Író: Vlagyimir Iljics Lenin, 1919. július 11.
Először megjelent: "Pravda," 15. szám, 1929. január 18.
Forrás: LÖM 29. kötet
HTML: P.G.
Elvtársak, az önöknél elfogadott és velem közölt terv szerint mai beszélgetésünk tárgya — az állam kérdése. Nem tudom, mennyire ismerik már önök ezt a kérdést. Ha nem tévedek, tanfolyamaik csak most kezdődtek, és első ízben van alkalmuk rendszeresen foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ha ez így van, könnyen lehetséges, hogy erről a nehéz kérdésről tartott első előadásomban nem sikerül elérnem, hogy az minden hallgató számára eléggé világos és érthető legyen. És ha ez így is lenne, kérem önöket, hogy ne kedvetlenedjenek el, mert az állam kérdése a legbonyolultabb, a legnehezebb és a polgári tudósok, írók és filozófusok által alighanem leginkább összekuszált kérdések egyike. Ezért sohase várják azt, hogy egyszeri rövid megbeszélésben teljesen tisztázni lehessen ezt a kérdést. Az első megbeszélés után jegyezzék meg maguknak a meg nem értett vagy homályos helyeket, hogy másodszor, harmadszor, sőt negyedszer is visszatérjenek azokra, hogy azt, amit nem értettek meg, később részint olvasás útján, részint a különböző előadások és megbeszélések során kiegészítsék, teljesen világossá tegyék. Remélem, sikerül mégegyszer összegyűlnünk, s akkor majd valamennyi kiegészítő kérdésben eszmecserét folytathatunk és ellenőrizhetjük, hogy mi az, ami leginkább tisztázatlan maradt. Ugyancsak remélem, hogy a megbeszélések és előadások kiegészítéseképpen önök bizonyos időt fognak szentelni arra, hogy Marxnak és Engelsnek legalább néhány legfontosabb művét elolvassák. Kétségtelen, hogy az irodalomjegyzékben és a kézikönyvek között, melyek a szovjet- és pártiskola hallgatóinak itt, az önök könyvtárában rendelkezésre állanak, ezeket a fő műveket megtalálják, és habár egyeseket talán, ismétcsak első tekintetre, elriaszt a szöveg nehézsége — újból figyelmeztetnem kell önöket arra, hogy ez senkit ne kedvetlenítsen el, hogy az, ami első olvasásra érthetetlen, érthetővé válik ismételt olvasásra, vagy később, amikor némileg más oldalról közelítik majd meg a kérdést, mert újból ismétlem, a kérdés oly bonyolult s a burzsoá tudósok és írók annyira összekuszálták, hogy annak, aki komolyan végig akarja gondolni és önállóan meg akarja ismerni ezt a kérdést, néhányszor neki kell gyürkőznie, ismételten vissza kell rá térnie, különböző szempontból kell átgondolnia, hogy végülis világosan és határozottan megértse. Erre a kérdésre pedig annál is könnyebb lesz visszatérniök, mert ez a kérdés annyira alapvető, annyira sarkalatos kérdése az egész politikának, hogy nemcsak az olyan viharos, forradalmi időkben, mint amilyenben most élünk, hanem még a legbékésebb időkben is, bármely újságban, bármely gazdasági vagy politikai kérdéssel kapcsolatban beleütközünk abba a kérdésbe: mi az állam, mi az állam lényege, mi a jelentősége, és mi a viszonya a mi pártunknak, a kapitalizmus megdöntéséért harcoló pártnak, a kommunisták pártjának, az államhoz — szóval, egy vagy más oknál fogva, minden nap vissza fognak térni erre a kérdésre. És a legfontosabb, hogy olvasmányaik, illetve az állam kérdéséről folyó megbeszélések és előadások eredményeképpen megszerezzék maguknak azt a képességet, hogy önállóan nyúljanak ehhez a kérdéshez, mert a legkülönfélébb alkalmakkor, a legjelentéktelenebb kérdésekben, a legváratlanabb összefüggésekben, az ellenféllel való beszélgetésekben és vitákban mindig találkozni fognak ezzel a kérdéssel. Csak akkor érezhetik, hogy elég szilárd alapon nyugszik a meggyőződésük és csakis akkor védhetik meg eredményesen meggyőződésüket bárkivel szemben és bármikor, ha megtanulnak önállóan tájékozódni ebben a kérdésben.
E rövid megjegyzések után rátérek magára a tárgyra: mi az állam, hogyan keletkezett, és alapjában véve milyen legyen a munkásosztály pártjának, a kapitalizmus teljes megdöntéséért küzdő pártnak, a kommunisták pártjának a viszonya az államhoz.
Már beszéltem arról, hogy aligha akad más kérdés, amelyet a burzsoá tudomány, filozófia, jogtudomány, politikai gazdaságtan és publicisztika képviselői — szándékosan is, akaratlanul is — annyira összekuszáltak volna, mint az állam kérdését. Mindmáig nagyon gyakran összetévesztik ezt a kérdést a vallási kérdésekkel, nemcsak a vallási tanok képviselői (tőlük ezt egészen természetesen el lehet várni), de olyanok is, akik azt tartják magukról, hogy mentesek a vallási előítéletektől, gyakran összetévesztik az állam speciális kérdését a vallás kérdésével és megkísérlik — filozófiai eszmékből kiindulva és filozófiai indokolással — egy igen gyakran bonyolult tan kidolgozását, hogy az állam valami isteni, valami természetfölötti, valami olyan erő, amely az élet forrását jelenti az emberiség számára, hogy holmi nem embertől való, hanem kívülről jövő valamit nyújt, vagy nyújthat az embéreknek, illetve testesít meg, hogy az állam — isteni eredetű erő. És meg kell mondani, hogy ez a tan annyira egybekapcsolódik a kizsákmányoló osztályok — a földbirtokosok és kapitalisták érdekeivel, annyira az ő érdekeiket szolgálja, oly mélyen áthatotta a burzsoázia képviselőinek minden szokását, minden nézetét, egész tudományát, hogy ennek maradványaival lépten-nyomon találkozni fognak, beleértve a mensevikeknek és eszereknek az államról vallott nézeteit is, bár ők felháborodva tagadják azt, hogy vallási előítéleteknek hódolnak és meg vannak győződve róla, hogy józanul ítélik meg az államot. Ez a kérdés azért oly kuszáit és bonyolult, mert nagyobb mértékben érinti az uralkodó osztályok érdekeit, mint bármely más kérdés (e tekintetben csupán a gazdaságtudomány alapelvei múlják felül). Az államról szóló tanítás arra szolgál, hogy igazolja a társadalmi kiváltságokat, igazolja a kizsákmányolás létezését, igazolja a kapitalizmus létezését — ezért igen nagy hibát követnénk el, ha e kérdésben - pártatlanságra számítanánk, ha feltételeznénk, hogy tudományosságra igényt tartó emberek ebben a kérdésben a tiszta tudomány álláspontját tárhatják fel. Az állam kérdésében, az államról szóló tanban, az államelméletben, amikor majd megismerkednek a kérdéssel és eléggé a mélyére hatolnak, mindig fel fogják ismerni a különböző osztályok egymás közt folyó harcát, azt a harcot, mely az államra vonatkozó nézetek harcában, az állam szerepének és jelentőségének megítélésében tükröződik, jut kifejezésre.
