A Chicago Tribune 1878-as interjúja Karl Marxszal

A megírás ideje: 1878. december 18.
Forrás: MEM, 34. kötet (506–513. o.)
Eredeti nyelv: angol
Eredeti cím: Interview with Karl Marx, by H.
Eredeti kiadás: „Chicago Tribune”, 1879. január 5. (anonim különtudósítás, feltehetőleg utólag leírt és egyszerűsített, nem szószerinti)
HTML: Szász Márk

London, [1878.] december 18.

Haverstock Hill egy kis villájában, London északnyugati részében lakik Karl Marx, a modern szocializmus megalapítója. Forradalmi elméletek terjesztése miatt 1844-ben száműzték hazájából, Németországból. 1848-ban visszatért oda, de néhány hónappal később újból kiutasították. Ekkor Párizsban telepedett le, ahonnan 1849-ben politikai elméletei miatt szintén kiutasították. Azóta London a főhadiszállása. Meggyőződése miatt kezdettől fogva nehézségei voltak. Otthonából ítélve, nagy jólé­tet nem szerzett belőle. Marx mindezekben az években makacsul és olyan nyomaték­kal képviselte nézeteit, amelynek alapja kétségtelenül a helyességükbe vetett szilárd hite. Bármennyire ellenezze is valaki ezeknek az eszméknek a terjesztését, mégis bizonyos respektussal kell adóznia e most már tiszteletre méltó korú férfiú önmeg­tagadásának.

Dr. Marxot kétszer-háromszor látogattam meg, és mindenkor a könyvtárában találtam, ahol egyik kezében könyvvel, a másikban cigarettával ült. Hetven fölött lehet. Arányos termetű, széles vállú, egyenes tartású ember. Intellektuell fő, művelt zsidó külső. Haja, szakálla hosszú és vasszürke, a feketén villogó szemeket bozontos szemöldök árnyékolja. Idegenekkel szemben rendkívül óvatos, de a külföldieket általában fogadja. Ám a tiszteletre méltó külsejű német hölgynek [Helene Demuthnak], aki a vendégeket fogadja, utasítása van arra, hogy Németországból jött látogatókat csak akkor bocsás­son be, ha ajánlólevelet tudnak felmutatni. De ha már a könyvtárban van az ember és Marx feltette monokliját, hogy úgyszólván intellektuális mértéket vegyen rólunk, akkor feladja a tartózkodását. Akkor az érdeklődő látogatónak feltárja tudását embe­rekről és általában a világ dolgairól. A beszélgetésben nem egyoldalú, hanem annyi területet érint, ahány kötet van a könyvszekrényeiben. Többnyire arról lehet meg­ítélni valakit, hogy milyen könyveket olvas. Nos, az olvasó maga vonja le a következ­tetést, ha elmondom, amit egy futó pillantással megláttam: Shakespeare, Dickens, Thackeray, Molière, Racine, Montaigne, Bacon, Goethe, Voltaire, Paine; angol, ame­rikai és francia Kékkönyvek;¹ politikai és filozófiai művek orosz, német, spanyol, olasz nyelven stb. stb.

Beszélgetéseink során nagyon meglepett, hogy Marx milyen behatóan ismeri az utóbbi húsz év amerikai problémáit. Az a bámulatos pontosság, amellyel nemzeti és állami törvényhozásunkat bírálta, azt a benyomást keltette bennem, hogy informá­cióit bizalmas forrásból kapja. De ezek az ismeretei nem korlátozódnak Amerikára, hanem átfogják egész Európát.

Amikor kedvenc témájáról, a szocializmusról beszél, nem tobzódik azokban a melodrámai tirádákban, amelyeket általában tulajdonítanak neki. Ilyenkor olyan komolysággal és nyomatékkai időzik el „az emberiség felszabadításáról” szőtt utó­pikus terveinél, amely arra mutat, hogy szilárdan meg van győződve elméleteinek valóra válásáról, ha nem ebben, akkor legalábbis a következő évszázadban.

Dr. Karl Marx Amerikában talán leginkább mint a Tőke szerzője és az Internacionálé megalapítója vagy legalábbis annak legfőbb oszlopa vált ismertté. Az alábbi interjú megmutatja majd, hogy e társaságról a mai formájában mi a mondani­valója. Itt először néhány kivonat következik a nyomtatott szervezeti szabályzatból, amelyet 1871-ben a Főtanács megbízásából tettek közzé, s amelyből pártatlan ítéletet lehet alkotni az Internacionálé törekvéseiről és céljáról.²

Látogatásom alatt rámutattam dr. Marxnak arra, hogy J. C. Bancroft Davis 1877-ben hivatalos jelentésében közöl egy programot, amely a szocializmus céljainak véleményem szerint eddig legvilágosabb, tömör kifejtése. Marx azt válaszolta, hogy a program az 1875 májusi gothai szocialista kongresszusról készük beszámolóból származik.³ De a fordítás hibás. Dr. Marx felajánlotta, hogy kijavítja, s itt úgy közlöm, ahogyan ő diktálta:⁴

