Író: Antonio Gramsci
Először megjelent: "Energie Nuove," 1919. február 1-28.
Forrás: Antonio Gramsci: ifjúkori írások 1914-1926, MKKE Társadalomelméleti Kollégium, 1987
HTML: P.G.
Miért vagyok a rend embere című cikkében Balbino Giuliano professzor őszinteségi és politikai becsületességi kérdést tesz fel azoknak, akik még "hisznek" a szocializmusban, az osztályharcban, a gazdasági determinizmusban, és más hasonló materialisztikus szőrszálhasogatásban. Balbino Giuliano professzor maga is "hitt" egykor "mindezeknek a dolgoknak"; ma már nem "hisz". Hitét és hűségét eszméknek és magasabb és életerősebb elveknek szentelte; visszatért Mazzinihez és meggyőződött arról, hogy a társadalmi kérdés lényegében erkölcsi kérdés, kulturális, szellemi nevelési kérdés általában; detronizálta a Kommunista Kiáltványt és újra az oltárra állította Az ember kötelességeit.
De Balbino Giuliano főleg tanító; ezért akarja, hogy egyéni tapasztalata ne vesszen kárba. És íme B. G. egyéni tapasztalata "egyetemes konkrét"-tá válik, teoretikusan és gyakorlati cselekvési normát teremt: óh, fiatalok, akik szellemi restségből vagy ügyvédi csűrcsavarásból "hisztek" még a szocializmusban, újra higgyetek benne, gondolati erőtöket szenteljétek a belső megtisztulásnak és e konkrét problémák tanulmányozásának.
Hiszem, hogy Balbino Giuliano "hitt" a szocializmusban, nem hiszem, hogy B. G. szocialista "volt". B. G. szellemtörténete (vagy szellemkrónikája), mint Gaetano Salveminié, mint az összes értelmiségé, akik "hittek" a szocializmusban, maga is a modern kapitalista társadalom történetének egy momentuma: fájdalmas története a kispolgárságnak, annak a középosztálynak, amely Angliában és Franciaországban hatalomra jutott, de amely Olaszországban és Oroszországban nem tudott semmilyen pontos feladatot kifejteni és forradalmi volt, amíg a gyenge, szervezetlen dolgozó osztály elméletbe nem foglalta specifikus társadalmi funkciójának dialektikáját és az értelmiség számára látszatot adott ideológiai mítoszok teremtésére, és megtért a "rend"-hez, amint a társadalmi egységbe forrott, hatóerővé vált dolgozó osztály elkezdte megvalósítani saját módszereivel és eljárásmódjaival saját specifikus jövőjét, megtörve a kispolgárság fontoskodói által intellektuálisan előre megállapított mindenféle sémát.
A szocializmus B. G. számára egy természeti törvénybe vetett hitvallás volt, amely túlmegy a szellem határain. Szocializmusa tehát nem életelv volt, hanem egy tiszta érzelmi visszatükröződés, misztika, nem gyakorlat. Még ma sem haladta túl kritikusan szellemének ezt a pillanatát; egyszerű áttevődés történt benne, empirikus tartalom behelyettesítése, de az éretlenség nem vált érettséggé az idealista frazeológia használata és túlzott használata ellenére.
A gazdasági determinizmus először – azontúl, hogy a dolgozó osztály politikai és gazdasági cselekvésének tudományos alapja – a dolgozó osztály történelmi öntudata, cselekvési norma, erkölcsi kötelesség. Az osztályharc elve lehet kevésbé eleven és kevésbé magasztosabb a Mazzini-féle doktrínánál, de ez utóbbi egy absztrakt, tisztán intellektuális mérlegelés: történelmileg, konkrétan az osztályharc elve annyival felsőbbrendű a mazzinianizmusnál, amennyivel a kritika felsőbbrendű az érzelemnél, amennyivel a kritikai ítélőképesség felsőbbrendű a gyermeki ítélőképességnél, amennyivel a tudatossággá vált szükségszerűség felsőbbrendű az üres humanitárius frazeológiánál, amely azzal áltatja magát: elég egy fennkölt célt kitűzni, hogy erkölcsös és fennkölt legyen.
