Írók: Kotányi Attila
Először megjelent: Internationale Situationniste 7. szám (Párizs, 1962. április).
HTML/Fordítás: P.G.
Melyik a Sz.I.-ban megjelenő legforradalmibb elem? A legforradalmibb: annyit tesz, hogy legfogékonyabb a jövőre. És melyik a legkritikusabb pontja? Hogy választ adhassak erre a kérdésre, úgy kell elemeznem a Sz.I. programját, mintha egy filozófussal beszélnék. Mily merész, mily abszurd vállalkozás! Az újító elemet abban látom, hogy jobban megimerjük „világban benne-lét”-ünk1 különösségét, és hogy jobban megismerjük programunk természetét: a programunk, mint kifejezés következményeit az elérhető kifejezés- és befogadási módokkal való összeférhetelensége folyamán.
Mi a Sz.I. programjában a legkínosabb, mi az, ami a legtöbb álmatlan éjszakát okozza az eredeti programmal kapcsolatban? Ezt a kérdést filozófiai kifejezésekkel megválaszolni egyértelműen abszurd lenne. És mégis, mivel a kortárs filozófia teljességgel „a filozófia felhagyása” (vö. Thèses de Hambourg) témáján belül helyezkedik el, ez alkalmat ad bizonyos meglepetésekre, és ezt a meglepetést minden információ-teoretikus „információ-mennyiség” átvitelének előfeltételeként ismeri el.
A szituacionista projekt a kezdettől fogva egy forradalmi program volt. Gyakorlati, kvázi-politikai és tárgyilagos volt a világ átalakítása szempontjából; és kapcsolatban állt a valóságosan folyó átalakulással, amely eldologosító, de általános és inter-bürokratikus volt. Másrészt, a program interszubjektív volt, a vágy táplálta, az, ami mindünk számára radikálisan elidegenedés-ellenes. Egy szomjúság keverte ital. Kezdetektől tudatában voltunk a vezető menedzser, a szociológus és a művész alkotta trojkának, melyet azért pénzelnek, hogy elhitessék, a vágyak kannibalizálhatóak, vagy ezen vágyak energiái átalakíthatóak „szükségletekké anélkül, hogy valaha is vágyak lettek volna”. Ugyanennyire tudtában voltunk annak, hogy egy egyedi történelmi lehetőség folyamadtán a vezetők kisajáthíthattak saját szakállukra „minden eszközt amelyekkel egy társadalom gondolkodik és önmagának megmutatkozik”. Az alábecsült volta e hatalomnak, amely a legkülönfélébb forrásokból táplálkozik, és részben ugyanezen tudatlanság, melyet ezek a spektákulum- és „információ”-csatornák terjesztenek, megsokszorozta hatékonyságuk. Röviden szólva: a hatalom közvetlen hozzáférést szerzett ahhoz a rendszerhez, amelyen keresztül az egyének önmagukkal és másokkal kommunikálnak (azonban ebben a rendszerben mindenki elismeri mindenki felelősségét, a hatalmat leszámítva).
Ezek az elemek kezdettől fogva jelen voltak a Sz.I.-ban. Klasszikus tartalmuk egybeesett Marx klasszikus ismertetőjével a forradalmi elméletről: nem szabad hagyni, hogy az idealisták kizsákmányolják a szubjektívet.
Jelenleg ennek a klasszikus szakasznak a meghaladásán munkálkodunk. Egyre tisztábbá válik, hogy a többi mozgalom – szürrealismus, marxizmus, egzisztencializmus stb. – kiköpték a számukra túl forróvá váló falatot (nem feledhetjük a hegeliánust, a filozófust, még akkor sem, ha ő maga meg is feledkezett, hogy dialektikája eredetileg a szubjektív és az objektív dialektikája volt). Ezt a meghaladást, mint ahogy mondottam, abban látom, hogy jobban megismerjük „világban benne lét”-ünk különösségét, és hogy jobban megismerjük programunk természetét: a programunk, mint kifejezés következményeit az elérhető kifejezés- és befogadási módokkal való összeférhetelensége folyamán. Még hozzáfűzném, hogy ez nem csupán a „mi programunkról” szól. Mindenki részt vesz benne, mellette vagy ellene, de mindenképpen ebben a „végtelen bonyolult konfliktusban az elidegenedés és az elidegenedés elleni küzdelemben” (Lefebvre)2, a szituacionista programban.
A szituacionista program vonzatait illető értekezések kezdeteitől fogva követeléseket támosztottunk a szituacionista programmal összhangban és szituációk megalkotását kezdeményeztük. Ugyanakkor pedig elismertük néhány elképzelés „alaptalan,” „utópikus” jellegét és néhány követelés „manicheus”3 voltát. Közzétett szövegeinkben számos példát találni. Ennek ellenére, e kérdés megközelítése esetleges marad, és fenntartjuk a pillanatnyi utópia legitimitását az efféle követelések forradalmi értéke, az anyagi eszközök szükségessége révén, vagy épp teljesen ellenkezőleg, egy kezdetleges szakaszban a révén, hogy „elég szigorúan gondoljuk el közös eszméinket”4 (Internationale Situationniste #2).
Úgy gondolom, hogy még ha ezekhez a megjegyzésekhez bizonyos feszengés társult is, mélységesen igazak voltak. Mégis ebben látom az előrelépést az első programadó szakaszhoz képést, és a jövőben bekövetkezendő fejlődés lehetőségét.
1 Martin Heidegger filozófiai fogalma. 2 Henri Lefebvre (1901-1991): Francia marxista szociológus. A csoport kezdeti éveiben jó kapcsolatot ápolt a Szituacionista Internacionáléval, majd később megsavanyodott kapcsolatuk. Többek között közreműködött a "Socialisme ou Barbarie" baloldali kommunista csoport alapításában is. 3 Manicheizmus: mára kihalt világvallás. Különös volta abban állt, hogy igyekezett a korabeli különböző vallási tanokat egyetlen vallási rendszerbe integrálni. 4 Sz.I.: Le tournant obscur [A sötét fordulat].