Író: Antonio Gramsci
Először megjelent: "L'Ordine Nuovo," 1919. november 29.
Forrás: Antonio Gramsci: ifjúkori írások 1914-1926, MKKE Társadalomelméleti Kollégium, 1987
HTML: P.G.
A kizsákmányoltak olasz osztálya által jelenleg elfoglalt történelmi helyzetet a következő általános kifejezésekkel lehetne összefoglalni:
Közrend. Munkások, parasztok, hivatalnokok három és fél milliós serege, illetve az olasz lakosságból mintegy tizenöt millió, amelyet a parlamentben 155 szocialista küldött képvisel. A politikai rendben a termelők olasz osztálya, melyeknek nincs munkaeszközük és termelőeszközük, a nemzetgazdasági apparátus árucsereforgalmához szükséges eszközökkel nem rendelkezik, megvalósította az erők koncentrálását, mely véget vet a parlament funkcionalizmusának, mely az államhatalom alapja mint a politikai kormány alkotmányos formája; az elnyomottak olasz osztályának tehát sikerült egy hatalmas ütést mérnie a kapitalista felsőbbségi politikai apparátusára, mely a konzervatív és demokrata pártok áramlására, váltakozására épül, valamint a különböző politikai társulások kormányára, amelyek változatos színekkel álcázzák a kapitalista brigantizmust, a páncélszekrények birodalmát.
Gazdasági rend. A testületi mozgalom különböző irányzatai:
az ipari munkásosztály élcsapatának mozgalma, mint a legfejlettebb modern gyáripar bérmunkásai, az intenzív termelési területek ipari munkásainak mozgalma, mely az Országos Olasz Szakszervezeti Szövetségre koncentrálódik;
az iparilag elmaradott munkások mozgalma, akik örökké elégedetlenek és fegyelmezetlenek, akik az állandó, konkrét forradalmi akciót forradalmi frazeológiával helyettesítik, s akik az Olasz Szakszervezeti Unió nomád sátrai alatt tanyáznak;
a Vasutasok Szakszervezete, az élenjáró ipari munkások, kispolgári hivatalnokok, érdektelen technikusok, az állami fizetésből és bérből élők elkülöníthetetlen és bizonytalan csoportjának amorf tömege, amilyen csak a kispolgársági és az olasz kisparasztság lehet;
a parasztság katolikus szakszervezetei; ezek a szervezett földmunkások szolgálatában állnak ugyanúgy, ahogyan a szervezett munkások szolgálatában a Szakszervezeti Unió áll: elmaradott proletárelemek tömege, akik a szindikalizmusba idegen vagy ellentmondásos elveket vezetnek be (vallás, bizonytalan kaotikus szabadságvágy);
parasztligák és munkáskamarák itt-ott Olaszország-szerte, de különösen Dél-Olaszországban és a szigeteken; ezek a gazdasági és nemzetpolitikai apparátus egybeforrottságának hiányát mutatják; egyéni kezdeményezésből születtek, egyik napról a másikra éldegélnek, és aktivitásuk kaotikus és állandó konkrét cél nélküli megnyilvánulásokban merül ki;
hadirokkantak és háborúból hazatértek proletár ligái, volt katonák és harcosok szabad társulásai; a paraszttömegek szervezettségére irányuló első, nagyszabása kísérletet jelentik;
a testületi mozgalom ezen különböző irányzataiban és formáiban legalább hatmillió olasz dolgozót tömörített (mely megfelel körülbelül az ország lakosságából huszonöt milliónak) és gazdasági területen eltüntette a "szabad" munkást, megbénította tehát a munka kapitalista piacát. A nyolc órás munkaidő és a minimális fizetés biztosítása a munkapiac ezen általános feltételeitől függetlenek. A termelés kapitalista rendje mélyen megzavarta azt, a kizsákmányolási "szabadság", az a szabadság, hogy a munkaerőből leemelik az értéktöbbletet (profit vagy haszon a kapitalistának és a földbirtokosnak, adók az államnak, adó újságoknak és bérgyilkosoknak) korlátozódott, indirekt módon akár, de munkásellenőrzés alá került; a kapitalista szervezet gazdasági alapjait, mely a kapitalizmus legmagasabb szervezetében, a parlamentáris államban kulminál, a kapitalista hatalom elsődleges forrásának szabotálásával megnyirbálták, korlátozták az értéktöbblet leemelésének szabadságát.
