Író: Lidia Dan
Először megjelent: "Unser Tsait," 1963. május 23-26.
Forrás: Politikatudományi füzetek 8. - Demokrácia, "cézárizmus," szocializmus (Buharin Tanulmányok).
HTML: P.G.
Néhány éve, hogy Lidia Dan (született Cederbaum) átadta a Bund Archívum számára azokat a jegyzeteit, amelyeket az egyik legtekintélyesebb bolsevik és komintern-vezető, Nyikolaj Buharin Párizsban Fjodor Dannal folytatott megbeszéléséről készített. Feljogosított bennünket a közlésre, igaz, csak halála után. A feljegyzéseket történelmi fontosságuk miatt, most közöljük.
(Az Unser Tsait megjegyzése.)
Az ügy 1933-ban kezdődött. Akkor már Párizsban éltem. Nem emlékszem már, hogy mindez Hitler hatalomra jutásának korai napjaiban vagy röviddel az előtt történt. A német szociáldemokraták soraiban egyre nőtt a nyugtalanság és a bizonytalanság érzése. Elkezdtek útra kelni. Az orosz emigránsok voltak az elsők, akik elhagyták a letelepedése helyüket és ők vették rá német elvtársaikat is, hogy ugyanezt tegyék. Rettegetek minden komplikációtól, a külföldi szocialisták üldözésétől, szerencsétlenségektől, s legalább annyira saját tehetetlenségüktől.
Ha nem tévedek, Boris Nyikolajecszkij volt az első, aki fölvetette, hogy gondoskodni kellene az egész archívumról és megőrzéséről. Különösen a Marx-kéziratok sorsa izgatta, amelyeket a pártarchívumban rejtettek el, a Vorwärts épületében. Mindenki izgatott volt. A német elvtársak nem tudták, mi módon mentsék ki az archívumot és hol találjanak helyet számára. Nyikolajevszkij energiájának és erőfeszítéseinek volt köszönhető, hogy a teljes archívumot invidens nélkül sikerült elszállítani nemcsak a Vorwärts épületéből, hanem Németországból is. Fogalmam sincs, hogyan keletkezett az a hír, hogy a moszkvai Marx-Engels Intézet kinyújtotta kezét az archívumért. Mindenesetre, az a javaslat ismert volt, hogy az egész archívumot szállítsák a moszkvai intézetbe "megőrzésre".
Természetesen a német szociáldemokratáknak nem állt szándékukban az archívumot Moszkvába küldeni "megőrzésre". Az archívum elszállításának lehetősége mindazonáltal nagyon is gyakorlatiasnak tűnt, különösen ha arra gondolunk, mennyire nem volt alapjuk, hogy folytathassák munkájukat.
A tárgyalásokat a mensevikek közvetítésével folytatták. Emlékszem az ügy váratlan fordulataira és a reményre, amelyet a mensevikjeink tápláltak. Alig voltak anyagi eszközeink, nem voltak fizetett segítőink, mégis ki kellett adnunk a Szocialisztyicseszkij Vesztnyik-et, és arra bizony pénz kellett. Úgy gondoltuk, hogy a Német Szociáldemokrata Párt juttat a vételárból a mensevikeknek is.
A németeket bevonták egy érdekes javaslat vitájába arról, hogy mi legyen az archívum ára. Nem tudok visszaemlékezni arra, honnan eredt a 6 millió frank, az akkori átszámítás szerint 200 ezer dollár gondolata. Később 8 millió frankról folytak a viták. Az étvágy kezdett növekedni és az orosz elvtársak azzal a gondolattal álltak elő, hogy a "politikai" feltételeket meg tudják előlegezni.
Abramovics előterjesztésében hangsúlyozta, hogy a "politikai" feltételek előálltak. Szó volt annak a követelésnek a teljesítéséről, hogy szabadon engedik Jezsovot (Martov és Lidia Dan bátyját), Eva Broidát és más személyeket. Már csaka választ várták Moszkvától, hogy anzonnal hozzáfoghassanak a szükséges tennivalókhoz. Válasz azonban nem érkezett és az érdekelteken kezdett eluralkodni a kétely. Nyikolajevszkij volt az egyetlen, aki hitte, hogy a szovjet hatóságok, ha valóban érdekeltek a tranzakcióban, nem hagyják a dolgot annyiban. És tényleg, a régóta válrt hír egyszerre megérkezett: Nyikolajvszkij izgatottan toppant be, hogy elmondja: Tyihomirnov, Buharin és még valaki (akinek a nevére nem emlékszem) az üggyel kapcsolatban Párizsba érkezett. A Lutetia-szállóban szálltak meg és Nyikolajevszkijjel akartak találkozni, hogy le tudják bonyolítani az archívum megvásárlásának ügyét. Megjegyezte, hogy maga Sztálin nagy érdeklődést mutatott a dolog iránt, helyeselte a párizsi utazást, és Buharint bízta meg a tárgyalásokon való részvétellel. Bizonyos értelemben eleve eldöntött ügy volt, hogy a tárgyalásokat a mensevikek közvetítésével kell vezetni. Felmerül a kérdés, miért volt mindez szükséges: az archívum, az orosz mensevikek részvétele, Buharin kiküldetése. Egyesek provokációról pusmogtak, de ennek nem szenteltek különösebb figyelmet, mert milyen provokációról lehetett volna szó, amikor már - bizonyos egyszerű értelemben - mindent elvégeztek. Hacsak nem tévedek, mindenki támogatta azt a javaslatot, hogy Nyikolajevszkijt fel kell hatalmazni a cselekvésre.
