Író: Antonio Gramsci
Először megjelent: "L'Ordine Nuovo," 1920. január 24-31.
Forrás: Antonio Gramsci: ifjúkori írások 1914-1926, MKKE Társadalomelméleti Kollégium, 1987
HTML: P.G.
A Szocialista Párt a munkások és a szegényparasztok pártja. A demokrácia talaján nőtt (a politikai versengés talaján, mely a kapitalista fejlődési folyamat vetülete) mint a szocialista erők egyike, és arra törekszik, hogy kormánybázis legyen, hogy megszerezze az államhatalmat, s azt saját javukra fordítsa. Küldetése abban van, hogy egy uralkodó osztályba szervezze a munkásokat és a szegényparasztokat, hogy tanulmányozza és előmozdítsa a nedvező feltételeket a proletár demokrácia eljövetelére.
Az olasz Szocialista Párt történelmi feladatának legkönnyebb és legelemibb részét véghezvitte: sikerült a legmélyebb rétegekig menően felrázni a tömegeket, sikerült a dolgozó nép figyelmét ráirányítani a munkásállam és forradalma programjára, egy három milliós kormányapparátust sikerült megalkotnia, amely ha konszolidálódott volna állandó forradalmi intézményekben, elegendő lett volna, hogy az államhatalmat uralja. A Szocialista Párt nem volt sikeres történelmi feladatának leglényegesebb részében: nem tudott egy permanens és szilárd formát adni annak az apparátusnak, melyet életre hívott a tömegek agitálásával. Nem sikerült előrehaladnia, ezért a letargia és sorvadás válságába esett. Azért alakult, hogy megszerezze a hatalmat, megalakult, mint a harcra kész katonai erők csapata: a Szocialista Párt államapparátusa darabokra hullik, szétesik; a párt egyre inkább elveszti kapcsolatát a mozgásban levő nagy tömegekkel; események zajlanak le, és a párt nem vesz azokban részt; az országot lázas borzongás futja át, a burzsoá demokrácia és a kapitalista rendszer bomlasztó erői csillapíthatatlanul és könyörtelenül dolgoznak, és a párt nem lép közbe, nem világosítja fel a munkások és parasztok nagy tömegét, nem igazolja, amit tett és azt sem, amit nem tett, nem ad ki jelszót, hogy csillapítsa a türelmetlenkedőket, hogy megakadályozza a párt demoralizálódását, hogy a munkás és paraszt seregek csapatának zárt sorait megtartsa. A párt, mely az olasz nemzet legnagyobb történelmi energiája volt, a politikai infantilizmus válságába esett, mely az olasz nemzet társadalmi gyengeségei közül a legnagyobb. Egyáltalán nem kell csodálkozni azon, ha ilyen kedvező feltételek között a forradalmi csapat feloszlásának csirái, mint az opportunista és reformista nihilizmus, a pszeudo-forradalmi anarchista frazeológia (a kispolgárság irányvonalának két aspektusa) szaporodnak és igen gyorsan fejlődnek.
A proletárforradalom nemzetközi és nemzeti feltételei egyre tisztábban és pontosabban rajzolódnak ki és szilárdulnak meg. És íme, éppen egy olyan pillanatban, mely meghatározó lehet, az olasz forradalmi proletariátus legnagyobb eszköze, a Szocialista Párt szétesik, s melyet álnokul megrohamoznak és megtévesztenek parlamenti politizálgatók, a szövetségi funkcionáriusok, és olyan egyedek, akik olyan képviseleti hatalmat követelnek maguknak, melynek nincs komoly és konkrét alapja, mely kétértelműségre épül, amely tagadja az akció folyamatosságát, mely szellemi renyheségen alapul, mely a munkásnak ugyanúgy sajátja, mint minden más olasznak. És a kommunisták részéről, a forradalmi részről, a forradalmi többség által kinevezett vezető szervek részéről nem történik semmi közös akció azért, hagy megakadályozzák ezt a szétesést, hogy megtisztítsák a pártot, hogy homogén csapattá szervezzék azt, hogy úgy szervezzék meg, mint a III. Internacionálé egy szekcióját, mely a forradalmi erők világrendszerébe épül, melyek valóban a kommunista elméletek megvalósítására törekednek.
