Író: Rosa Luxemburg, késő 1915.
Forrás: Rosa Luxemburg: Válogatott beszédek és írások I. Kossuth Könyvkiadó, 1960.
Fordítás: Nyilas Vera
HTML: P.G.
Németország valamennyi részéből összejött elvtársak egy nagyobb csoportja elfogadta a következő irányelveket, melyek az erfurti programot a nemzetközi szocializmus jelenlegi problémáira alkalmazzák.
1. A világháború megsemmisítette az európai szocializmus negyven éves munkájának eredményeit, mert megsemmisítette a forradalmi munkásosztály mint politikai hatalmi tényező jelentőségét és a szocializmus erkölcsi presztízsét, felrobbantotta a proletár Internacionálét, szekcióit egymás ellen testvérgyilkosságra vezette, és a néptömegek kívánságait és reményeit a tőkés fejlődés legfontosabb országaiban az imperializmus szekeréhez kötötte.
2. Németország, Franciaország és Anglia szocialista pártjainak hivatalos vezetői (kivéve a Független Munkáspártot) a hadihitelek megszavazásával és a pártközi béke proklamálásával erősítették az imperializmus hátországát, a néptömegeket a háború nyomorúságának és borzalmainak türelmes elviselésére bírták rá, s így hozzájárultak a féktelen imperialista őrjöngés szabadjára engedéséhez, a vérengzés meghosszabbításához és áldozatai számának növeléséhez, részt vállaltak a háborúért és következményeiért viselendő felelősségből.
3. A hadviselő országok hivatalos pártfórumainak ez a taktikája, elsősorban Németországban, az Internacionálé eddigi vezető országában, a nemzetközi szocializmus legelemibb alapelveinek, a munkásosztály létérdekeinek, a népek összes demokratikus érdekeinek elárulását jelenti. Ez a tény még azokban az országokban is megbénította a szocialista politikát, ahol a párt vezetői hűek maradtak kötelességeikhez: Oroszországban, Szerbiában, Olaszországban - és egy kivétellel - Bulgáriában.
4. A vezető országok hivatalos szociáldemokráciája azzal, hogy az osztályharcot a háború tartamára felfüggesztette és a háború utáni időkre halasztotta, minden országban időt adott az uralkodó osztályoknak arra, hogy pozícióikat a proletariátus terhére gazdaságilag, politikailag és erkölcsileg egyaránt hihetetlen mértékben megerősítsék.
5. A háború nem szolgálja sem a nemzeti védelmet, sem bármelyik nép gazdasági vagy politikai érdekeit, a háború csupán annak az imperialista versengésnek a szüleménye, amelyet különféle országok tőkés osztályai folytatnak a világuralomért és a tőke által még le nem igázott területek kiszipolyozásának és elnyomásának monopóliumáért. E fékevesztett imperializmus korszakában már nem lehetnek nemzeti háborúk. A nemzeti érdekek csak a megtévesztés eszközének szerepét töltik be, hogy a dolgozó néptömegeket halálos ellenségük, az imperializmus szolgálatába állítsák.
6. Az imperialista államok politikájából és az imperialista háborúból egyetlen elnyomott nemzet számára sem fakadhat szabadság és függetlenség. A kis nemzetek, melyeknek uralkodó osztályai függvényei és cinkostársai a nagy államok uralkodó osztályainak, csak sakkfigurák a nagyhatalmak imperialista játszmájában, s ezeket a nemzeteket, éppen úgy, mint dolgozó tömegeiket, a háború alatt eszközül használják fel, hogy a háború után feláldozzák őket a tőkés érdekeknek.
7. Ilyen körülmények között a jelenlegi háború vereség és győzelem esetén is vereséget jelent a szocializmusra és a demokráciára egyaránt. Bármilyen is a kimenetele - hacsak a nemzetközi proletariátus forradalmi módon közbe nem lép -, a militarizmust, a nemzetközi ellentéteket, a világgazdasági versengést erősíti. Fokozza a tőkés kizsákmányolást és a belpolitikai reakciót, gyengíti a nyilvános ellenőrzést, és a parlamenteket a militarizmus egyre engedelmesebb eszközévé zülleszti. A jelenlegi világháború így egyben újabb háborúk előfeltételeit teremti meg.
8. A világbékét nem lehet biztosítani olyan utópikus vagy alapjában reakciós tervekkel, mint tőkés diplomaták nemzetközi döntőbírósága, diplomáciai megállapodások "leszerelésről", "a tengerek szabadságáról", a tengeri zsákmányolás jogának megszüntetéséről, "európai államszövetségekről", "közép-európai vámegyesületekről", nemzeti ütköző államokról és hasonlókról. Imperializmust, militarizmust és háborút nem lehet kiküszöbölni vagy megfékezni mindaddig, amíg a tőkés osztályok akadálytalanul gyakorolják osztályuralmukat. A sikeres ellenállás egyet- len eszköze, a világbéke egyetlen biztosítéka a nemzetközi proletariátus politikai akcióképessége és ereje latbavetésének forradalmi akarata.
