Író: Antonio Gramsci
Először megjelent: "La Cittá futura," a piemonti szocialista ifjúsági szövetség egyetlen megjelent száma, Torino, 1917. február 11.
Forrás: Antonio Gramsci ifjúkori írások 1914-1926, MKKE Társadalomelméleti Kollégium, 1987
HTML: P.G.
1.
Az igazság megragadására tett erőfeszítés kicsit olyannak látszik, mint maga az igazság, akkor is, ha az új kinyilatkoztatásához semmi igazán saját nincs hozzátéve, még könnyed egyéni színezet sem. Ez az, amiért nem tudatosan gyakran plagizálnak és kiábrándulunk amiatt, mert hűvösen fogadják azokat az állításokat, amelyeket képeseknek véltünk arra, hogy felrázza, lelkesítse az embereket. Barátom, vigasztalanul ismételjük önmagunkat, a tiéd Kolumbusz tojása. Ugyan mit is számít, ha Kolumbusz tojásának felfedezője vagyok. Inkább szeretnék egy már ismert igazságot ismételgetni, mint gondolkodásomat aprópénzre váltani azért, hogy briliáns paradoxonokat, szellemes szójátékokat, verbális akrobatamutatványokat találjak ki, amelyek mosolygásra késztetnek, de nem gondolkodtatnak.
A közönséges zöldségköret mindig a legtáplálóbb és legétvágygerjesztőbb éppen azért, mert a legszokványosabb hüvelyesekből készítik. Szeretem látni, amint nagykanálnyi falatokat kapnak be belőle délceg és gyomornedvekben gazdag férfiak, akik akaraterejükben és izmaikban a jövőt hordozzák. A legelkoptatottabb igazságot sem ismételték még soha annyiszor, hogy az minden emberben irányelvvé és cselekvésre való ösztönzéssé váljon.
2.
Amikor ellenféllel vitatkozol, próbáld meg a bőrébe képzelni magad. Jobban meg fogod őt érteni és talán egyszer csak azon veszed magad észre, hogy egy kicsit vagy nagyon is igaza van. A bölcseknek ezt a tanácsát jó ideig követtem. De ellenfeleim bőre olyan piszkos volt, hogy arra a következtetésre jutottam: jobb néha tévedni, mint újra érezni azt az undort, amitől elájul az ember.
3.
Nagyon sok úgynevezett értelmiség (apropó, értelmiség mindig értelmes embert jelent?) elpártolása a szocializmustól az ostobák számára eszménk erkölcsi szegénységének legjobb bizonyítékává vált. Tény az, hogy hasonló jelenségek történtek és történnek meg a pozitivizmussal, a nacionalizmussal, a futurizmussal és minden más izmussal. Ott vannak a politika válságát előidézők, a mindig a szilárd pontot kereső gonosz lelkek, akik belevetik magukat az első eszmébe, ami azt a látszatot kelti, hogy ideállá válhatna és abból élnek, amíg tart a birtokba vételére tett erőfeszítés. Amikor erőfeszítésük végére értek és észreveszik (de ez valójában alacsony szellemi színvonal, a kevés értelmi képesség hatása), hogy ez az eszme mindenre nem elég, hogy vannak problémák, amelyek megoldása (ha egyáltalán létezik) attól az ideológiától független (de talán összhangba hozható vele egy magasabb szinten), valami másba vetik magukat, ami az igazság, ami még ismeretlent képvisel és így új megelégedettség valószínűségét jelenti. Az emberek mindig önmagukon kívül keresik saját szellemi csődjeik okát; nem akarnak meggyőződni arról, hogy ennek oka mindig és csakis az ő szegényes lelküknek, jellemüknek, intelligenciájuknak hiánya. Vannak a hitnek is dilettánsai, ahogy a tudásnak is vannak dilettánsai. Ezek a legjobb feltételezések. Sokak számára a lelkiismeret válsága nem más, mint lejárt váltó vagy folyószámla nyitásának óhaja.