Balbino Giuliano absztrakt ember, nem realista, katolikus, nem pedig idealista.
"Konkrét problémák" tanulmányozását javasolja a fiataloknak és a társadalmi kérdést erkölcsi kérdésnek, szellemi nevelési kérdésnek tartja.
De az ő "konkrét problémái" egyszerűen empirikus politikai problémák; a konkrétság nem más, hint empirikus korlátozás időben és térben, tiszta materialisztikus technicizmus, amely a művészetben az irodalmi műfajokhoz és a tartalom esztétikájához vezetne bennünket.
Konkrétság annyi mint organikusság, és a társadalmi problémák organikussága felfedezhető a politikában, amely a gyakorlati szellem alkotó tette. Az egyéni "tudni"-nak és "akarni"-nak a "képes"-ben kell kifejeződnie, ha van konkrét céljuk, ha van "becsületesség" és "őszinteség".
A konkrét probléma csak az államban oldható meg és ezért nem lehetünk "konkrétak" az állam lényegének és korlátainak általános koncepciója nélkül. Mivel az állam hatalomban szervezett legfőbb hatalom, nem lehetünk konkrétak a legfőbb hatalom fogalmának általános koncepciója nélkül, saját egyéni erőnknek az egyetemes tetthez való alkalmazkodása nélkül, amely a legfőbb hatalmon keresztül tevékenykedik és az állami ügyintézés teljes gépezetében fejeződik ki.
Giuliano nem idealista; angol módra pozitivista, az idealista frazeológia egy kis mázával. Jó puritán módjára látja a társadalmi kérdést, mint erkölcsi, belső megtisztulási kérdést, amely a kultúrán és az egyéni nevelésen keresztül érhető el. A társadalmi kérdés nem történelmi probléma, az emberi társadalom progresszív fejlődéséhez szükséges, történelmileg túlhaladásra szánt momentuma már, agyagi és szellemi hatalommal kifejezve a dobozó osztályt, amely a legfőbb hatalom, és az állam alapjának a javak megtermelését fogja megtenni, amely termelési tevékenységben minden ember el fogja érni a szellemi nemességet, helyettesítve ezzel a tevékenységgel a demokratikus "nagyobb szám" tapasztalatit, amely az erőszakon és a demagóg csaláson keresztül szerveződik, de újra a rossz problémájává válik, ahogyan azt a katolikusok felfogják és magukat a népegyetemekre befészkelő enciklopédista felvilágosodás epigonjai felfogják. Egy idealista számára az így felvetett probléma frazeológiai üresség, "politikailag" megoldhatatlan; a keresztény szellem tréfás jelmezbe öltözése; rossz cselekedet, társadalmi elfajulás és egyéni szkepticizmus forrása, a történelmi élet megakadása egy olyan aszkétizmus miatt, amelynek kolostorai a könyvtárakban vannak és rítusa a szónoki párbajokban, az alantas vitákban.
Ha Giuliano nem "hitt" volna a szocializmusban, hanem szocialista lett volna, ha az intellektuális benyomás éretlensége érettséggé vált volna az elméleti tudatosság és a gyakorlati norma alkotó cselekvésében, más konkrét problémákat javasolt volna az elmélkedésre és a cselekvés megoldására.
Mert a történelmi materializmus tanításának is megvannak a konkrét nevelési és szellemi problémái. Mert a szocializmus értelmiségeinek közvetlen kötelességei voltak, amikor gyakorlatba ültetik át a filozofikus elmélkedést. Ezeknek a kötelességeknek Giuliano nem engedelmeskedett, és a kötelességhez való alkalmazkodás hiányát az elvek csődjével igazolja.