Az orosz munkásállam katonai győzelme megtépázta és elsöpörte az imperialista tábor ellenállását, mely leigázta a világot. A nemzetközi proletárforradalom rendszere, mely az orosz munkásállam – mint világhatalom – fejlődésén és meglétén alapszik, ma egy kétmilliós szuronyos hadsereggel rendelkezik, mely hadsereg lelkes harcosokkal van teli, mert győztesek, s mert tudják, hogy napjaink történelmének főszereplői. A III. Internacionálé seregének győzelmei és előnyomulása megrázza a kapitalista rendszer alapjait, meggyorsítja a burzsoá államok szétesésének folyamatát, kiélezi a nyugati demokráciákon belül meglévő ellentéteket. Az angolok India, Törökország, Perzsia, Afganisztán, Kína miatt aggódnak, ahol megsokszorozódnak a lázadó tűzfészkek – és egy kis nyomással eltüntetik Clemenceau-t a politikai szintérről. Az antibolsevik báb bukása rögtön fölfedi a francia reakciós tábor szakadását, és megkezdi a politikai állam feloszlatását: a meg nem alkuvó kommunista irányzat megerősödik a munkásmozgalomban. Az orosz kérdés felszínre hozta Lloyd George opportunizmusát és Winston Churchill ellenforradalmi türelmetlenségét, de a brit demokrácia – mely a radikális Lloyd George-féle demagógiához kiváló táptalajul szolgált – teljesen megváltozott: az angol munkásosztály szerkezete tovább fejlődik, lassan, de biztosan magasabb formák felé: a munkások gyakrabban és közvetlenül akarnak beavatkozni az akció programok kibocsátásába: a Trade Union-ok egyre gyakrabban tartanak kongresszusokat, ahol a forradalmárok egyre gyakrabban és hatékonyabban hallatják szavukat; a szakszervezeti kongresszusok állandó hivatala a laburista parlamentáris csoport kezéből egy munkás központi bizottság kezébe ment át. Németországban Scheidemann kormánya feloszlik, kevésbé élvezi már a nép támogatását, kegyetlenül tombol a fehérterror: a kommunista munkások és párton kívüliek visszaszereztek egyfajta mozgásszabadságot, és terjed az a nézet, hogy egyedül a proletárdiktatúra képes megmenteni a német nemzetet a gazdasági esődtől és militarista reakciótól. A nemzetközi ellenforradalmi rendszer felbomlik, mivel kiéleződik a burzsoá demokrácia és a kapitalista gazdaság belső ellentmondásossága, valamint az orosz proletariátus hatalmas vállalkozása miatt. Az olasz burzsoá állam darabokra hullik a közszolgáltatásokban tartott hatalmas sztrájkok miatt, és a kül- és belpolitika nevetséges és csalárd bukása miatt. Érlelődnek a proletárforradalomhoz szükséges és elégséges feltételek mind nemzeti, mind nemzetközi területen. És íme: a Szocialista Párt saját magát gyöngíti, saját küldetésének árt; a párt, mely agitátorokból, tagadókból, általános taktikai kérdésekben meg nem alkuvókból, és az alapvető elméletek apostolaiból áll, nem képes egy olyan akcióterületet találni, mely mindig kapcsolatban tartaná a nagy tömegekkel, nem sikerül megszerveznie saját belső csapatát, nincs elméleti és gyakorlati pártfegyelme, mely lehetővé tenné számára, hogy a nemzeti és nemzetközi proletár valósághoz hű maradjon, uralja azt, hogy kezében tartsa az eseményeket, és ne az események sodorják és törjék meg. A forradalmi munkások és parasztok pártja hagyja, hogy a forradalom állandó hadserege, a szakszervezetek, az opportunisták ellenőrzése alatt maradjon, akik tetszésük szerint bánnak velük, akik módszeresen szabotálnak minden forradalmi akciót, akik egy párt a Pártban, az erősebb párt, mert a munkás élet mozgató rugóinak urai. Két sztrájk zajlott le, melyek halálosak lehettek volna az államra, s melyeket az anarchisták részéről hosszú vádaskodások és agresszív viták követnek, anélkül, hogy a pártnak egy szava is lett volna erről, anélkül, hogy a pártnak nem az elavult és ósdi II. Internacionálé elavult és ósdi módszere lett volna: különbséget tenni politikai sztrájk és gazdasági sztrájk között. És így, miközben az állam egy rendkívül mély válságon ment át, s míg a felfegyverzett és gyűlölettel teli burzsoázia offenzívát kezdhetett volna a munkásosztály ellen, miközben egy katonai rajtaütés rajzolódott ki, a munkások forradalmi központjait sorsukra hagyták általános jelszó nélkül; a munkásosztályt bezárták és fogva tartottak egy olyan rendszerben, mely áthatolhatatlan volt, megtévedten, csalódottan és mindenféle anarchista irányzatoknak kitéve.
Mi vagyunk gyávák és demoralizáltak? Nem, de szükséges kimondani a nyers és meztelen igazságot, szükséges felfedni ezt a szituációt, mely megváltozhat és meg is kell, hogy változzék. A Szocialista Pártnak meg kell újulnia, ha nem akarja, hogy a fenyegető események magukkal sodorják és szétzúzzák: meg kell újulnia, mert bukása a forradalom bukását is jelentené. A Szocialista Pártnak valóban a III. Internacionálé szekciójának kell lennie, s el kell kezdeni megvalósítani annak tanait saját kebelén belül, a szervezett munkások csapatán belül. A szervezett tömegeknek saját harci szervezeteik urává kell lenni, "vezető osztályba kell szerveződniük", mindenek előtt saját intézményeikbe, és egyesülniük kell a Szocialista Párttal. A kommunista munkásoknak, a forradalmároknak, akik tudatában vannak a jelenlegi helyzet borzasztó felelősségével, nekik kell megújítani a pártot, határozott arculatot és pontos irányvonalat adni; meg kell akadályozniok, hogy a kispolgári opportunisták arra a szintre juttassák, ahova Pulcinella országának annyi más pártja jutott.