Nyikolajevszkij sürgette a tárgyalásokat. Azt hiszem, a második napon jelentette, hogy "ők" kérik, Dan is vegyen részt a tárgyalásokon, mivel a szovjet fél szeretné, ha rábeszélné a németeket, hogy álljanak el az általuk előterjesztett bizarrr kívánságoktól és a magas ártól. Dan elfogadta a meghívást.
Ha jól szolgál emlékezetem, a második napon Dan Nyikolajevszkijjel együtt ment a Lutetia szállóba, ahol Tyihomirnovval és Buharinnal találkoztak (nem tudok visszaemlékezni, hogy a harmadik ember ott volt-e). Dan ekkor látta először Tyihomirnovot. Buharint régóta ismerte, bár nem közelről. 1917-ben találkozott vele egy gyűlésen. Nem volt vele baráti viszonyban, szemben más régi bolsevikokkal. Ennek ellenére úgy fogadták Dant, mintha régi barát lenne, csokoládéval és sörrel kínálták. Kizárólag az üzletről beszéltek. Azt kívánták, hogy élesszük fel a németek étvágyát, s még azt kérték, hogy szerezzük meg Léon Blum közbenjárását az ügyben a németek befolyásolására. Dannak, de Nyikolajevszkijnek még inkább az volt a benyomása, hogy a szovjet félnek valóban szándékában áll az archívum megvásárlása, és addig mennek el az engedményekben, amíg a gyűjtemény Moszkvában nem lesz. Tyihomirnov egy elejtett megjegyzése azt sugallta, hogy Sztálin "maga" érdekelt a dologban, hogy tájékozódott a tárgyalásokról, hogy tényleg ő maga beszélt igen komolyan az egész anyag szükségességéről. Tyihomirnov nem beszélt arról, vajon Sztálin tud-e arról, hogy fel kell kérniök az orosz emigránsokat a közvetítésre; Nyikolajevszkijnek inkább az volt a benyomása, hogy Sztálin nem csupán tud erről, hanem ő maga törekedett erre bizonyos fokig. Dannak nem volt ilyen határozott benyomása, ellenben úgy tűnt számára, hogy Sztálin erről nem tudott, s hogy Tyihomirnov és Buharin nem mernek az emigránsokkal nyilvánosan találkozni.
Azzal a különös kéréssel fordultak Danhoz, hogy szerezze meg Blum együttműködését. Dannak is, Nyikolajevszkijnek is az volt a benyomása, hogy Tyihomirnov, de talán Buharin is, igen rosszul tájékozottak az európai viszonyokról. Azona véleményen voltak, hogy a német szociáldemokraták, a francia szocialisták és az orosz emigránsok között olyan szoros gyakorlati kapcsolat áll fenn, hogy ha Dan úgy kívánja, megtalálhatja azokat az eszközöket, amelyek segítségével az ügy véghezvihető úgy, ahogy az oroszok akarják...
Mindenesetre, Dannak és Nyikolajevszkijnek az volt a véleménye, hogy vagy a Marx-Engels Intézetnek, vagy esetleg valakinek a kormányzatban, vagy Sztálinnak erős érdeke fűződik ahhoz, hogy megszerezzék az archívumot, ugyanakkor az nem volt egészen világos, hogy miért állnak elő ilyen kéréssel. Dan egy váratlan kérdésére Buharin, aki láthatólag száz százalékig hitt küldetése komolyságában, hevesen és meggyőződéssel válaszolta: "Mit gondol? Méghogy a Marx-kéziratok! Ha megvehetnénk Marx sírját és földi maradványit, és elszállíthatnánk Moszkvába! Itt meg - papírjai meg a kéziratok!"