E kérdés minél tudományosabb taglalása céljából legalább futólagos történeti visszapillantást kell vetnünk arra, hogyan keletkezett és hogyan fejlődött az állam. A társadalomtudomány terén, ha valóban meg akarjuk szerezni azt a képességet, hogy helyesen nyúljunk ehhez a kérdéshez és ne tévedjünk el az apró-cseprő részletek tömkelegében vagy az egymással harcoló vélemények óriási változatosságában, ha tudományos szempontból akarjuk taglalni ezt a kérdést, a legmegbízhatóbb módszer, a legfontosabb az, hogy ne feledkezzünk meg az alapvető történelmi összefüggésekről, s minden kérdést abból a szempontból vizsgáljunk, hogyan jött létre a szóbanforgó jelenség a történelem folyamán, milyen főbb szakaszokon ment át fejlődése során, s ennek a fejlődésnek szempontjából vizsgáljuk meg, hogy mivé lett most.
Remélem, hogy az állam kérdésével kapcsolatban önök meg fognak ismerkedni Engelsnek "A család, a magántulajdon és az állam eredete" című művével. A modern szocializmus egyik alapvető műve ez, melynek minden egyes mondatában megbízhatunk, mert biztosak lehetünk abban, hogy minden egyes mondatot nem találomra, hanem óriási történelmi és politikai anyag alapján írtak. Kétségtelen, hogy ennek a műnek nem mindegyik része van egyformán közérthetően, egyformán világosan kifejtve: egyes részei olyan olvasót tételeznek fel, aki bizonyos történelmi és közgazdasági ismeretekkel rendelkezik. De ismétlem: ne veszítsék el a kedvüket, ha mindjárt az első olvasásra nem értik meg ezt a művet, így jár úgyszólván mindenki. De ha később, amikor felébred az érdeklődésük, visszatérnek rá, elérik azt, hogy ha nem is teljes egészében, de túlnyomórészt megértik. Azért hívom fel figyelmüket erre a könyvre, mert megtanít arra, hogy az említett vonatkozásban helyes módszerrel nyúljunk a kérdéshez. Történelmi vázlattal kezdődik, azzal, hogyan keletkezett az állam.
Ezt a kérdést — mint minden kérdést, például a kapitalizmus keletkezésének, az emberek közti kizsákmányolásnak a kérdését, a szocializmusnak, a szocializmus keletkezésének, a szocializmust érlelő feltételeknek a kérdését — csak akkor közelíthetjük meg helyesen, csak akkor férkőzhetünk hozzá megbízhatóan és biztonsággal, ha történelmi visszapillantást vetünk annak egész fejlődésére. Ennél a kérdésnél mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy az állam nem mindig létezett. Volt idő, amikor nem volt állam. Az állam ott és akkor jelenik meg, ahol és amikor a társadalom osztályokra tagozódik, amikor megjelennek a kizsákmányolok és kizsákmányoltak.
Mindaddig, amig az ember ember által való kizsákmányolásának első formája, az osztályokra — rabszolgatartókra és rabszolgákra — való tagozódás első formája létre nem jött, mindaddig patriarchális, vagy — mint néha nevezik — klán-család (klán — nemzetség, nemzedék, amikor az emberek nemzetségekként, nemzedékekként éltek együtt) állt fenn, és ezeknek az ősi időknek nyomai elég határozottan megmaradtak számos primitív nép életmódjában. Ha az őskultúráról szóló bármelyik könyvet veszik is kézbe, mindig találkozni fognak többé-kevésbbé határozott leírásokkal, utalásokkal, hagyományokkal, amelyek arra vonatkoznak, hogy volt idő, amely többékevésbbé hasonlított az őskommunizmushoz, amikor a társadalom nem különült rabszolgatartókra és rabszolgákra. És akkor nem volt állam, nem volt külön apparátus arra a célra, hogy rendszeresen alkalmazzanak erőszakot és az embereket az erőszaknak alávessék. Az ilyen apparátust nevezik államnak.
Az őstársadalomban, amikor az emberek még kisebb nemzetségekben éltek és a fejlődés legalacsonyabb fokán állottak, közel a vadság állapotához, abban a korszakban, amelytől a modern, civilizált emberiséget néhány évezred választja el, még semmi jele sem észlelhető az államnak. Látjuk a szokások uralmát, a tekintélyt, a tiszteletet, amelyben a nemzetség vénei részesültek és a hatalmat, amelyet gyakoroltak, látjuk, hogy ezt a hatalmat néha nőkre ruházták — a nő akkori helyzete nem hasonlított mai jogfosztott, elnyomott helyzetére —, de sehol sem találkozunk olyan emberek külön kategóriájával, akik különválnak azért, hogy másokat kormányozzanak, s hogy a kormányzás érdekeinek és céljainak elérésére rendszeresen és állandóan bizonyos kényszerítő szerv, erőszakszervezet álljon rendelkezésükre, amilyenek jelenleg, mint tudják, a felfegyverzett katonai alakulatok, a börtönök és egyéb olyan eszközök, amelyek arra szolgálnak, hogy mások akaratát alárendeljék az erőszaknak, — vagyis az, ami az állam lényegét alkotja.
