Író: Antonio Gramsci
Először megjelent: "L'Ordine Nuovo," 1920. augusztus 21.
Forrás: Antonio Gramsci: ifjúkori írások 1914-1926, MKKE Társadalomelméleti Kollégium, 1987
HTML: P.G.
Dr. R. elvtárs levelében, melyet az újság egy másik részében közöltek, utal Lenin elvtársnak arra a tézisére, melyben kifejezi szolidaritását a torinói mozgalommal és az Ordine Nuovo-val. Íme Lenin elvtárs szavai:
"Ami az olasz Szocialista Pártot illeti, a III. Internacionálé II. Kongresszusa alapjaiban jogosnak találja a párt kritikáját, és a gyakorlati javaslatokat – mint a torinoi szekció irányvonalát –, melyeket az olasz Szocialista Párt tanácsának tettek és az Ordine Nuovo 1920. május 8-i számában közöltek. Ezek teljesen megfelelnek a III. Internacionálé minden alapelvének. Éppen ezen okok miatt a III. Internacionálé II. Kongresszusa kéri az Olasz szocialista Pártot, hogy a lehető leghamarabb hívjon össze egy rendkívüli ülést, azért, hogy megvizsgálják ezeket a javaslatokat ás a két kommunista Internacionálé által hozott döntéseket különösen a parlamentáris csoportok vonatkozásában és a párt nem kommunista elemei tekintetében."
A jelentést, melyet a torinói szocialista szekció készített elő az áprilisi nemzeti tanács számára – melyet Torinóban hívtak össze és az utolsó pillanatban Milánóba költöztettek – nem ismerték csak az Ordine Nuovo olvasói, és az s néhány olvasó, aki ismerte Az olasz Szocialista Párt megújulásáért című brosúrát azt egyáltalán nem vették figyelembe a központi szervezetek és a párt felelősei. A III. Internacionálé Végrehajtó Bizottságának elvtársai elolvasták a jelentést Moszkvában, azt azonban úgy fogták fel, mint az olasz Szocialista Pártról alkotott vélemény alapját és hasznos vitatémaként jelölték ki egy rendkívüli kongresszusra. A jelentést a torinói kohászok sztrájkjának első napjaiban írták, amikor az általános sztrájknak még a lehetőségie sem merült fel senkiben: a szenvedés és aggodalom lelkiállapotának tükröződése volt, mely azokban a napokban gyötörte a szekció végrehajtó bizottságát, mely mindent megkísérelt, de eredmény nélkül, hogy a párt figyelmét ráirányítsa a kifejlődőben levő eseményekre. A Nemzeti Tanácstól nagyobb megértést remélt, valamint azt, hogy felismerik az olasz proletármozgalom szükségességét; a jelentésnek sajnos még ma is van aktualitása. Az események akkor a kapitalisták akarata szerint játszódtak le, és a torinói munkásosztály vereséget szenvedett; semmit sem értek a torinói szekció erőfeszítései azért, hogy a párt legyen a mozgalom vezetője, a szekciót fegyelmezetlenséggel, könnyelműséggel... anarchiával vádolták. Minden vitát módszeresen elkerültek; megvitatni a Tanácsban azt a jelentést, melyet a párt készített, s melyet ismert már akkor, amikor a kohászok sztrájkja piemonti általános sztrájkká vált volna, vagyis amikor még a központi szervek határozott beavatkozása lehetséges lett volna és döntő jelentőségű, mindez azt jelentette volna, hogy fölülvizsgálják a véleményeket és a vádakat, azt jelentette volna, hogy kudarcot vallottak a tömegek előtt.
Elmúlt dolgok ... Távolinak tűnő események. Az a hír járja, hogy a torinóiak legádázabb ellenségei közül néhányan teljesen véleményt változtattak. És mindazonáltal a múlt áprilisban átélt szenvedélyes napokra emlékezve, nekünk örömet okoz, mint ahogyan kétségtelenül örömet okoz a szekció minden elvtársának és a munkástömegeknek, hogy értesülnek arról, miszerint a III. Internacionálé Végrehajtó Bizottságának véleménye nagyon is eltérő attól, melyet a párt legnagyobb olasz képviselői megfellebbezhetetlennek tartottak; örömet okoz megtudni, hogy a "négy torinói őrült" véleménye a nemzetközi munkásmozgalom legnagyobb tekintélyeinek jóváhagyását bírta.