4.
Azt mondják, hogy Olaszországban van Európa legrosszabb szocializmusa. És legyen csak: Olaszországnak olyan a szocializmusa, amilyent megérdemel.
5.
A haladás többnyire nem más, mint egyre nagyobb számú egyén egyazon érdekben való részvétele. Az egoizmus az egyén vágyainak és szükségleteinek kollektivizmusa: a kollektivizmus a világ összes proletárjának egoizmusa. A proletárok természetesen nem altruisták abban az értelemben, amit ennek a szónak a puhány humanitáriusok tulajdonítanak. De a proletariátus egoizmusát megnemesíti az az öntudat, ami a proletariátusnak arra szolgál, hogy teljesen ne elégíthesse ki egoizmusát anélkül, hogy ne elégítette volna ki ugyanakkor osztálya összes többi tagjáét is. És ezért a proletár egoizmus közvetlenül osztályszolidaritást teremt.
6.
Megmondták: a szocializmus meghalt abban a pillanatban, amikor bebizonyították, hogy a jövő társadalma, amiről a szocialisták azt mondták, hogy építik, csupán tömegeknek való mítosz volt. Én is azt hiszem, hogy a mítosz szertefoszlott. De felbomlása szükségszerű volt. A mítosz akkor alakult ki, amikor még erős volt a tudományos babonaság, amikor még vakon hittek mindabban, amit a "tudományos" jelző kísért. Ennek a társadalom-modellnek az elérése a filozófiai pozitivizmus, a tudományos filozófia alaptétele volt. De a koncepció nem volt tudományos, csak mechanikus, szárazon mechanikus. Halovány emléke maradt ennek Claudio Treves elméleti reformizmusában (de a "Társadalomkritika" sem nevezi már magát a "Tudományos szocializmus Folyóiratának"), a pozitivista fatalizmus időtöltése, amelynek meghatározói az embertől és az akarattól elvonatkoztatott felfoghatatlan társadalmi energiák: sivár miszticizmus formája és fájdalmas szenvedélykitörések nélkül. Az élet könyvszagú és papírforma szerinti látásmódja ez; látszik az egység a hatás, nem látszik a szerteágazás, az ember, akinek egysége a szintézis. Az élet számukra olyan, mint egy lavina, amit messziről szemlélnek feltartóztathatatlan lezúdulásában. Megállíthatom én? – kérdezi magától a homonculus: nem, tehát akarat nem követi. Mert az emberi lavina olyan logikának engedelmeskedik, amely esetről esetre nem lehet az én egyéni logikám, és nekem az egyénnek nincs erőm, hogy megállítsam vagy útjáról le térítsem, meggyőződöm arról, hogy nincs belső logikája, hanem megszeghetetlen természeti törvénynek engedelmeskedik.
Megtörtént a tudomány débâclé-ja, vagy jobban mondva a tudomány arra korlátozódott, hogy teljesítse azt az egyetlen feladatot, amelyet átengedtek neki; következtetéseibe vetett vak bizalom elveszett és így elenyészett az a mítosz, amelyet a /tudomány/ hathatós közreműködése támasztott. De a proletariátus megújult; semmilyen kiábrándulás nem apaszthatja el a meggyőződését, mint ahogy semmilyen zúzmara sem teszi tönkre az életnedvektől túláradó hajtást. Saját erőin és azon elmélkedett, hogy mekkora erő szükséges céljai eléréséhez. Jelentősen megnemesedett az egyre nagyobb nehézségek ismeretében – miket mostmár lát – és az egyre nagyobb áldozathozatalokban, amelyeket érez, hogy meg kell hozni. Megtörtént a mélységekbe hatolás folyamata: a történelmi tényező átkerült a külsőből a belsőbe: a kiterjedés periódusát mindig a fokozódásé követi: a természeti törvény, az ál-tudósoknak a dolgok fatális menetébe vetett hite helyébe lépett: az ember kitartó akarata.