a szocialista Párt választási győzelme – 155 szocialista küldött meghívása a parlamentbe, akik úgy rögzítették a parlament működését mint a politikai kormány alkotmányos formáját – annak az alapvető és elsődleges gazdasági jelenségnek egyszerű visszatükröződése, ami miatt a munkaerőpiac működését úgy rögzítették, mint a kapitalista gazdasági kormány, a csere és termelés folyamatában érvényesülő kapitalista hatalom alkotmányos formáját.
Az élenjáró munkások és parasztok felismerték, hogy hasonló helyzet formálódott ki a háború folyamán Olaszországban, és a háború utáni időszakban konszolidálódott. Felismertek, hogy az elért eredményeket csak úgy tarthatják meg, ha tovább mennek; ha a nyolc óra a munkások és parasztok törvénye lesz, elterjedt "szokás" lesz a kommunista társadalomban; ha a fizetés-minimum törvény lesz, mely lehetővé teszi a munkásoknak és parasztoknak, hogy jóllakhassanak a munka gyümölcsével, hogy kielégíthessék polgári és intellektuális életük minden meghatározott igényét, egy olyan törvény, mely a munkások ás a parasztok hatalmától származik, amely hatalom a maga részéről az ipari és mezőgazdasági termelés folyamatának megújult rendjét tükrözi; ha a szövetségre lépett munkás és paraszt tömegek ellenőrzése a burzsoá hatalom keletkezésére vonatkozólag (értéktöbblet képzése) megszabadul a tömegellenállás és tömegnyomás jelenlegi nyers és határozatlan formájától és technikai, gazdasági és politikai jellegű lesz, hogy azután politikai és gazdasági intézmények rendszerében testesüljön meg, melyek a munkás és paraszt államban teljesednek ki, a munkások és parasztok kormányában, a munkások és parasztok központi hatalmában; ha a föld meghódítása a parasztok részéről a munka elemi eszközének egyszerű birtoklásából az eszköz által termelt javak megszerzésévé válik, azaz azon formák ellenőrzése, amelyben a megtermelt áru mozog, és azon gazdasági szervezetek ellenőrzése, melyek ezen mozgás állomásait képezik: vagyis bankok, bank-egyesületek, kereskedelmi központok, folyami, vasúti és tengeri szállítási hálózat ellenőrzése. Ha egy munkásállam nem védi meg a parasztokat a kapitalizmus és a pénzarisztokrácia vad támadásaitól, a háborút egy nagyszabású agrárforradalommal fogják törleszteni, melyet a burzsoá állam és a kisebb kapitalista szervezetek fognak vezetni: a gépek bevezetése a mezőgazdaságba a parasztokat kisajátítja, és a fizetett mezőgazdasági munkások szintjére juttatja, akiknek semmiféle szakszervezeti tapasztalatuk nincs, tehát munkaerejüket még jobban kizsákmányolják és kisajátítják, mint a városi ipari munkásokét. Tovább haladni a forradalom útján egészen a kisajátítók kisajátításáig, és a kommunista állam megalapításáig; a legnépesebb két olasz termelő osztály közvetlen érdelte: a városi munkások számára azt jelenti, hogy meg kell őrizni az idáig elért eredményeket, és nem hagyni, hogy megsemmisüljenek az ipari termelés gépezetének csődjében, és egy olyan társadalmi kuszaságban, melyet az állandó terror és fejetlenség jellemez, melyből nincs előre látható kiút; a nemzeti termelés gépezetének birtokba vételén túlmenően – azért, hogy az a dolgozó osztály szellemi fejlődést és jólétét szolgálja – azt is jelenti még a parasztok számára, hogy meg kell őrizni a megszerzett földet, kiszélesíteni a telekhatárokat, megszabadítani a földet a jelzálogkölcsönöktől és adóterhektől, és kommunista módszerekkel és rendszerrel elkezdeni a termelést szoros együttműködésben a városi munkásokkal.