Dan elrendezte a találkozót Blummal - ehhez a személyes kapcsolat elég volt! Léon Blum azt javasolta, hogy reggelizzenek együtt egy étteremben, külön teremben. A reggeli igen szívélyes beszélgetés közepette zajlott. Igyekeztek elkerülni a tisztán politikai, különösen az orosz témákat, mégis megvivatták a népfrontot Franciaországban és a fasizmust Németországban. Amikor Buharin egyenesen fölvetette a kérdést Blum részvételét illetően az archívum megvásárlásáról folyó tárgyalásokban, Blum határozottan elutasította, és azt mondta, hogy még azt sem tudja, hogy közelítse meg a kérdést, nemhogy ő kérje az "ár csökkentését". Semmi sem lett a dologból. Úgy emlékszem, hogy a reggeli után Dan ismét elment a Lutetia szállóba, ahol lefektették az "egyezménytervezetét" (minden politikai kikötés nélkül). Tyihomirnov azt mondta, hogy mindenről tájékoztatnia kell Moszkvát, aztán várni a választ, valószínűleg táviratban. Ezalatt a szovjet képviselők úgy döntöttek, hogy rövid időre Párizsban maradnak.
Nem sokkal ezután történt valami váratlan dolog, amiről szólnék. Nehéz visszaemlékeznem erre az eseményre, mert én vagyok az utolsó, aki tud róla - a többi résztvevő, Buharin és Dan már elmentek. A leghatározottabban tudom, hogy Dan soha senkinek nem beszélt erről, még Nyikolajevszkijnek sem. Az utóbbi természetesen tudhatott volna róla, de Dan azt mondta, ha kiderül, veszélyes lehet Buharinra nézve. Éppen ezért, sosem mondta el Nyikolajevszkijnek. Feltételezem, hogy a "titkot" Buharin is magával vitte. Az bizonyos, hogy ezt a találkozót ma sem, de korábban sem említik.
De térjünk vissza magára az incidensre. Nem tudok visszaemlékezni a pontos időpontra, de délután két óra körül lehetett, amikor megszólalt a csengő lakásunk ajtaján. Amikor kinyitottam az ajtót, legnagyobb meglepetésemre Buharint láttam... A legnagyobb zavarban volt és szabadkozni kezdett, hogy meghívás nélkül jött és még csak nem is telefonált. Sőt, azt mondta, hogy döntése, hogy eljön beszélni a dolgokról, "egyszerűen belső lelki kényszer" (világosan emlékszem, hogy az az erős kifejezés mennyire megdöbbentett), hogy senki sem tud róla, s hogy soha senki ne is tudjon róla... Annyira meg voltam hökkenve, hogy azt hiszem zavaromat nem us tudtam leplezni, ami még csak fokozta Buharin kínos zavarát. Mindenesetre mindketten nagy vendégszeretettel marasztaltuk. Este 8 óráig maradt. Amikor menni készült, Dan megkérdezte tőle: "És mit fog mondani, hogy volt ilyen sokáig?" Buharin azt mondta: "Majd csak találok valami kifogást." Nem volt különös számára, hogy esetleg kérdőre vonhatják, mint egy gyereket, hogy hol járt, s hogy erre valami kifogást kell találnia...
Nem volt könnyű a beszélgetésbe belekezdeni. Amennyire Buharin izagtott, volt, Fjodor Dan ugyanannyira dermedt; nehezére esett a vendéglátó szerepét játszania. Elnézést kértem és valami kifogással elhagytam a szobát, hogy ne zavarjam őket. S tényleg, amikor egy óra múlva visszatértem, hogy felszolgáljam a teát, már hevesen vitatkozta.
Buharin Sztálinról beszélt. Ő beszélt többet. Dan csupán döbbenten hallgatott. AMikor beléptem, Dan szavait hallottam: "Az biztos, hogy én nem ismerem Sztálint olyan jól, mint Ön, és azzal sem gyanúsíthat, hogy különösebb szimpátiát táplálok iránta, mégis, nem tudom azt gondolni róla, amit Ön mond." Buharin izgatottan és gyorsan ezt mondta: "Erről van szó pontosan, nem isemri olyan jól, mint én, amennyire nekünk módunk volt megismerni... Ahogy ez előbb mondtam, tényleg meg akarják venni Marx sírját és Mostkvába akarják vinni. Igen ele akarják vinni a sírt és emlékművet akarnak emelni föléje - nem valami nagyot. A közelében helyeznék el Sztálin nagy szobrát, amint olvas, mondjuk A tőkét, vagy valami mást... és Sztálinnak a kezében ceruza lenne, hogy amikor kell, megjegyzéseket vagy korrekciókat tehessen.. korrigálja Marxot! Ahogy mondta, nem ismeri őt elég jól, mi azonban jól ismerjük... ő ugyanais boldogtalan amiatt, hogy nem üldözhet mindenkit; még saját magát is üldözné, hogy kitűnjön, hogy ő a legnagyobb. Ez a boldogtalanság talán az egyetlen emberi tulajdonsága, és ez is csak annyiban emberi, hogy sátáni, minthogy emiatt a "boldogtalanság" miatt ki kell töltse bosszúját az embereken, mindenkin, de különösen azokon, akik tekintélyesebben és jobbak, mint ő. Ha valaki jobban ír, mint ő, sorsa megpecsételődött, mert ő és csak ő lehet a legjobb orosz szerző. Marx természetesen egyáltalán nem veszélyes rá nézve, különösen ha kicsinek tüntetik föl az orosz munkások előtt, összehasonlítva Sztálinnal... Nem, nem, Fjodor Iljics, ez egy kicsi rosszindulatú ember. Nem, nem is ember, hanem egy ördög..."
