A megírás ideje: 1894. január 25.
A megírás helye: London, 122, Regent's Park Road, N. W.
Forrás: MEM, 39. kötet
Eredeti nyelv: német
Igen Tisztelt Uram,
Íme a válasz kérdéseire!
1. A gazdasági viszonyokon, amelyeket mi a társadalom történetét meghatározó alapnak tekintünk, azt a módot értjük, ahogyan egy meghatározott társadalom emberei létfenntartásukat termelik és a termékeket egymás között kicserélik (amennyiben munkamegosztás van). Tehát a termelés és a szállítás egész technikája bennük foglaltatik. Felfogásunk szerint ez a technika meghatározza a csere módját is, továbbá a termékek elosztásának a módját, és ezzel a nemzetségi társadalom felbomlása után az osztályokra tagozódást is, ezzel az uralmi és szolgasági viszonyokat, ezzel az államot, a politikát, a jogot stb. A gazdasági viszonyokban bennfoglaltatnak továbbá: a földrajzi alapzat, amelyen ezek lejátszódnak, a megelőző gazdasági fejlődési fokok ténylegesen átöröklött maradványai, amelyek — gyakran csak a hagyomány vagy a tehetetlenségi erő következtében — tovább fenntartották magukat, és természetesen a környezet is, amely ezt a társadalmi formát kívülről körülveszi.
Ha a technika, mint Ön mondja, legnagyobbrészt a tudomány állásától függ, akkor a tudomány még sokkal inkább függ a technika állásától és szükségleteitől. Ha a társadalomnak valamilyen technikai szükséglete van, akkor ez jobban előrelendíti a tudományt, mint tíz egyetem. Az egész hidrosztatikát (Torricelli stb.) az itáliai hegyi folyók szabályozásának szükséglete hívta életre a XVI. és XVII. században. Az elektromosságról csak azóta tudunk valami ésszerűt, amióta a technikai alkalmazhatóságát felfedezték. Németországban azonban, sajnos, úgy szokás megírni a tudományok történetét, mintha ezek az égből pottyantak volna.
2. A gazdasági feltételeket úgy tekintjük, mint amelyek végső fokon megszabják a történelmi fejlődést. De a faj maga is gazdasági tényező. Két dolgot azonban nem szabad itt figyelmen kívül hagyni:
a) A politikai, jogi, filozófiai, vallási, irodalmi, művészeti stb. fejlődés a gazdasági fejlődésen alapszik. De mindezek vissza is hatnak egymásra és a gazdasági alapra. Nem úgy áll a dolog, hogy a gazdasági helyzet az egyedül aktív, az ok, minden más pedig csak passzív okozat. Kölcsönhatás áll fenn a gazdasági szükségszerűség alapján, amely végső fokon mindig érvényesül. Az állam pl. védővámok, szabadkereskedelem, jó vagy rossz pénzügyek révén hat; és még a német nyárspolgár halálos aléltsága és tehetetlensége, amely Németországnak 1648-tól 1830-ig tartó gazdasági nyomorúságából fakadt, s amely először pietizmusban, azután érzelgősségben és a fejedelmek meg a nemesek előtti csúszó-mászó alázatosságban nyilvánult meg — még az sem volt mentes gazdaságra való hatástól. Egyike volt az újra felemelkedés legnagyobb akadályainak, s csak azáltal ingott meg, hogy a forradalmi és a napóleoni háborúk akuttá tették a krónikus nyomort. Tehát nem úgy áll a dolog, ahogy itt-ott kényelemből elképzelik, hogy a gazdasági helyzet automatikusan hat, hanem az emberek maguk csinálják történelmüket, csakhogy adott, őket meghatározó környezetben, készen talált tényleges viszonyok alapzatán, amelyek között végső fokon mégis a gazdaságiak a döntők, bármennyire befolyásolja is ezeket a többi, politikai és ideológiai viszony, s ezek alkotják azt a vörös fonalat, amely végigvonul az egész történelmen, és amely nélkül az nem érthető meg.
b) Az emberek maguk csinálják történelmüket, de eddig nem közös akarattal, közös terv szerint csinálták, még egy meghatározott, körülhatárolt adott társadalomban sem. Törekvéseik keresztezik egymást, s éppen ezért minden ilyen társadalomban a szükségszerűség uralkodik, amelynek kiegészítése és megjelenési formája a véletlen. Az a szükségszerűség, amely itt minden véletlenen keresztül érvényesül, végső soron megint csak a gazdasági. Itt kell tárgyalnunk az úgynevezett nagy embereket. Hogy ebben meg ebben a meghatározott időben, ebben meg ebben az adott országban egy nagy ember, és éppen ez a nagy ember jelenik meg a színen, az természetesen merő véletlen. De ha kiiktatjuk ezt, jelentkezik a pótlék iránti kereslet, és pótlék, ilyen vagy olyan, előbb-utóbb akad. Hogy Napóleon, éppen ez a korzikai volt az a katonai diktátor, akit a saját háborújától kimerült francia köztársaság szükségessé tett, az véletlen volt; de hogy Nepóleon híján más töltötte volna be az szerepét, arra bizonyíték az, hogy mindig akadt ilyen ember, amikor szükség volt rá: Caesar, Augustus, Cromwell stb. A materialista történetfelfogást Marx fedezte ugyan fel, de Thierry, Mignet, Guizot és 1850-ig minden angol történetíró bizonyíték arra, hogy létezett ilyen törekvés, és az, hogy Morgan is felfedezte ugyanezt a felfogást, bizonyítja, hogy az idő megérett rá és fel kellett fedezni.
Ugyanez áll minden más véletlenre és látszólagos véletlenre a történelemben. Minél távolabb van a gazdaságitól az a terület, amelyet éppen vizsgálunk, és minél közelebb a tiszta, elvont ideológia területéhez, annál inkább tapasztaljuk majd, hogy fejlődésében véletlenek mutatkoznak, annál zegzugosabb vonalban halad a fejlődési görbéje. De ha megrajzolja a görbe átlagtengelyét, meglátja, hogy minél hosszabb a szemügyre vett időszak és minél nagyobb az így tárgyalt terület, annál inkább megközelítően párhuzamosan halad ez a tengely a gazdasági fejlődés tengelyével.
A helyes megértés legnagyobb akadálya Németországban a gazdaságtörténet megbocsáthatatlan elhanyagolása az irodalomban. Nagyon nehéz megszabadulni az iskolában belénk vert történelmi képzetektől, de még nehezebb összeszedni az ehhez szükséges anyagot. Ki olvasta például az öreg G. von Gülichet, akinek száraz anyaggyűjteménye mégis annyi adatot tartalmaz számtalan politikai tény tisztázására!
Egyébként azt hiszem, az a szép példa, amelyet Marx a „Brumaire tizennyolcadiká”-ban adott, már elegendő felvilágosítást nyújthat az Ön kérdéseire, éppen azért, mert gyakorlati példa. Azonkívül, azt hiszem, az Anti-Dühringben, I. rész 9—11. és II. rész 2—4. fej., valamint a III. rész 1. fejezetében, illetve a bevezetésben, meg aztán a Feuerbach utolsó fejezetében már érintettem a legtöbb pontot.
Kérem, a fentiekben ne az egyes szavakat mérlegelje, hanem az összefüggést tartsa szem előtt; sajnos, nincs időm arra, hogy olyan szabatosan kidolgozott választ írjak önnek, amilyent a nyilvánosság számára kellene írnom.
Kérem, üdvözölje a nevemben ... urat és köszönje meg neki a ... elküldését, nagyon felvidított.
Kiváló tisztelettel
F. Engels