Író: Rosa Luxemburg, 1899.
Forrás: Rosa Luxemburg: Válogatott beszédek és írások II. Kossuth Könyvkiadó, 1960.
Először megjelent : "Leipziger Volkszeitung," 1900. március 29.
Fordítás: Nyilas Vera
HTML: P.G.
A húsvizsgálati törvény elleni tiltakozó gyűlés, amelyre az ipari és kereskedő körök rászánták magukat, mulatságos fenyegetéseket csal ki a földbirtokosokból. Persze, amúgy sem volt titok, hogy az egész védővám-rendszer, amely a hetvenes évek végén szakadt Németországra, nem egyéb, mint a földbirtokosoknak és a nagyiparosoknak kölcsönös szolgálatokon nyugvó kartellje a nagy néptömegek szolidáris kiéheztetésére.
Amíg ilyen kartell nem volt, vagyis amíg a földbirtokosok nem látták meg benne a haszonszerzés lehetőségét, Németország a szabadkereskedelem időszakát élte, noha az északnyugati vasgyárosoknak és a déli pamutgyárosoknak már évtizedek óta protekcionista vágyaik voltak. 1878 végén aztán Bismarcknak sikerült összehoznia a két kiváló testvért, az ínséges földbirtokost és az ínséges iparbárót, s azóta a nép számára is megkezdődött a mindkét részről való rendszeres kiszipolyozás ínsége.
Most azonban a nép együttes kifosztására alakult cég iparos társtulajdonosa számára kezd az üzlet előnytelenné válni. Látja a húsvizsgálati törvényből, hogy a zsákmány elosztásánál rosszul jár, hogy a földbirtokos testvér rászedi. Megmakacsolja magát, kiabál: ez megállapodásellenes, ínséges testvérem, ne felejtsd el, hogy a kartell kölcsönösségen alapszik.
Ha túl nagy karéj kenyeret szelsz magadnak, akkor én rosszul járok, és ha te magad kopasztod meg a zsákmányt, akkor nekem nem sok marad!...
Csakhogy a földbirtokos testvér nem egykönnyen jön zavarba. Hogyan, kiált felháborodottan az iparbáróra, hát elfelejtetted, hogy az egész vállalkozás az én akaratomtól függ; azt is csak nekem köszönheted, hogy egyáltalán részt vehetsz a kopasztásban. És ne merj ingerelni, különben ...a végén még elmegy a kedvem az egész üzlettől, és egy szép napon visszatérek a szabadkereskedelemhez!...
Olvassuk csak el az agrárlapokat, például a "Kreuzzeitung"-ot, hogyan ismétlik naponta tervszerűen ezt a fenyegetést!
"Ha a gyárosok - írta legutóbb ez a lap - nem veszik figyelembe azt a nemzeti szempontot, hogy szükség van a termelő iparágaknak közös bázison való hathatós védelmére, és saját érdekeik egyoldalú álláspontjára helyezkednek, a konzervatívoknak csak a »drágító« védővámok ódiumát engedik át, és a szabadkereskedelem híveivel meg a szociáldemokratákkal együtt tiltakoznak minden ellen, amiből a mezőgazdaságnak esetleg valami kis előnye származhatna, akkor végül ne csodálkozzanak, ha az agráriusok, bármely táborhoz tartozzanak is, egyszer szintén felülvizsgálják álláspontjukat, és felvetik a kérdést, vajon - a dolog pusztán anyagi vonatkozásának egyoldalú figyelembevétele esetén - nem volna-e előnyösebb a mezőgazdaság számára a tiszta szabadkereskedelemhez való visszatérés, mint az olyan védővám, amely kizárólag az ipari érdekekre van szabva. Mi persze, s ezt különösen hangsúlyozni kívánjuk, a nemzeti szempontot, az összes termelési ágak egyenlő figyelembevételét helyezzük az első helyre; de ne játsszanak a tűzzel, és ne hagyják figyelmen kívül az érdekközösséget, amikor esetleg arról van szó, hogy a mezőgazdaság kisebb előnyökhöz jut."
A "Nationalzeitung" úgy véli ugyan, hogy a szabadkereskedelem manapság "gyakorlati szempontból" nézve a dolgot - "kísértet". De ha a konzervatívok sikraszállnának e "kísértet" mellett, az hamarosan hús-vér valósággá válna.