Ha eltekintünk azoktól az úgynevezett vallási tanoktól, csalafintaságoktól, filozófiai rendszerektől, azoktól a különféle véleményektől, amelyeket a polgári tudósok alakítanak ki, és a dolog igazi lényege után kutatunk, akkor azt látjuk, hogy az állam nem más, mint ilyen, az emberi társadalomtól különvált kormányzási apparátus. Amikor megjelenik az emberek ilyen különleges csoportja, amely csak azzal foglalkozik, hogy kormányoz és amelynek a kormányzás céljából különleges kényszerítő, mások akaratát erőszaknak alávető apparátusra — börtönökre, emberek különleges alakulataira, katonaságra stb. — van szüksége, akkor megjelenik az állam.
De volt idő, amikor nem volt állam, amikor az emberek közötti kapcsolatot, magát a társadalmat, a fegyelmet, a munkarendet a szokás, a hagyományok ereje, az a tekintély vagy tisztelet tartotta fenn, amelyet a nemzetség vénei vagy a nők élveztek, akik abban az időben gyakran nemcsak egyenjogúak voltak a férfiakkal, hanem sokszor még magasabb helyet foglaltak el, volt idő, amikor a kormányzás feladatainak elvégzésére még nem létezett az emberek, a szakemberek külön csoportja. A történelem azt mutatja, hogy az állam mint az emberek kényszerítésére szolgáló különleges apparátus csakis ott és akkor keletkezett, ahol és amikor megjelent a társadalom osztályokra való tagozódása, tehát az embereknek csoportokra való tagozódása, akik közül egyesek állandóan elsajátíthatják mások munkáját, ahol az egyik kizsákmányolja a másikat.
És ezt, hogy a társadalom a történelem során osztályokra tagozódott, mint alapvető tényt, mindig világosan kell látnunk. Az emberi társadalmak fejlődése, kivétel nélkül minden országban, évezredek folyamán ennek a fejlődésnek ugyanazt a törvényszerűségét, szabályosságát, sorrendjét mutatja: kezdetben osztálynélküli társadalom volt — kezdeti patriarchális, őstársadalom, amelyben nem voltak arisztokraták; azután a rabszolgaságon alapuló társadalom, a rabszolgatartó társadalom következett. Ezt az utat megjárta az egész modern, civilizált Európa — kétezer évvel ezelőtt a rabszolgatartó rend volt az uralkodó forma. Ezt az utat megjárta a népek túlnyomó többsége a világ többi részén. A legkevésbbé fejlett népeknél a rabszolgaság nyomai mind a mai napig megmaradtak, és a rabszolgaság intézményét, például Afrikában, még ma is megtalálhatjuk. Rabszolgatartók és rabszolgák — ez az első nagy osztálytagozódás. Az előbbi csoport nemcsak valamennyi termelési eszközt — a földet és a szerszámokat, bármily kezdetlegesek voltak is ezek abban az időben —, hanem még az embereket is birtokolta. Ezt a csoportot rabszolgatartóknak nevezték, azokat pedig, akik dolgoztak és másoknak végeztek munkát, rabszolgáknak.
Ezt a formát a történelem során egy másik forma — a hűbériség követte. A rabszolgatartó rend a fejlődés folyamán az országok óriási többségében hűbériséggé alakult át. A társadalom alapjában jobbágytartó földesurakra és jobbágyokra oszlott. Az emberek közötti viszony formája megváltozott. A rabszolgatartók a rabszolgákat saját tulajdonuknak tekintették, ezt a felfogást a törvény szentesítette és a rabszolgát tárgynak tekintette, amellyel teljesen a rabszolgatartó rendelkezik. A jobbágyot illetően megmaradt az osztályelnyomás, a függőség, a jobbágytartó földesúr azonban nem volt a parasztnak mint valami tárgynak tulajdonosa, hanem csak a paraszt munkájára volt joga, és a parasztot bizonyos szolgáltatások teljesítésére kényszeríthette. A gyakorlatban, mint valamennyien tudják, a hűbériség különösen Oroszországban, ahol a leghosszabb ideig maradt fenn és a legdurvább formákat öltötte, semmiben sem különbözött a rabszolgatartó rendtől.
Továbbá — a hűbéri társadalomban, a kereskedelem fejlődésével, a világpiac kialakulásával, a pénzforgalom fejlődésével egy új osztály keletkezett: a kapitalisták osztálya. Az áruból, az árucseréből, a pénz hatalmának kialakulásából keletkezett a tőke hatalma. A XVIII. század folyamán, helyesebben a XVIII. század végén és a XIX. század folyamán világszerte forradalmak mentek végbe. Nyugat-Európa minden országából kiszorult a hűbériség. Ez legkésőbben Oroszországban következett be. Oroszországban 1861-ben szintén fordulat állt be, melynek következtében a társadalom egyik formáját egy másik váltotta fel — a hűbériséget felváltotta a kapitalizmus, amelyben megmaradt az osztályokra tagozódás, megmaradtak a hűbériség különféle nyomai és csökevényei, de az osztályokra tagozódás alapjában véve más formát öltött.
A tőke urai, a föld urai, a gyárak és üzemek urai minden kapitalista államban a lakosság elenyésző kisebbségét alkották és alkotják, amely teljes mértékben rendelkezik az egész nép munkájával, s ennélfogva hatalmában tartja, elnyomja, kizsákmányolja a dolgozók egész tömegét, akiknek többsége proletár, bérmunkás, és a termelési folyamatban a létfenntartásához szükséges javakat csakis két keze munkájának, munkaerejének eladásával szerezheti meg. A parasztok, akik már a hűbériség idején szétszórtan és elnyomásban éltek, a kapitalizmus alatt részben (többségükben) proletárrá, részben (kis részben) jómódú parasztsággá, falusi burzsoáziává váltak, amely maga is munkásokat alkalmazott.
