Író: Antonio Gramsci, Moszkva, 1922. szeptember 8.
Először megjelent: "Lev Trockij: Irodalom és forradalom" függelékeként.
Forrás: Antonio Gramsci: Marxizmus, kultúra, művészet, Kossuth Könyvkiadó, 1965. 196-199. o.
HTML: P.G.
Íme, az olasz futurista mozgalomról hozzám intézett kérdéseire a válaszok.
A háború után a futurista mozgalom Olaszországban teljes mértékben elvesztette jellegzetes vonásait. Marinetti nagyon kevéssé szenteli magát a mozgalomnak. Megnősült, és energiáit inkább a feleségére fordítja. Jelenleg a futurista mozgalomban részt vesznek monarchisták, kommunisták, köztársaságiak és fasiszták. Milánóban röviddel ezelőtt egy politikai hetilapot alapítottak „Il Principe” címmel, amely ugyanazokat az elveket képviseli vagy igyekszik képviselni, mint amilyeneket Machiavelli prédikált a XVI. századi Olaszország számára, vagyis hogy a nemzetet káoszba vivő helyi pártok közötti harcokat meg kell szüntetni egy abszolút monarcha, egy újabb Cesare Borgia tevékenysége révén, aki az összes harcbanálló párt élére kell hogy álljon. A lapot két futurista szerkeszti: Bruno Corra és Enrico Settimelli. Marinetti, jóllehet 1920-ban Rómában egy hazafias megmozduláson letartóztatták erőteljesen királyellenes beszéde miatt, most mégis munkatársa ennek a hetilapnak.
A háború előtti futurizmus legjelentősebb exponensei fasisztákká lettek, Giovanni Papini kivételével, aki katolikus lett, és írt egy Krisztus történetét. A háború alatt a futuristák voltak a „végsőkig vívott harc” és az imperializmus legelszántabb hívei. Csak egyetlen futurista, Aldo Palazzeschi volt a háború ellen. Ő szakított a mozgalommal, és bár egyike volt a legérdekesebb íróknak, végül is mint irodalmár elhallgatott. Marinetti, aki mindig széltében-hosszában magasztalta a háborút, kiáltványt tett közzé, amelyben azt bizonygatta, hogy a háború a higiéné egyetlen eszköze a világ részeire. A háborúban, mint egy harckocsi zászlóalj parancsnoka vett részt, és legutolsó könyve, az Alcova d'acciaio [Acélalkóv], lelkes himnusza a harcban álló harckocsikról. Marinetti összeállított egy brosúrát Indi spart dal comunismo [Félre a kommunizmustól] címmel, amelyben kifejti politikai tanait, ha általában tanoknak nevezhetjük ezek az oly kor szellemes, de mindig jelentős embernek az agyszüleményeit. Olaszországból való elindulásom előtt a Proletkult torinói szekciója, a szervezet munkás tagjainak képeiből rendezett kiállítás megnyitása alkalmából felkérte Marinettit, hogy mutasson rá a kiállítás jelentőségére. Marinetti szívesen fogadta a meghívást, a munkásokkal együtt meg látogatta a kiállítást, majd meg elégedését fejezte ki, mert meggyőződhetett róla, hogy a munkásokban sokkal több érzékenység van a futurizmus problémái iránt, mint a polgárokban. A háború előtt a futuristák nagyon népszerűek voltak a munkások között. A „Lacerba” folyóirat, amelyet húszezer példányban nyomtak, négyötöd részt a munkások között terjedt. A nagyobb olasz városok színházaiban tartott számos futurista művészi manifestáció nem egyszer meg esett, hogy a munkások védelmezték meg a futuristákat a fél-ariszrokrata vagy burzsoá fiatalokkal folytatott verekedésekben.
Marinetti futurista csoportja nincs többé. Marinetti régi folyóiratát, a „Poesiá”-t most Mario Dessi, ez a legcsekélyebb szervezői és intellektuális tehetséggel sem rendelkező ember szerkeszti. Délen, különösen Szicíliában, sok futurista lap jelenik meg, amelyekbe Marinetti is ír cikkeket, de ezeket a lapocskákat olyan egyetemi hallgatók publikálják, akik összetévesztik a futurizmust az olasz nyelvtudás hiányával. A futuristák között a legerősebb csoport a festőké. Rómában van egy állandó futurista festészeti kiállítás, amelyet egy bukott fényképész, egy bizonyos Anton Giulio Bragaglia, jelenleg mozi- és artistaügynök, szervezett meg. A futurista festők közül Giacomo Balla a legismertebb. D’Annunzio hivatalosan sohasem foglalt állást a futurizmussal kapcsolatban. Utalni kell arra, hogy kialakulásakor a futurizmus kimondottan D’Annunzio-ellenes jelleget öltött. Marinetti egyik első könyvének címe Les Dieux s’en vont, D’Annunzio reste [Az istenek mennek, D’Annunzio marad]. Jóllehet a háború alatt D’Annunzio és Marinetti politikai programja számos pontban megegyezett, a futuristák D’Annunzio-ellenesek maradtak. A fiumei mozgalom1 úgyszólván nem is érdekelte őket, bár később részt vettek a tüntetésekben.
Azt mondhatjuk, hogy a békekötés után a futurista mozgalom teljes egészében elveszítette a karakterét, és különféle áramlatokra bomlott szét, amelyek a háború következményeképpen jöttek létre. Az értelmiségi fiatalok általában meglehetősen reakciósak voltak. Azok a dolgozók, akik a futurizmusban a megcsontosodott, a néptől idegen, elavult olasz akadémikus kultúra elleni harc elemét vélték megtalálni, ma fegyverrel a kezükben kell hogy harcoljanak szabadságukért, és érdeklődésük a régi viták iránt igencsak megcsappant. A nagy ipari városokban a dolgozók irodalmi és művészi alkotó szellemének felébresztésére törekvő Proletkult programjai felszívják mindazoknak az energiáját, akiknek még van idejük és kedvük, hogy hasonló kérdésekkel foglalkozzanak.
Moszkva, 1922. szeptember 8.
1 D’Annunzio híveivel 1919. szeptember 12-én elfoglalta Fiúmét, amelyet a londoni szerződés Horvátországhoz csatolt.