9. Az imperializmus mint a tőke politikai világuralmának utolsó szakasza és legmagasabb fejlődési foka, valamennyi ország proletariátusának közös halálos ellensége. Annyiban azonban osztozik a kapitalizmus korábbi szakaszainak sorsában, hogy halálos ellenségének erőit éppen olyan mértékben fejleszti, mint saját magát. Sietteti a tőke koncentrációját, a középosztály felörlődését, a proletariátus számbeli gyarapodását, felkelti a tömegek növekvő ellenállását, s ily módon az osztályellentétek intenzív kiéleződésére vezet. Békében is, háborúban is, elsősorban az imperializmus ellen kell összpontosítani a proletár osztályharcot. Az imperializmus elleni harc a nemzetközi proletariátus számára egyben a politikai államhatalomért folytatott harcot, a szocializmus és kapitalizmus közötti döntő összecsapást is jelenti. A nemzetközi proletariátus csak úgy érheti el a szocialista végcélt, hogy az egész vonalon frontot alakít az imperializmus ellen, és a "háború a háború ellen" jelszót minden erő és a legnagyobb áldozatkészség latbavetésével gyakorlati politikájának vezérvonalává teszi.
10. Ezért a szocializmus fő feladata ma az, hogy az egész világ proletariátusát eleven forradalmi erővé tömörítse, hogy érdekei és feladatai tekintetében egységes nézetet képviselő, egységes taktikát követő, politikai akcióra kész, erős nemzetközi szervezet segítségével békében és háborúban egyaránt a politikai élet döntő tényezőjévé tegye, mert erre jelölte ki a proletariátust a történelem.
11. A II. Internacionálét szétrobbantotta a háború. Gyengesége bebizonyosodott azzal, hogy nem tudott gátat vetni a háborúban a nemzeti szétforgácsolódásnak, nem tudta megszervezni, hogy a proletariátus minden országban közös taktikát kövessen és közös akciókat hajtson végre.
12. Ma, amikor a vezető országok szocialista pártjainak hivatalos képviselői elárulták a munkásosztály céljait és érdekeit, amikor a proletár Internacionálé talajáról átálltak a polgári- imperialista politika talajára, létkérdés a szocializmus számára, hogy olyan új munkás-internacionálét hozzon létre, amely vállalkozik az imperializmus elleni forradalmi osztályharc vezetésére és összefogására minden országban.
Ennek az új Internacionálénak, hogy megoldja történelmi feladatát, a következő alapokon kell nyugodnia:
1. Az uralkodó osztályok ellen a polgári államokon belül vívandó osztályharc és minden ország proletárjainak nemzetközi szolidaritása a munkásosztály két egymástól elválaszthatatlan életszabálya világtörténelmi szabadságharcában. Nem lehet szó szocializmusról, ha nincs meg a proletariátus nemzetközi szolidaritása, és nem lehet szó szocializmusról, ha nem folyik osztályharc. A szocialista proletariátus nem mondhat le sem békében, sem háborúban az osztályharcról és a nemzetközi szolidaritásról, anélkül hogy öngyilkosságot ne követne el.
2. A proletariátus osztályakciójának minden országban, békében és háborúban egyaránt mint fő célra az imperializmus leküzdésére és a háborúk megakadályozására kell irányulnia. A munkásmozgalomnak parlamenti akcióit, szakszervezeti akcióit és egész tevékenységét alá kell rendelnie annak a célnak, hogy a proletariátust minden országban a lehető legélesebben szembeállítsa a maga burzsoáziájával, hogy a köztük fennálló politikai és szellemi ellentét lépten-nyomon kidomborítsa, s ugyanakkor előtérbe állítsa és érvényesítse az egész világ proletárjainak nemzetközi együvétartozását.
3. A proletariátus osztályszervezetének súlypontja az Internacionálé. Az Internacionálé dönt békében a nemzeti szekcióknak a militarizmus, a gyarmati politika, a kereskedelmi politika, a május elsejei ünnep kérdésében követendő taktikájáról, továbbá a háborúban követendő egész taktikáról.
4. Az Internacionálé által hozott határozatok végrehajtásának kötelessége megelőz minden egyéb szervezeti kötelességet. Azok a nemzeti szekciók, melyek megszegik az Internacionálé határozatait, az Internacionálén kívül helyezik magukat.
5. Az imperializmus és a háború elleni harcokban csak az egész világ proletariátusának szilárd tömegei vethetik be a döntő erőt. A nemzeti szekciók taktikájában tehát a legnagyobb figyelmet arra kell fordítani, hogy a nagy tömegeket politikai akciókészségre és határozott iniciatívára neveljék, hogy biztosítsák a tömegakciók nemzetközi összefüggését, s hogy olyan politikai és szakszervezeti szervezeteket építsenek ki, melyek mindenkor biztosítják az összes szekciók gyors és tetterős együttműködését, s melyeknek segítségével így az Internacionálé akarata valamennyi ország nagy munkástömegeinek tettévé válik.
6. A szocializmus következő feladata a proletariátus szellemi felszabadítása a burzsoázia gyámsága alól, mely a nacionalista ideológia befolyásában nyilvánul meg. A nemzeti szekcióknak parlamenti és sajtóbeli agitációjukat arra kell irányítaniuk, hogy leleplezzék a nacionalizmus hagyományos frazeológiáját mint a polgári uralom eszközét. Minden igazi nemzeti szabadság egyetlen védelme ma az imperializmus elleni forradalmi osztályharc. A proletárok hazája, melynek védelmét minden más cél fölé kell helyezni, a szocialista Internacionálé.
1 Ezeket a Rosa Luxemburg tollából származó irányelveket az "Internacionalé" ("Spartacusbund") csoport 1916 január 1-én Karl Liebknecht lakásán tartott konferenciáján elfogadta. A konferencián Rosa Luxemburg fogsága miatt nem vett részt. - Szerk.