Ezt az alapvető tényt — a társadalom átmenetét a rabszolgaság kezdetleges formáiból a hűbériségbe és végül a kapitalizmusba — mindig tartsák szem előtt, mert a politikai tanokat csak akkor értékelhetik helyesen, csak akkor tájékozódhatnak abban, hogy mire vonatkoznak, ha emlékezetükbe vésik ezt az alapvető tényt, ha ebbe a fő keretbe helyeznek minden politikai tanítást, hiszen az emberiség történelmének e nagy időszakai közül mindegyik — a rabszolgatartó rend, a hűbériség és a kapitalizmus — évszázadokra és évezredekre terjedő időt ölel fel, s a politikai formáknak, a különféle politikai tanoknak, véleményeknek, forradalmaknak olyan tömegét foglalja magában, hogy eligazodni mindebben a rendkívüli tarkaságban és óriási változatosságban — ami különösen a polgári tudósok és politikusok politikai, filozófiai és egyéb tanaival függ össze — csak abban az esetben lehetséges, ha alapvető vezérfonalként szorosan szem előtt tartjuk a társadalomnak ezt az osztályokra tagozódását, az osztályuralom formáinak változásait és ha ebből a szempontból vizsgáljuk a társadalmi kérdések — a gazdasági, politikai, szellemi, vallási stb. kérdések összességét.
Ha ennek az alapvető tagozódásnak szempontjából vizsgálják az államot, látni fogják, hogy mielőtt a társadalom osztályokra tagozódott, mint már mondottam, állam sem létezett. De amilyen mértékben létrejön és megszilárdul a társadalom osztályokra tagozódása, amilyen mértékben létrejön az osztálytársadalom, olyan mértékben létrejön és megszilárdul az állam. Az emberiség történetéből nagyon sok olyan országot ismerünk, amelyek átélték, illetőleg most élik át a rabszolgaságot, a hűbériséget, illetve a kapitalizmust. Mindegyik országban, a lejátszódott hatalmas történelmi változások ellenére, mindazon politikai fordulatok és forradalmak ellenére, amelyek az emberiségnek e fejlődésével, a rabszolgatartó rendből a hűbériségen keresztül a kapitalizmusra és a kapitalizmus ellen folytatott jelenlegi, az egész világra kiterjedő harcra való átmenettel voltak összefüggésben — mindig ott látjuk az állam keletkezését. Az állam mindig bizonyos apparátus volt, amely kivált a társadalomból és olyan emberek csoportjából állott, akik csak azzal, vagy majdnem csak azzal, vagy főképpen azzal foglalkoztak, hogy kormányoztak. Az emberek kormányzottakra és a kormányzás szakembereire, olyanokra oszlanak, akik a társadalom fölé emelkednek, s akiket kormányzóknak, az állam képviselőinek neveznek. Ez az apparátus, a másokat kormányzó embereknek ez a csoportja, mindig kezébe keríti az erőszaknak, a fizikai erőnek bizonyos apparátusát — egyre megy, hogy az emberek fölötti erőszak az őskori dorongban testesül-e meg, vagy a rabszolgaság korszakában a már tökéletesebb típusú fegyverben, vagy pedig a lőfegyverben, mely a középkorban jelent meg, vagy, végül, a modern fegyverekben, amelyek a XX. században csodálatos technikai tökéletességet értek el és teljesen a modern technika legújabb vívmányain alapulnak. Az erőszak módszerei változtak, de mindenkor, amikor volt állam, minden társadalomban megvolt azoknak az embereknek a csoportja, akik kormányoztak, akik parancsoltak, uralkodtak és a hatalom megtartása céljából a fizikai kényszer apparátusával, erőszakszervezettel rendelkeztek, olyan fegyverzettel rendelkeztek, amely megfelelt az illető kor technikai színvonalának. És csakis ha jól szemügyre vesszük ezeket az általános jelenségeket, ha felvetjük a kérdést, miért nem létezett állam akkor, amikor még nem voltak osztályok, amikor még nem voltak kizsákmányolók és kizsákmányoltak, és miért keletkezett állam, amikor az osztályok kialakultak, — csakis így kapunk határozott választ az állam lényegének és jelentőségének kérdésére.
Az állam — gépezet, mely arra szolgál, hogy egyik osztály fenntarthassa a másik osztály fölötti uralmát. Amikor a társadalomban nem voltak osztályok, amikor az emberek a rabszolgaság előtti korban, a nagy egyenlőség kezdetleges viszonyai közepette, a munka még igen alacsony termelékenysége mellett dolgoztak, amikor az ősember csak nagy fáradsággal tudta megszerezni a maga számára a legdurvább és legprimitívebb létfenntartási eszközöket, akkor nem jöttek létre és nem is jöhettek létre az olyan emberek külön csoportjai sem, akiket külön arra jelöltek ki, hogy kormányozzanak és uralkodjanak a társadalom többi tagján. Csak amikor kialakult a társadalom osztályokra tagozódásának első formája, amikor megjelent a rabszolgaság, amikor lehetővé vált, hogy az embereknek, akik erejüket a földművelés legkezdetlegesebb formájára összpontosították, bizonyos osztálya némi fölösleget termeljen, amikor ez a fölösleg már nem volt feltétlenül szükséges magának a rabszolgának a legnyomorúságosabb létfenntartásához és a rabszolgatartó kezébe került, amikor ilymódon megszilárdult a rabszolgatartók osztályának fennállása, és azért, hogy az megszilárduljon, akkor volt szükség arra, hogy megjelenjék az állam.
És megjelent az állam — a rabszolgatartók állama —, az az apparátus, amely a rabszolgatartók kezébe hatalmat adott, lehetővé tette számukra, hogy a rabszolgákat kormányozzák. Akkor a társadalom is, az állam is sokkal kisebb körre terjedt, mint ma, a kapcsolatok hasonlíthatatlanul gyengébb apparátusával rendelkezett — akkor még nem voltak meg a mostani közlekedési eszközök. A hegyek, a folyók és a tengerek hasonlíthatatlanul nagyobb akadályt jelentettek, mint manapság, és az államalakulás sokkal szűkebb földrajzi határokon belül ment végbe. Technikai szempontból gyenge államapparátus állt az állam rendelkezésére, melynek tevékenysége aránylag szűk határok közt és szűk körben mozgott. De mégis volt olyan apparátus, amely a rabszolgákat arra kényszerítette, hogy rabszolgaságban maradjanak, amely a társadalom egyik részét a másik kényszere, elnyomása alatt tartotta. Az erőszak állandó apparátusa nélkül nem lehet a társadalom túlnyomó részét arra kényszeríteni, hogy a másik rész számára rendszeres munkát végezzen. Amíg nem voltak osztályok, ilyen apparátus sem volt. Amikor az osztályok megjelentek, ennek a tagozódásnak növekedésével és megszilárdulásával egyidejűleg mindenütt és mindenkor egy különleges intézmény — az állam is megjelent. Az államformák rendkívül változatosak voltak. A rabszolgaság idején az akkori értelemben vett legelőrehaladottabb, legműveltebb és legcivilizáltabb országokban, például a teljes egészében rabszolgaságon alapuló ókori Görögországban és Rómában, már egymástól eltérő államformákat találunk. Már akkor létrejön a különbség a monarchia és a köztársaság, az arisztokrácia és a demokrácia között. A monarchia — mint egyeduralom, a köztársaság — mint minden olyan hatalom tagadása, amely nem választás útján jön létre; az arisztokrácia — mint egy aránylag törpe kisebbség uralma, a demokrácia — mint a nép uralma (demokrácia görög szó, szószerint azt jelenti: népuralom). Mindezek a különbségek a rabszolgaság korszakában keletkeztek. E különbségek ellenére a rabszolgaság korának állama rabszolgatartó állam volt, akár monarchia volt, akár arisztokratikus vagy demokratikus köztársaság.
