Az a szükséglet, hogy hallgatóim kezébe vezérfonalat adjak filozófiai előadásaimhoz, legközelebbi oka annak, hogy a filozófia egész körének ezt az áttekintését előbb hozom nyilvánosságra, mint terveztem.
Egy alapvetés természete nemcsak tartalmuk tekintetében zárja ki az eszmék kimerítőbb kifejtését, hanem megszűkíti különösen rendszeres levezetésük kifejtését is, amelynek azt kell tartalmaznia, amit különben a bizonyításon értettek s ami elengedhetetlen egy tudományos filozófiában. A cím részint egy egésznek körét, részint azt a szándékot jelzi, hogy a részleteket a szóbeli előadás számára tartom fenn.
Alapvetésben azonban csak az elrendezés külső célszerűsége jön tekintetbe akkor, ha már ismertnek föltételezett tartalmat kell szándékos rövidséggel előadni. Mivel ebben az esetben nem erről van szó, hanem a filozófia új földolgozásáról oly módszer szerint, amelyet még, mint remélem, az egyetlen helyesnek, a tartalommal azonosnak fognak elismerni, azért a közönség szempontjából előnyösebbnek tarthattam volna, hogy, ha a körülmények megengedik nekem, egy részletesebb munkát bocsássák előre a filozófia többi részéről, amilyent az egésznek első részéről, a logikáról, adtam át a közönségnek. Azt hiszem különben, noha ebben az előadásban korlátozni kellett azt az oldalt, amelynél fogva a tartalom közelebb esik a képzethez és a tapasztalati ismerethez, az átmenetek tekintetében, amelyeket csak a fogalom közvetíthet, annyit érzékeltettem, hogy a továbbhaladás módszeres mozzanata eléggé különbözik mind a többi tudománynak csak külsőleges rendjétől, mind a filozófiai tárgyakban szokásossá vált modortól, amely egy szkémát vesz fel s ezzel az anyagokat párhuzamosba éppoly külsőlegesen és még önkényesebben, mint az első mód teszi, és a legkülönösebb félreértés következtében azt hiszi, hogy a fogalom szükségszerűségének eleget tett a kapcsolatok esetlegességével és önkényével.
Ugyanaz az önkény, mint láttuk, hatalmába ejtette a filozófia tartalmát is, gondolati kalandokra indult s a jóhiszemű, becsületes törekvésben egy ideig tiszteletet keltett, egyébként azonban az őrültségig fokozott esztelenség számba is ment. A tiszteletet keltő vagy őrült helyett a tartalom sajátlagosabban és gyakrabban jólismert trivialitásokat tárt föl, a forma pedig a barokk kapcsolatok és egy erőszakolt kificamodottság szándékos, módszeres és könnyen megszerezhető elmésségének puszta modorát árulta el, s általában a komolyság álarca mögött önámítás és a közönség ámítása rejtőzött. Ezzel szemben a másik oldalon azt láttuk, hogy a sekélyesség, a gondolathiány önelégülten józan szkepticizmussá és az ész megismerő képességét illetően szerénykedő kriticizmussá bélyegzi magát és hogy az eszmékben való ürességgel párhuzamosan fokozódik elbizakodottságuk és hiúságuk. A szellemnek ez a két iránya hosszú ideig majmolta a német komolyságot, kifárasztotta mélyebb filozófiai szükségletét, s oly közömbösséget, sőt oly megvetést eredményezett a filozófia tudományával szemben, hogy most egy magát így nevező szerénység is merészkedik a filozófia legmélyebb kérdéseiről véleményt mondani és ítélkezni s a filozófiától az észszerű megismerést, amelynek formáján a bizonyításokat értették azelőtt, megtagadni.
Az érintett jelenségek közül az elsőt részben a tudomány és a politika birodalmában támadt új korszak fiatalos kedvének lehet tekinteni. Ha ez a kedv mámorosan köszöntötte a megifjodott szellem hajnalhasadását s mélyebb munka nélkül mindjárt az eszme élvezetére adta magát s egy ideig az eszme-nyújtotta reményekben és kilátásokban kéjelgett, akkor könnyebben kiengesztel kicsapongásaival, mert magvat rejt mélyében, a felületi párának pedig, amelyet kiöntötték körülötte, magától el kell szállnia. A másik jelenség azonban visszataszítóbb, mert elárulja a lankadtságot és erőtlenséget, s ezeket minden század filozófiai szellemeit kitanító, őket és legjobban önmagát félreismerő önhittséggel igyekszik takargatni.
Annál örvendetesebb azonban, ha azt észleljük és még meg is említjük, hogy a kettővel szemben elfogulatlanul és hiúság nélkül fenntartotta magát a filozófiai érdeklődés és a magasabb megismerés komoly szeretete. Ha ez az érdeklődés olykor inkább egy közvetlen tudás és az érzés formájára vetette magát, ezzel szemben az észszerű belátásnak, amely egyedül ad méltóságot az embernek, belső, továbbmenő vágyát azzal bizonyítja legjobban, hogy maga is csak a filozófiai tudás eredményeképp jut el arra az álláspontra, hogy tehát legalábbis föltételként ismeri el azt, amit megvetni látszik. — Ennek az igazság megismerése iránti érdeklődésnek ajánlom ezt a kísérletet, bevezetést vagy adalékot nyújtva át kielégítésére; ez a cél segítse kedvező fogadtatáshoz.
Heidelberg, 1817. májusában.
Következő rész: Előszó a második kiadáshoz