A szocializmus nem halt meg, mert nem haltak meg számára a jóakaratú emberek.
7.
Kinevették és még mindig kinevetik a számértékeket, mert csak egy demokratikus, nem forradalmi érték a nyilvántartó lap, nem a barrikád. De a szám, a tömeg arra jó volt, hogy új mítoszt teremtsen: az egyetemesség mítoszát, az özön mítoszát, amely ellenállhatatlanul és zajosan árad, és földig rombolja a kiváltság támaszán fenntartott burzsoá várost. A szám, a tömeg (annyi van Németországban, Franciaországban, Amerikában, Oroszországban... és minden évben nőnek és nőnek...) megszilárdította azt a meggyőződést, hogy minden egyénnek részt kell vennie valami éppen érlelődő grandiózus dologban, amelynek minden nemzet, minden párt, minden szekció, minden csoport, minden egyén egy molekulája, amely megkapja és felerősítve visszaadja azokat az életnedveket, amelyek cirkulálva a szocialista világ testének egészét gazdagítják. Az ázalékállatkák millió, amelyek a Csendes-óceánban úszkálnak, végtelen korállpadokat képeznek a vízszint alatt: egy földrengés a padokat a felszínre löki és új kontinens alakul ki. A nagyvilágban szétszóródott szocialisták milliói is így dolgoznak egy új világrész létrehozatalán; és a földrengés [2 cenzúrázott sor].
8.
Sokkal könnyebb meggyőzni azt, aki még soha nem vett részt a politikai életben, mint aki már tartozott egy hagyományokban gazdag és azok által formált párthoz. Határtalan az az erő, amit a hagyomány jelent az érzelmeknek. Egy klerikális, egy liberális aki szocialistává válik, egyformán olyan rajtaütő gépezetek, amelyek egyik pillanatról a másikra felrobbanhatnak, összetételünkre halálos következményekkel járva. A vidéki emberek érintetlen lelkületei, amikor meggyőződnek egy igazságról, érte feláldozzák magukat, minden lehetségest megtesznek, hogy megvalósítsák azt. Aki áttért, mindig relativista. Egyszer már a saját bőrén tapasztalta, milyen könnyű tévedni az egyéni út kiválasztásában. Ezért lelhető fel benne egy kis maradék szkepticizmus. Aki szkeptikus, nincs meg a cselekvéshez szükséges bátorsága
Jobban szeretem, hogy a mozgalomhoz inkább egy paraszt csatlakozzon, mint egy egyetemi tanár. Csakhogy a parasztnak meg kellene próbálni annyi tapasztalatot szerezni, amennyi egy egyetemi tanárnak lehet azért, hogy ne tegye meddővé cselekedetét és lehetséges önfeláldozásait.
9.
Siettetni a jövőt. A szocialista tömegben ez a legjobban érzett szükséglet. De mi a jövő? Úgy létezik, mint valami igazán konkrét. A jövő nem más, mint a ma akaratának kivetítése a jövőbe, mint egy módosított társadalmi környezet. Ezért két dolgot jelent a jövő siettetése: sikerüljön kiterjeszteni ezt az akaratot olyan nagyszámú emberre, amennyit feltételezünk, hogy szükséges az akarat eredményessé tételéhez. Ez lenne a mennyiségi haladás. Vagy: sikerüljön ezt az akaratot annyira erőteljessé tenni a jelenlegi kisebbségben, hogy az egyenlet érvényes legyen:
1 = 1.000.000. Ez lenne a minőségi haladás. Lelkünket hevíteni és tömérdek szikrát kipattintani belőle. Az ami szükséges [1 cenzurázott sor]. Arra várni, hogy a felerésznél eggyel többen legyünk, azoknak a félénk embereknek a programja, akik a szocializmust két miniszter ellenjegyzett dísz-dekrétumától várják.