Az élenjáró munkások és parasztok felismerték ezt a belső szükségszerűséget a jelenlegi gazdasági helyzetben, az erők és a termelési szervezetek katasztrofális egyensúlyában. És megtettek mindent, amit megtehettek egy demokratikus társadalomban, egy politikailag ábrázolt társadalomban; kijelölték a Szocialista Pártot – amely a megvalósítandó programot és eszméket képviseli – mint természetes politikai szervezetüket, és megmutatták a pártnak a hatalom és a kormány felé vezető utat, amely alkotmányosan nem a kizsákmányoltak és kizsákmányolók által általánosan választott parlamenten alapul, hanem a munkás és paraszt tanácsok rendszerén, melyek megvalósítják mind az ipari hatalom, mind a politikai hatalom kormányát, amelyek tehát az ipari termelés folyamatából, a burzsoázia mint uralkodó osztály elnyomására szolgálnak a nemzet gazdasági központosítása és ellenőrzésének intézményei segítségével.
A Szocialista Párt közvetlen és konkrét problémája tehát a hatalom kérdése, azoknak a módoknak és formáknak a problémája, amelyek segítségével az olasz dolgozók egész tömegét egy olyan szervezetbe lehet tömöríteni, amely szervesen a pártban csúcsosodik ki. Egy államgépezet megalkotásának kérdése, amely saját belső rendszerében demokratikusan működne, azaz minden antikapitalista irányzatnak garantálná a szabadságot, és annak a lehetőségét, hogy a proletár kormány pártjaivá váljanak, kifelé pedig olyan lenne, mint egy könyörtelen gép, mely a kapitalizmus politikai és ipari hatalmának intézményeit szétzúzza.
Az olasz dolgozó nép nagy tömege él. Ma politikailag két kiemelkedő irányzat különíthető el: a marxista szocialisták tömege és a katolikus szocialisták tömege egyrészről, valamint a másodlagos irányzatok sokasága, mint anarchista-szindikalista, a volt katonák demokratikusszocialista irányzata, és különböző forradalmi jellegű helyi szervezkedések. Ez az olasz lakosságból mintegy huszonötmilliót tesz ki, azaz biztos, szilárd alapja a proletárgépezetnek.
Vannak még szakszervezeti csoportok és félproletár egyesületek, melyek politikai ás technikai képességeik miatt elkülönülnek a dolgozó nép nagy tömegében.
Van a Szocialista Párt, és a pártban forradalmi kommunista irányvonal, amely a proletár tömeg jelenlegi történelmi tudatosságának érettségét mutatja.
A forradalmárok számára a jelen helyzet legfontosabb konkrét problémája a következő:
1.) A dolgozó nép nagy tömegét egy olyan társadalmi alakzatba tömöríteni, amely az ipari és mezőgazdasági termelés folyamatához tartozik /gyári tanácsok és falu tanácsok létrehozása minden dolgozó számára szavazati joggal/;
2.) Elérni azt, hogy a többséget a tanácsokban a párt, a munkásszervezetek elvtársai, illetve a szimpatizáló elvtársak alkossák, de anélkül, hogy kizárnánk annak a lehetőségét, hogy a többséget átmenetileg, a bizonytalanság és a kiforratlanság kezdeti időszakában a néppártiak, a szakszervezeti anarchisták szerezhetik meg, amennyiben ők is fizetésből élő dolgozók, a munkahelyükön megválasztják őket, és amennyiben a munkásállam hívei.
A felsőbb városi és vidéki kerületi szervezetekben a városi és kerületi tanácsban való képviseletet nemcsak a termelő központoknak és a dolgozó tömegnek mint olyannak kell biztosítani, hanem a pártszekciónak, kluboknak, szakszervezeteknek, proletár egyesületeknek, szövetkezeteknek is. Ezekben a helyi szervezetekben a szocialista többség jelentős lenne, és elsöprő lenne a fölény az ipari városokban, azaz amíg a munkásállam valóban a /műhelymunkások/ proletár diktatúrája lesz, le kell győznie a legégetőbb nehézségeket, mert birtokba kell vennie a kapitalista központokat és kapitalista szervezeteket, amelyek az egész nemzetre rátelepednek.