Az ókori történelem bármelyik tanfolyamán hallgatják is meg az erről a tárgyról szóló előadást, hallani fognak arról a harcról, amely a monarchikus és köztársasági államok között dúlt, de a lényeges az volt, hogy a rabszolgák nem mentek emberszámba; nemhogy állampolgároknak, de embereknek sem számítottak. A római jog tárgynak tekintette őket. A gyilkosságról szóló törvény, nem is említve az emberi személyiség védelméről szóló egyéb törvényeket, a rabszolgákra nem vonatkozott. A törvény csak a rabszolgatartókat védte, mint egyedül elismert teljesjogú állampolgárokat. Ha monarchia létesült — az rabszolgatartó monarchia, ha köztársaság — az rabszolgatartó köztársaság volt. Mindegyikben a rabszolgatartók élveztek minden jogot, a rabszolga pedig a törvény értelmében csupán tárgy volt, bármiféle erőszakot lehetett alkalmazni vele szemben, sőt még a rabszolga meggyilkolását sem tekintették bűntettnek. A rabszolgatartó köztársaságok, belső szervezetüket tekintve, különböztek egymástól: voltak arisztokratikus és demokratikus köztársaságok. Az arisztokratikus köztársaságban kisszámú kiváltságos csoport vett részt a választásokban, a demokratikus köztársaságokban pedig mindenki, de megintcsak minden rabszolgatartó, mindenki, a rabszolgák kivételével. Ezt az alapvető körülményt nem szabad szem elől téveszteni, mert ez derít leginkább fényt az állam kérdésére és mutatja meg világosan az állam lényegét.
Az állam — gépezet, amely arra szolgál, hogy egyik osztály elnyomja a másikat, olyan gépezet, amely arra szolgál, hogy az egyik osztály iránti engedelmességre kényszerítse a többi alárendelt osztályt. Ennek a gépezetnek a formái különfélék. A rabszolgatartók állama lehet monarchia, arisztokratikus köztársaság, sőt akár demokratikus köztársaság is. A valóságban a kormányzás formái rendkívül változatosak voltak, a lényeg azonban mindig egy és ugyanaz maradt: a rabszolgáknak semilyen joguk sem volt és megmaradtak elnyomott osztálynak, nem ismerték el őket embereknek. Ugyanezt látjuk a hűbéri államban is.
A kizsákmányolás formájának változásával a rabszolgatartók állama hűbéri állammá alakult át. Ennek óriási jelentősége volt. A rabszolgatartó társadalomban a rabszolga teljesen jogtalan volt, nem tartották embernek; a hűbéri államban — a paraszt röghöz kötött. A hűbériség fő jellegzetessége az, hogy a parasztság (és abban az időben a parasztság volt többségben, a városi lakosság rendkívül fejletlen volt) röghözkötöttnek számított, — ebből keletkezett magának a jobbágyságnak a fogalma is. A paraszt bizonyos számú napot a maga számára dolgozhatott azon a telken, amelyet a földesúrtól kapott — a többi napokon a jobbágy a földesúrnak dolgozott. Az osztálytársadalom lényege megmaradt: a társadalom osztálykizsákmányoláson épült fel. Teljesjogúak csakis a földesurak lehettek, a paraszt jogfosztott volt. A gyakorlatban a parasztok helyzete alig különbözött a rabszolgák helyzetétől a rabszolgatartók államában. Mindamellett felszabadulásukra, a parasztság felszabadulására sokkal több kilátás volt, mert a jobbágyot nem tekintették a földesúr közvetlen tulajdonának. A jobbágy idejének egy részét a saját telkén tölthette, hogy úgy mondjuk, bizonyos fokig saját magának élhetett, és a hűbériség, minthogy a cserének, a kereskedelmi kapcsolatok kifejlődésének nagyobb lehetőségei voltak, egyre inkább bomlásnak indult, s a parasztság felszabadulásának köre egyre inkább tágult. A hűbéri társadalom mindig bonyolultabb volt, mint a rabszolgatartó társadalom. A kereskedelem és az ipar fejlődésének jelentős elemét tartalmazta, ami már akkor elvezetett a kapitalizmushoz. A középkorban a hűbériség volt az uralkodó. Az államformák itt is különfélék voltak, itt is volt monarchia és — bár sokkal kevésbbé kifejezett formában — köztársaság, de az uralom mindenkor kizárólag csak a jobbágytartó földesurat illette meg. A jobbágyok a politikai jogokból teljesen ki voltak rekesztve.
