Az automobil áll ezen általános propaganda középpontjában egyszerre és elválaszthatatlanul mint az elidegenedett élet legfőbb java és mint a tőkés piac alapvető terméke: az járja manapság, hogy Amerikában a gazdasági jólét hamarosan a „Családonként két autó” jelmondat sikerén fog múlni.
2.
Az ingázási idő, ahogy Le Corbusier helyesen megjegyezte, többletmunka, amely ennek megfelelően csökkenti az úgynevezett szabadidő mennyiségét.
3.
A közlekedést mint a munka toldalékát, fel kell, hogy váltsuk a közlekedéssel mint élvezettel.
4.
Az, hogy az építészetet a személygépkocsik tömeges és élősködő jelenlétének igényei szerint formáljuk, annyit tesz, hogy a problémát egy súlyos valótlansággal félretoljuk. Az építészetet a társadalom teljes mozgásának megfelelően kell újraalkotni, kritizálva minden mulandó értéket, amely a már halálra ítélt társadalmi viszonyok formáihoz kötődik (elsődlegesen: a család).
5.
Még akkor is, ha egy átmeneti időszakban ideiglenesen elfogadjuk a munkahelyek és a lakhelyek között húzódó abszolút megosztottságot, szükséges elképzelnünk legalább egy harmadik szférát: magáét az életét (a szabadság, a szabadidő – tehát az élet igazságának szféráját). Ismeretes, hogy az egységes urbanizmus nem ismer el határokat; célja egyetlen, egységes emberi miliő létrehozása, amelyben a munka-szabadidő vagy a köz-magán féle elválasztások végre feloldódnak. De mindenekelőtt az egységes urbanizmus minimális cselekvése a minden kívánatos építményre kiterjesztett játszótér. Ez a tér egy ősi város komplexitásának szintjén lesz.
6.
Nem arról van szó, hogy az automobilt mint rosszat szükséges leküzdeni. A városokbeli szélsőséges koncentrációja vezetett rendeltetése negációjához. Az urbanizmusnak bizonyosan nem szabad mellőznie az automobilt, de még kevésbé szabad elfogadnia azt központi témájának. Hanyatlására kell fogadnia. Mindenesetre előre látható az autó-forgalom betiltása egyes új komplexumokban, ahogy néhány régi városban is.
7.
Azok, akik azt hiszik, hogy az automobil örök, nem gondolnak itt, már csak szigorúan technológiai nézőpontból sem, a jövő más közlekedési formáira. Példának okáért az Egyesült Államok hadserege által tesztelt egyemberes helikopterekre, amelyek valószínűleg húsz éven belül a nyilvánosság körében is elterjednek.
8.
Az emberi miliő dialektikájának az automobilok javára történő megszakadása (Párizs tervezett autópályáinak hozadéka több ezer ház és lakás lerombolása lesz, annak ellenére, hogy a lakhatási válság egyre súlyosbodik) pszeudogyakorlati indokokkal kendőzi irracionalitását. De valódi gyakorlati szükségessége egy bizonyos társadalmi állapothoz kötődik. Akik a probléma sajátosságait öröklétűnek hiszik, úgy a jelen társadalom öröklétében hisznek.
9.
A forradalmi urbanisták nem korlátozzák figyelmüket a dolgok és a dolgok világában megdermedt emberek mozgására. Megpróbálják eltörni ezen topológiai láncokat, kikísérletezve olyan tereket, amelyek lehetővé teszik az emberek mozgását az autentikus életben.