Sosem fogom elfelejteni Buharin arckifejezését ebben a pillanatban. Rémület és düh torzította el különben mindig jóindulatú arcát.
Dant mélyen megrázták Buharin szavai. Azt kérdezte, hogy hogyan történhetett, hogy Buharin és más kommunisták Sztálin ilyen értékelése mellett vakon hitten ennek az ördögnek és rábízták a saját sorsukat, a párt és az ország sorsát. Buharin erősen fel volt dúlva, mégis azonnal megváltozott a modora, és ezt mondta: "Nem fogja megérteni, ez bonyolult. Nem ő volt az, akiben mi bíztunk, hanem a párt volt az, aki benne megbízott. Így történhetett meg, hogy rá, mint a párt szimbólumára, az alacsonyabb szinten állók, a dolgozók, sorsukat bízták. Lehetséges, hogy ez a mi hibánk is, mégis így történt. Ezért van, hogy csúszunk-mászunk előtte... bizonyosan tudva, hogy elnyel bennünket. Ő is bizonyos ebben, csak a megfelelő pillanatot várja..."
Ez volt az a pillanat, amikor nem tudtam magam tovább tűrtőztetni és bekapcsolódtam a beszélgetésbe. Ezt mondtam: "Ha ez a helyzet, miért hízeleg, miért megy vissza?"
Emlékszem naiv és meglepett arckifejezésére. Még mindig kínosan érezve magát, kezével gesztukulálva ezt mondta: "Mire gondol, ne menjek vissza? Maradjak emigráns? Nem, én nem tudok úgy élni, mint maga, emigránsként. S hogy mi lesz? ...talán semmi sem történik..." Ekkor hirtelen Danhoz fordult és gyorsan hozzátette: "Fjodor Iljics, abban az esetben, ha a fasizmus idáig árad, menjen egyenesen a mi követségünkre, ők elrejtik magát..."
Most Danon volt a sor, hogy elcsodálkozzon Buharin naivitásán, és hogy mennyire nem érti az aktuális körülményeket. Ezt mondta: "Amit kétségtelenül elfelejtett, Nyikolaj Ivanovics, az csak annyi, hogy megvonták a szovjet állampolgárságomat és azonnal agyonlőnének, amint szovjet területre lépnék, és a követség szovjet terület..." A tagadó válasz nem hatott Buharinra és a legkomolyabban így válaszolt: "Fjodor Iljics, ki veszi komolyan ezt a dolgot az állampolgárság megvonásáról?"
Így váltunk el, nem értve egymást. Ő maga részéről kifejezte sajnálatát, hogy egy ilyen teherséges embert, mint Dan, eltékozoltak. Az volt az érzésünk, hogy örökre vettünk búcsút egy ártatlan és mégis halálra ítélt embertől...
A későbbiekben a perek egész sora zajlott le, majd Buharin pere. Nyugtalanul vártuk, hogy megtudjuk, vajon a vádok között szerepel-e az emigránsokkal való konspirálás? Egyszerűen nem tudta volna tagadni lakásunkon tett látogatását, bizonyos magyarázatok nem lettek volna hihetők és csak igazolták volna az egyéb abszurd vádakat. A szovjet hatóásgok kétségtelenül tudtak Buharinnak Dannal és Nyikolajevszikkel való találkozásáról a Lutetia szállóban, de a per alatt egy szóval sem említették. Csak most, ennyi évvel később említette Blaumel Buharin és Nyikolajevszkij találkozását.
Akkor sem értettem, és most sem vagyok képes megérteni, hogy a kommunisták, s valószínűleg Sztálin részvétele vagy legalább hallgatólagos jóváhagyása nélkül nemhogy a tranzakció, de még az utazások és találkozók sem történhettek volna meg. Provokációról lett volna szó, ahogy akkoriban sokan gondolták? De akkor miért nem csinálták végig?
Visszatérve a tranzakcióra, ti., hogy a kommunisták meg akarták szerezni az archívumot, legjobb tudásom szerint erre soha többé nem tértek vissza. A teljes gyűjtemény azóta is a német szociáldemokrácia birtokában van.