Mind a rabszolgaság, mind a hűbériség idején a jelentéktelen kisebbség uralma az emberek hatalmas többségén nem lehetséges kényszer alkalmazása nélkül. Az egész történelem tele van az elnyomott osztályok szakadatlan kísérleteivel, hogy megdöntsék az elnyomást. A rabszolgaság története sok évtizeden át tartó háborúkat ismer, melyek a rabszolgaság alóli felszabadulásért folytak. Mellesleg, a magukat "spartakistáknak" nevező német kommunisták pártja — ez az egyetlen német párt, amelyik valóban harcol a kapitalista elnyomás ellen —, ezt az elnevezést azért választotta, mert körülbelül kétezer évvel ezelőtt Spartacus volt egyik legkimagaslóbb hőse az egyik leghatalmasabb rabszolgafelkelésnek. Még a mindenhatónak látszó Római Birodalom is, amely teljesen a rabszolgaságon épült fel, évek során át érezte a rabszolgák hatalmas felkelésének megrázkódtatásait és csapásait, akik felfegyverkeztek és Spartacus vezetése alatt összegyűlve, hatalmas hadsereget alkottak. Végülis a rabszolgatartók leverték, elfogták és kegyetlenül megkínozták őket. A polgárháborúk végigvonulnak az osztálytársadalom egész történetén. Az imént hoztam fel a rabszolgaság korában lejátszódott egyik legnagyobb polgárháború példáját. A hűbériség egész korszaka szintén tele van állandó parasztfelkelésekkel. Németországban például a középkorban a két osztály — a földesurak és a jobbágyok — közötti harc nagy méreteket öltött és a parasztságnak a földesurak elleni polgárháborújává alakult át. Önök mindnyájan ismernek Oroszország történelméből is hasonló példákat arra, hogy a parasztok ismételten felkeltek a jobbágytartó földesurak ellen.
A földesúrnak, uralmának fenntartása, hatalmának megőrzése érdekében olyan apparátussal kellett rendelkeznie, amely egybefoglalta és a földesúr alá rendelte, bizonyos törvényeknek és jogszabályoknak vetette alá az emberek óriási tömegét, s mindezek a törvények alapjában véve arra irányultak, hogy a földesúr fenntartsa a jobbágy fölötti hatalmát. Ez volt az a hűbéri állam, amely például Oroszországban, vagy azokban a teljesen elmaradott ázsiai országokban, ahol mindeddig a feudalizmus uralkodik, formáját tekintve különböző — vagy köztársasági, vagy pedig monarchista — volt. Amikor az állam monarchista volt, akkor egy ember hatalmát ismerték el; amikor az állam köztársasági volt, akkor többé-kevésbbé elismerték a földesúri társadalom választottainak részvételét — így volt ez a hűbéri társadalomban. A hűbéri társadalom olyan osztálytagozódást jelentett, amely mellett a túlnyomó többség — a jobbágyparasztság, teljesen függött a maroknyi kisebbségtől — a földesuraktól, akik a földet birtokolták.
A kereskedelem fejlődése, az árucsere fejlődése egy új osztálynak, a kapitalisták osztályának kialakulására vezetett. A tőke a középkor végén keletkezett, amikor a világkereskedelem, Amerika felfedezése után, óriási fejlődésnek indult, amikor megnövekedett a nemesfémek mennyisége, amikor az ezüst és arany csereeszközzé vált, amikor a pénzforgalom lehetővé tette, hogy egyesek kezében hatalmas vagyonok halmozódjanak fel. Az ezüst és az arany jelentette az egész világ szemében a gazdagságot. A földesúri osztály gazdasági ereje hanyatlott, az új osztálynak, a tőke képviselőinek ereje pedig fejlődésnek indult. A társadalom átalakulása olymódon ment végbe, hogy az állampolgárok valamennyien úgyszólván egyenlők lettek, hogy megszűnt a régebbi, a rabszolgatartókra és rabszolgákra való tagozódás, hogy a törvény előtt mindenkit egyenlőnek ismertek el; függetlenül attól, ki milyen tőkével rendelkezik, van-e földje a magántulajdon alapján, vagy nincstelen, akinek csak két munkás keze van — a törvény előtt mindenki egyenlőnek számít. A törvény egyenlően véd mindenkit, védi a tulajdont, ha valakinek tulajdona van, annak a tömegnek a támadásaival szemben, amely, mivel nincs tulajdona, mivel két kezén kívül semmije sincsen, fokozatosan elszegényedik, tönkremegy és proletárrá válik. Ilyen a kapitalista társadalom.
Nem térhetek ki erre részletesen. Ehhez a kérdéshez még vissza fognak térni, amikor a párt programját fogják tanulmányozni, akkor majd hallanifogják a kapitalista társadalom jellemzését. Ez a társadalom a szabadság jelszavával indult harcba a hűbériség ellen, a régi feudális rend ellen. De ez a szabadság azt illette meg, akinek tulajdona volt. És amikor a hűbériség megdőlt, ami a XVIII. század vége felé és a XIX. század elején ment végbe — Oroszországban pedig más országoknál későbben, 1861-ben — akkor a feudális államot a kapitalista állam váltotta fel, amely kinyilatkoztatja, hogy jelszava — az egész nép szabadsága, azt állítja, hogy az egész nép akaratát fejezi ki, tagadja, hogy osztályállam — és itt az egész nép szabadságáért küzdő szocialisták és a kapitalista állam között kibontakozik a harc, amely most a Szovjet Szocialista Köztársaság megteremtésére vezetett, és amely az egész világra kiterjed.
Hogy megértsük a világtőke ellen indított harcot, hogy megértsük a kapitalista állam lényegét, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kapitalista állam a feudális állam ellen a szabadság jelszavával szállt harcba. A jobbágyság eltörlése a kapitalista állam képviselői számára a szabadságot jelentette és a javukat szolgálta, mivel megdőlt a hűbériség, s a parasztok számára lehetővé vált, hogy a földet, amelyet akár megváltás útján, akár kis részben földbér fizetésével — ezzel az állam nem törődött — megvásároltak, teljes tulajdonként birtokolják: az állam védte a tulajdont, bármilyen úton keletkezett, mert az állam a magántulajdonon épült fel. A parasztok magántulajdonosokká váltak valamennyi modern civilizált államban. Az állam ott is megvédte a magántulajdont, ahol a földesúr a föld egy részét átadta a parasztnak, az állam kártalanította a földesurat megváltás útján, pénzért való eladással. Az állam mintegy kijelentette: megőrizzük a teljes magántulajdont, és azt mindenféle támogatásban és védelemben részesítette. Az állam elismerte ezt a magántulajdont minden kereskedő, vállalkozó és gyáros számára. És ez a társadalom, amely a magántulajdonon, a tőke hatalmán, a nincstelen munkások és a dolgozó paraszttömegek teljes alárendeltségén alapult — ez a társadalom azt hirdette magáról, hogy a szabadság alapján uralkodik. A hűbériség ellen folytatott harcában a tulajdon szabadságát hirdette és különösen büszke volt arra, hogy az állam állítólag nem osztályállam többé.
