Író: Antonio Gramsci
Először megjelent: "L'Ordine Nuovo," 1921. március 3.
Forrás: Antonio Gramsci: ifjúkori írások 1914-1926, MKKE Társadalomelméleti Kollégium, 1987
HTML: P.G.
Az események a történelem tényleges dialektikája. Azok legyőznek minden érvelést, minden személyes önkényt, minden zavaros és felelőtlen hajlamot. Az események fejlődésük sajátos logikájával a következő útmutatást adják a munkás és paraszttömegeknek: az osztályharc egy bizonyos szakaszában elérkezik oda, hogy a proletariátus a burzsoá törvényességben, a burzsoá államgépezetben nem talál már garanciát és elemi védelmet az élethez, a szabadsághoz, a személyes integritáshoz, a mindennapi kenyérhez való jogát illetően, és így kénytelen egy saját törvényességet alkotni, létrehozni saját védelmi és ellenállási szervezetét. Ez a nép életének bizonyos időszakában abszolút történeti szükségszerűség, mely felülmúl minden vágyat, minden óhajt, minden szeszélyt és minden személyes törekvést: az események úgy jelentkeznek mint egy egyetemes végzetszerűség, a természeti jelenségek felforgató hevességével. Az emberek, mind az egyén, mind a tömegek a következő dilemmával találják magukat szemben: száz a valószínűsége a halálnak és tíz az életnek, választani kell. És az emberek mindig az élet lehetőságiét választják, akkor is, ha kicsiny, akkor is, ha nyomorúságos és fárasztó. Harcolnak ezért a kevés lehetőségért, oly nagy hévvel és szenvedéllyel, hogy az elsöpör minden akadályt és felborítja a legfélelmetesebb hatalmi gépezetet is.
Ez az a helyzet, melyet a történelem tényleges dialektikája teremt meghatározott időszakokban, melyek az emberiség véres és küzdelmes fejlődésének adott pillanatai. Semmilyen emberi akarat sem teremthet hasonló helyzeteket, egyetlen kis ember sem tud teremteni hasonló helyzeteket, akkor sem, ha mindent elkövet, ha gondolataiból csak azokat a szavakat választja ki, melyek szíve számára a legkedvesebbek, melyek forrásba hozzák vérét. Ezek égő katlanok, melyekben szenvedélyek és gyűlöletek forrnak, s melyeket csak az erőszakos halál víziója képes felkelteni. ebben a történelmi időszakban csak azt minősíthetjük forradalmi helyzetnek, melynek megvan a maga spártai vállalkozása mint tapasztalat, vagyis ami Magyarországon, Írországban és Bajorországban volt. Ebben a helyzetben nem lehet egy átlagos célt választani, ha harcolunk, győzni kell.
Ma nem vagyunk ebben a helyzetben: ma még egyfajta szabadságul választhatunk. A választási szabadság azonban kötelességeket is ró, abszolút kötelességeket, melyek a nép életére vonatkoznak, amelyek a néptömegek jövőjét illetik, akik szenvednek és reménykednek. Ma csak egyetlen forradalmi szolidaritási forma létezik: győzni; ezért az megköveteli, hogy ne hanyagoljunk el egyetlen olyan tényezőt sem, mely szerepet játszhat a győzelemben.
Ma van egy párt, mely valóban kifejezi a proletariátus érdekeit, amely nemcsak az olasz proletariátus érdekeit szolgálja, hanem az egész nemzetközi munkásságét is. Ma a munkásoknak bízniok kell és bízhatnak is: az olasz munkások kivétel nélkül szigorúan tartják magukat a Kommunista Párt utasításához, meg fogják mutatni, hogy kijutottak a forradalmi infantilizmus állapotából, melyben mindezidáig mozgalmuk vergődött, és meg fogják mutatni, hogy méltók és képesek a győzelemre.