S nem sokkal ezután ugyanebben a lapban von Bentzheim úr hamisítatlan kelet-elbai nyíltsággal kiáltott fel: "Legyünk végre tisztában azzal, hogy ha az ipar nem hajlandó belátni, mi a mezőgazdaság létfeltétele, akkor mi sem fogunk többé beleegyezni a magas osztalékokba és a magas vámokba az ipar - önmagában véve örvendetes - virágzása érdekében. Akkor inkább jöjjön a szabadkereskedelem mindenképpen, akkor is, ha nemzeti szempontból ostobaság."
Nagyon kérjük a konzervatív urakat, ne vegyék rossz néven, de e hősies elhatározás nagyon emlékeztet bennünket a "Simplicissimus" egyik címlapjára, amelyen egy már nem fiatal hölgy - azok közül, akikre a lex Heinze1 vonatkozik - egy nyilván eredménytelen hosszabb éjjeli séta után kijelenti: "Ha ez így megy tovább, tisztességes leszek!..."
Ezzel egyébként egyáltalán nem azt akarjuk mondani, hogy bármiképpen kétségbe vonjuk az agrár fenyegetőzések komolyságát. Ellenkezőleg, nagyon is jól tudjuk, hogy az államfenntartó csoportok semmit sem vesznek olyan komolyan, mint becses hasznukat, és semmit sem vesznek kevésbé komolyan, mint azokat az "elvi" frázisokat, amelyekkel ezt a hasznot minduntalan elpalástolni és "megindokolni" igyekeznek. Szélsőséges hívei a szabadkereskedelemnek, amíg ez hoz a konyhára, aztán szélsőséges protekcionisták, ha a védővám még nagyobb üzleti haszonnal jár, majd megint a szabadkereskedelem hívei, mihelyt a protekcionizmus nem üzlet, és így tovább, könnyed bájjal. Ez olyannyira a polgári pártok igazi politikája, erkölcse, elve, taktikája vagy nevezzük, ahogy akarjuk, egyszóval annyira a lényegük, hogy az agráriusok mulatságos fenyegetéseit ebben a pillanatban egyáltalán nem tekintjük pusztán hadicselnek, trükknek.
S éppoly kevéssé tartjuk kivihetetlennek. Mert Lotz "A német kereskedelempolitika eszméi" című munkájában jogosan mondatja Friedrich List általa felidézett szellemével: "Németország a szabadkereskedelem alapján állt, amíg a kelet-elbai agráriusok a szabadkereskedelem hívei voltak, Németország protekcionista, amióta az agráriusok protekcionisták." És, tegyük hozzá, Németország megint a szabadkereskedelem talajára áll, mihelyt ez az agráriusoknak megfelel.
Persze, az ellenséges testvérek végül valószínűleg mégis egymásra találnak - a tőkés profitok közös jászolánál. A nagyiparosok zászlóbontásának gyámjaik ellen a védővámban és a reakcióban, az eddigi tapasztalatok szerint, sajnos nem jövendölhetünk túlságosan hosszú tartamot és túlságosan nagy energiát.
Ám a józan ész azt parancsolja a szociáldemokráciának az agráriusok magatartása láttán, akik a húsvizsgálati törvényt vámpolitikai taktikájuk próbakövévé akarják tenni, hogy azt tegye, amit megtenni mindenesetre kötelessége: megindítani egy minél élénkebb népmozgalmat a húsvizsgálati törvény ellen.
Pártunk a lex Heinze-ügyben aratott győzelmével kétségtelenül igen nagy szolgálatot tett a kulturális érdekeknek. A Reichstagon belül és kívül végrehajtott sikeres akciójával azonban bőven megtette a dologban a magáét, most már a művészeken és az érdekelt értelmiségen a sor, hogy a szociáldemokrácia által kivívott haladékot az erélyes küzdelemre felhasználják.
Nekünk mind a sajtóban, mind a szóbeli agitációban valamivel nagyobb figyelmet kell fordítanunk a kereskedelempolitikai kérdésekre. Az eddig erre fordított energia mértéke semmiképpen sincs arányban a tárgy nagy jelentőségével. Az amerikai konzervhússal kapcsolatos kérdések és más hasonlók persze korántsem "eszmei" kérdések, mint a művészet szabadságának a kérdése, ám a munkásság érdekeit legalább annyira érintik, mint ez utóbbi.
1 A lex Heinze a büntetőtörvénykönyv 1900 júniusi novellája az "erkölcsök" védelmére. Eredetileg a centrum és a konzervatívok szorgalmazására a művészi és irodalmi szabadság korlátozására irányuló több álszenteskedő rendelkezést is tartalmazott. A művészeti és színházi paragrafusok ellen erős társadalmi mozgalom indult, aminek eredményeképpen ezeket kihagyták a törvényjavaslat tervezetéből. - Szerk.