Az állam azonban továbbra is az a gépezet maradt, amely segíti a kapitalistákat, hogy a szegényparasztságot és a munkásosztályt alárendeljék maguknak, látszólag azonban az állam szabad volt. Kihirdeti az általános választójogot, védelmezői, szószólói, tudósai és filozófusai útján kijelenti, hogy ez az állam nem osztályállam. Még most is, amikor ez ellen az állam ellen megkezdődött a Szovjet Szocialista Köztársaságok harca, azzal vádolnak bennünket, hogy megsértjük a szabadságot, hogy olyan államot építünk, amely kényszeren, azon alapszik, hogy egyesek elnyomnak másokat, ők pedig az össznépi államot, a demokratikus államot képviselik. Ez a kérdés — az állam kérdése — most, a szocialista világforradalom kezdetén és éppen akkor, amikor a forradalom néhány országban győzött, amikor különösen kiéleződött a világtőke elleni harc — most ez a kérdés a legnagyobb jelentőségre tett szert és elmondhatjuk, hogy a legfájóbb kérdéssé, valamennyi politikai kérdésnek és korunk valamennyi politikai vitájának gyújtópontjává vált.
Bármelyik pártot nézzük is Oroszországban vagy akármelyik civilizáltabb országban, csaknem valamennyi politikai vita, nézeteltérés és vélemény most az állam fogalma körül forog. Vajjon kapitalista országban, demokratikus köztársaságban — különösen olyanban, mint Svájc vagy Amerika —, a legszabadabb demokratikus köztársaságokban, kifejezi-e az állam a nép akaratát, megtestesíti-e az egész nép döntését, kifejezi-e a nemzeti akaratot stb., vagy pedig az állam nem egyéb, mint gépezet, mely arra szolgál, hogy az ottani kapitalisták fenntarthassák uralmukat a munkásosztály és a parasztság fölött? Ez — alapvető kérdés, amely körül mostanában az egész világon politikai viták folynak. Mit mondanak a bolsevizmusról? A polgári sajtó szidja a bolsevikokat. Nem találnak egyetlen olyan újságot, amely unos-untalan ne ismételné azt a közkeletű vádat, hogy a bolsevikok megsértik a népuralmat. Ha mensevikjeink és szociálforradalmáraink együgyűségükben (de lehetséges, hogy nem is együgyűségükben, vagy lehetséges, hogy olyan együgyűség ez, amelyikről azt szokták mondani, hogy rosszabb a lopásnál) azt hiszik, hogy ők fedezték fel vagy találták ki azt a vádat, amely szerint a bolsevikok megsértették a szabadságot és a népuralmat, akkor bizony nevetséges módon tévednek. Manapság a leggazdagabb országok leggazdagabb újságai között, amelyek tízmilliókat költenek a terjesztésre és sokmillió példányban terjesztik a polgári hazugságot és az imperialista politikát — ezek között az újságok között egy sem akad, amelyik ne ismételné azokat a fő érveket és vádakat a bolsevizmus ellen, hogy Amerika, Anglia és Svájc előrehaladott államok, amelyek népuralmon alapulnak, a bolsevik köztársaság viszont rablók állama, amely nem ismeri a szabadságot s hogy a bolsevikok megsértik a népuralom eszméjét, sőt odáig mentek, hogy szétkergették az Alkotmányozó Gyűlést. Ezeket a bolsevikok ellen szórt rettenetes vádakat az egész világon szajkózzák. Ezek a vádak egyenesen elvezetnek bennünket ahhoz a kérdéshez, hogy mi az állam? Hogy megértsék ezeket a vádakat, hogy kiismerjék magukat bennük, hogy tudatosan foglalhassanak állást ezekben a kérdésekben és ne csupán szóbeszéd alapján tájékozódjanak, hogy határozott véleményt alkossanak, világosan meg kell érteniök, mi is az állam. Itt vannak a különféle kapitalista államok és mindazok a védelmükre szolgáló tanok, amelyek a háború előtt jöttek létre. Hogy a kérdést helyesen oldjuk meg, kritikával kell megvizsgálnunk mindezeket a tanokat és nézeteket.
Már felhívtam figyelmüket arra, hogy milyen segítséget nyújt önöknek Engels "A család, a magántulajdon és az állam eredete" című műve. Itt éppen arról van szó, hogy minden állam, ahol fennáll a föld és a termelési eszközök magántulajdona, ahol a tőke uralkodik, bármily demokratikus legyen is az az állam — kapitalista állam, gépezet a kapitalisták kezében, amely arra szolgál, hogy a munkásosztályt és a szegényparasztságot elnyomásban tartsák. Az általános választójog, az Alkotmányozó Gyűlés, a parlament pedig — csak forma, olyan váltóféle, amely semmiképpen sem változtat a dolog lényegén.
Az állam uralmi formája különféle lehet: a tőke ereje más módon nyilvánul meg ott, ahol az egyik uralmi forma és más módon ott, ahol a másik forma érvényesül, de a hatalom lényegében véve megmarad a tőke kezében akár cenzushoz vagy más feltételhez van kötve a jog, akár demokratikus a köztársaság, sőt, minél demokratikusabb, annál durvább, annál cinikusabb a kapitalizmus uralma. A világ egyik legdemokratikusabb köztársasága az Észak-amerikai Egyesült Államok, de (aki 1905 után járt arra felé, annak valószínűleg van róla némi fogalma) sehol sem nyilvánul meg oly durván, oly nyílt megvesztegetés formájában a tőke uralma, maroknyi milliárdos uralma az egész társadalom fölött, mint Amerikában. A tőke, ha már létezik, az egész társadalmon uralkodik, és semmiféle demokratikus köztársaság, semmiféle választójog sem változtat a dolog lényegén.