A történelmi materializmus elve a történelmi szükségszerűségekből szerzett tudás kritikai szervezettsége, amelyek az emberi társadalom fejlődési folyamatát fejezik ki, nem természeti törvény megállapítása, amely "abszolútan" játszódik le, meghaladva az emberi szellemet. A tevékenységet ösztönző öntudat ez, nem természettudomány, amely kimeríti céljait az igazság elsajátításában. Ha a történelmi "szükségszerűség" túllép, mint tiszta ész, mint a társadalom empirikus szerveként feltételezett egyén akaratán, akkor immanens minden egyénben, mint az egyetemes szellem konkrét megjelenésében, aki megvalósítja fejlődésének lényegi törvényét: tehát a "praxist", az empirikus egyén állandó túlhaladását, folytonos alkalmazkodását a szellemi egyetemességhez.
Giuliano nem volt "hűséges" az egyetemes szellemhez, ő, akinek szocialistaként az a nevelési feladta volt, hogy felemelje a munkásot és a parasztokat az egyetemes történelmi szükségszerűséghez, amelyek a dolgozó osztály történelmi hivatásában válnak konkréttá és jellemzővé. Akkor azok lettek volna számára a konkrét problémák, hogy a dolgozó osztály éretlen szellemét nevelje a munka legfőbb hatalmának konkrét gyakorlására, az új állam megalapítására, és hogy tevékenységét a termelésre, a munka dinamizmusára szervezze meg, hogy a termelő- és csereeszközök magántulajdona által meghatározott, az aranyborjút, a szörnyűséges Molochot (aki feláldozta életét, hogy egyénileg és nemzeti módon helyezze át a magántulajdont) bálványozó kapitalista államot pótolja.
A konkrét probléma ma a háború után, a szétrombolt és terméketlenné tett gazdagság forrásaival, az őrjöngővé változtatott emberekkel azt a veszélyt helyezte kilátásba, hogy a fél emberiség végkimerülésből eredő halálra van ítélve amiatt a fiziológiai képtelenség miatt, hogy a szabadversenyes individualista rendszer restaurálja a romhalmazt és új életlehetőségeket ad – a konkrét probléma ma, teljes társadalmi katasztrófa idején, amikor minden felbomlott és minden tekintélyuralmi hierarchia visszahozhatatlanul megrendült – az, hogy segíti a dolgozó osztályt és magára vállalja a politikai hatalmat, az, hogy tanulmányozza és felkutatja a megfelelő eszközöket azért, hogy az államhatalom átruházása a legkevesebb vérontással történjen meg, hogy az új kommunista állam kiterjedve megvalósuljon rövid ideig tarts forradalmi terror után.
De ez a konkrétság elkerüli az elvont elmélkedő értelemnek hódoló felvilágosodás híveit. Ők a konkrét problémák mélyreható tudósai, a bolsevizmust "orosz" jelenségnek tekintik (az Energie Nuove ezelőtti számában leközölje P. Ballario cikkét a bolsevizmusról. Egy olasz tiszt, aki néhány hónappal ezelőtt tért vissza Moszkvából, elmeséli, hogy a moszkvai szovjet minden gyűlésén lefordíttatja a latin és az angolszász véleményeket és benyomásacat a bolsevizmusról és a szovjetekről. Az olasz tiszt megalázottan állt ott a munkásküldöttek vidám derültsége közepette, amint azokat a bárgyúságokat hallgatták, amiket az európai krónika ír politikai és gazdasági tevékenységükről; megalázottan és megsemmisülten, mert a háborúnak – a rend hírnökének Oroszországban, amely rend egybevág a teljes orosz társadalom tudatával és akaratával és minden évben száz évet fejlődik, mert csak az emberek jóakaratától függ – más szerepe nem volt a mi országainkban, mint megsokszorozni az ostobák már amúgy is kiterjedt nagy családját, akik összekeverik az életet és a gondolkodást a lebecsülés képességével), megölték az embert a fogalomért, megölték az államot a "problémá"-ért, és a "rend"-ért, a történelmi tudat elszegényesítési folyamatában végülis azonosulnak egy közbiztonsági megbízottal.