A demokratikus köztársaság és az általános választójog a feudalizmushoz képest óriási haladás volt: lehetővé tette a proletariátus számára, hogy elérje az egyesülésnek és tömörülésnek mai fokát, hogy kialakítsa azokat a zárt, fegyelmezett sorokat, melyek rendszeres harcot folytatnak a tőke ellen. Ilyesmiről még csak szó sem lehetett a jobbágynál, nem is szólva a rabszolgákról. A rabszolgák, mint tudjuk, felkeltek, lázadoztak, polgárháborúba fogtak, de sohasem tudtak öntudatos többséget, a harcot vezető pártokat teremteni, nem tudták világosan megérteni, milyen cél felé haladnak, és még a történelem legforradalmibb pillanataiban is mindig bábok voltak az uralkodó osztályok kezében. Burzsoá köztársaság, parlament, általános választójog, mindez a társadalom általános fejlődése szempontjából óriási haladást jelent. Az emberiség a kapitalizmus felé haladt, és csakis a kapitalizmus tette lehetővé a városi kultúra folytán, hogy a proletárok elnyomott osztálya öntudatra ébredjen és megteremtse világszerte azt a munkásmozgalmat, létrehozza a munkásoknak azokat a millióit, akik az egész világon pártokban vannak szervezve, létrehozza azokat a szocialista pártokat, amelyek tudatosan vezetik a tömegek harcát. Parlamentarizmus nélkül, választójog nélkül a munkásosztálynak ez a fejlődése lehetetlen lett volna. A széles tömegek szemében mindez éppen ezért tett szert ilyen nagy jelentőségre. Ezért tűnik fel oly nehéznek a fordulat. Nemcsak a tudatos képmutatók, a tudósok és papok támogatják és védelmezik azt a burzsoá hazugságot, amely szerint az állam szabad és arra van hivatva, hogy mindenki érdekét védje, hanem azoknak az embereknek tömege is, akik jóhiszeműen ismételgetik a régi előítéleteket és akik nem képesek megérteni az átmenetet a régi kapitalista társadalomból a szocializmusba. Nemcsak olyan emberek, akik közvetlenül függnek a burzsoáziától, nemcsak azok, akik a tőke elnyomása alatt szenvednek, vagy akiket megvásárolt a tőke (mindenféle tudósok, művészek, papok stb. serege áll a tőke szolgálatában), hanem olyan emberek is, akik egyszerűen a burzsoá szabadság felől táplált előítéletek befolyása alatt állanak — világszerte felsorakoztak a bolsevizmus ellen azért, mert megalakulásakor a Szovjet Köztársaság elvetette ezt a burzsoá hazugságot és nyíltan kijelentette: ti szabadnak nevezitek államotokat, a valóságban azonban, amíg magántulajdon van, addig a ti államotok, még ha demokratikus köztársaság is, nem más, mint a munkások elnyomására szolgáló gépezet a kapitalisták kezében és minél szabadabb az állam, annál világosabban jut ez kifejezésre. Példa erre — Európában Svájc, Amerikában az Észak-amerikai Egyesült Államok. Sehol sem uralkodik a tőke oly cinikusan és kegyetlenül, és sehol sem látható ez oly világosan, mint éppen ezekben az országokban — noha ezek demokratikus köztársaságok —, akármennyire kendőzik is magukat, akármennyit beszélnek is munkademokráciáról, valamennyi állampolgár egyenlőségéről. A valóságban Svájcban és Amerikában a tőke uralkodik, és a munkások minden kísérletére, amely helyzetük valamennyire is komoly megjavítására irányul, nyomban polgárháborúval válaszolnak. Ezekben az országokban kevesebb a katona, kisebb az állandó hadsereg — Svájcban milícia van és minden svájci polgárnak van a lakásán fegyver, Amerikában a legutóbbi időkig nem volt állandó hadsereg —, s ezért, amikor sztrájk van, a burzsoázia felfegyverkezik, zsoldosokat fogad fel és elnyomja a sztrájkot, és a munkásmozgalomnak ez az elnyomása sehol sem folyik olyan kíméletlen brutalitással, mint Svájcban és Amerikában, és sehol sem nyilvánul meg a parlamentben a tőke befolyása oly erősen, mint éppen ezekben az országokban. A tőke ereje — mindenható, a tőzsde — mindenható, ezzel szemben a parlament, a választások — bábuk, játékszerek... De minél tovább űzik játékukat, annál jobban kinyílik a munkások szeme és annál szélesebben terjed el a Szovjethatalom eszméje, különösen az után a vérfürdő után, amelyet éppen hogy átéltünk. A munkásosztály számára mind világosabbá válik a tőkések elleni kíméletlen harc szükségessége.
Bármilyen köntösbe burkolja is magát a köztársaság, legyen az akár a legdemokratikusabb köztársaság, ha egyszer burzsoá köztársaság, ha a föld, a gyárak magántulajdonban vannak és a magántőke bérrabszolgaságban tartja az egész társadalmat, vagyis ha ebben a társadalomban nem valósul meg az, amiről pártunk programja és a Szovjet Alkotmány szól — akkor ez az állam nem más, mint gépezet, amely arra szolgál, hogy egyesek elnyomjanak másokat. És ezt a gépezetet annak az osztálynak kezébe adjuk, amelynek meg kell döntenie a tőke uralmát. Mi elvetünk minden olyan ósdi előítéletet, hogy az állam általános egyenlőséget jelent — ez csalás: amíg kizsákmányolás van, nem lehet egyenlőség. A földbirtokos nem lehet egyenlő a munkással, az éhes ember a jóllakottal. Azt a gépezetet, melyet államnak neveztek, mely előtt az emberek babonás tisztelettel meghajolnak, hitelt adva annak a régi mesének, hogy az állam általános népuralom — ezt a gépezetet a proletariátus félredobja és azt mondja: ez burzsoá hazugság. Mi ezt a gépezetet elvettük a kapitalistáktól, magunkhoz ragadtuk. Ezzel a gépezettel, ezzel a furkósbottal megsemmisítünk minden kizsákmányolást, s ha majd nem lesz már lehetséges a világon a kizsákmányolás, nem lesz már többé földbirtokos, gyártulajdonos, nem lesz úgy, hogy az egyik túlságosan jóllakik, a másik pedig éhezik, — csakis akkor, amikor erre már nem lesz lehetőség, csakis akkor dobjuk sutba ezt a gépezetet. Akkor majd nem lesz állam, nem lesz kizsákmányolás. Ez kommunista pártunk álláspontja. Remélem, hogy a következő előadások során visszatérünk még erre a kérdésre, mégpedig nem is egyszer.