1. Általános egyenlő, közvetlen választó- és szavazati jog, titkos és kötelező szava­zással a huszadik életévét betöltött minden állampolgár számára minden országos és községi választásnál és szavazásnál. A választást, illetve szavazást vasárnap vagy ünnepnap kell megtartani.
2. A nép közvetlen törvényhozása. A nép döntsön háborúról és békéről.
3. Általános védkötelezettség [militia duty; Wehrhaftigkeit]. Néphadsereg az állandó hadsereg helyébe. [eredeti németből pontos fordítás, itt viszont angolban: „No standing army.“ szerepel]
4. Az összes kivételes törvényeknek, különösen a sajtó-, az egyesülési és gyüleke­zési törvényeknek az eltörlése; egyáltalán mindazon törvények eltörlése, amelyek a szabad véleménynyilvánítást, a szabad gondolkodást és kutatást korlátozzák.
5. Népbíráskodás. Ingyenes jogszolgáltatás.
6. Általános és egyenlő állami népnevelés. Általános iskolakötelezettség. Ingyenes tanítás minden tanintézetben.
7. A politikai jogok és szabadságok lehető legnagyobb kiterjesztése a fenti követe­lések szellemében.
8. Egyetlen progresszív állami és községi jövedelmi adó valamennyi meglevő, különösen a népet terhelő közvetett adó helyett.
9. Korlátlan egyesülési jog.
10. A társadalom szükségleteinek megfelelő normálmunkanap. A vasárnapi munka eltiltása.
11. A gyermekmunka és az egészségre és az erkölcsre ártalmas minden női munka eltiltása.
12. A munkások életét és egészségét védelmező törvények. A munkáslakások egészségügyi ellenőrzése. A bányák, a gyári, a műhelyi és a háziipar felügyelete a munkások által választott tisztviselők útján. Hatékony szavatossági törvény.⁵
13. A fogházmunka szabályozása.

Bancroft Davis beszámolójában még egy tizenkettedik cikkely van, amely mind közül a legfontosabb és így hangzik:

”Szocialista termelőszövetkezetek létesítése államsegéllyel a dolgozó nép demok­ratikus ellenőrzése alatt.“⁶

Megkérdeztem Marx doktort, hogy ezt a cikkelyt miért hagyta ki; ezt felelte:

Marx: 1875-ben, a gothai gyűlés⁷ idején szakadás volt a szociáldemokrácián belül. Az egyik szárnyat Lassalle hívei alkották; a másikat azok, akik általánosságban elismerték az Internacionálé programját, s akiket eisenachi pártnak neveztek. Az idézett tizenkettedik cikkelyt nem vették be a tulajdonképpeni programba, hanem mint a lassalleánusoknak tett engedményt az általános bevezetésben helyezték el. Utána soha többé nem esett szó erről. Davis úr mit sem mond arról, hogy ez a cik­kely minden különösebb fontosság nélküli kompromisszumként került bele a prog­ramba, hanem teljes komolysággal mint a program egyik fő alapelvét hangsúlyozza.

Kérdés: De hiszen a szocialisták nem pont hogy egészen általánosan a munkaeszközök társa­dalmi köztulajdonba vételét tekintik a mozgalom nagy céljának?

Marx: Persze, azt mondjuk, hogy ez lesz a mozgalom eredménye. De ez még az időnek, a nevelésnek és a magasabb társadalmi formák kialakulásának a kérdése lesz.

Kérdés: Ez a program bizonyára csak Németországra és egy vagy két más országra érvényes?

Marx: Ha ön csak ebből az egy programból akarna következtetéseket levonni, akkor valóban félreismerné a mozgalom tevékenységét. Ennek a programnak több pontja Né­metországon kívül semmi jelentőséggel nem bír. Spanyolországnak, Oroszországnak, Angliának és Amerikának megvan a saját programja, amelyek mindenkor az ő sajátos nehézségeikhez alkalmazkodnak. Egyetlen hasonlatosságuk a közös végcél.

Kérdés: És az a munkásuralom?

Marx: A munka felszabadítása a végcél.

Kérdés: Komolyan veszik-e az európai szocialisták az amerikai mozgalmat?

Marx: Igen. Ez a mozgalom az ország fejlődésének természetes következménye. Vannak, akik azt mondják, hogy a munkásmozgalmat külföldiek importálták. Amikor ötven évvel ezelőtt az angliai munkásmozgalom kényelmetlenné vált, ugyanezt mondták róla. És ez jóval azelőtt volt, hogy szocializmusról szó esett! Amerikában a munkásmozgalom csak 1857 óta tett szert nagyobb jelentőségre. Akkoriban fellendültek a helyi szak­szervezetek, aztán központi szakszervezeteket alakítottak a különböző foglalkozási ágakban, és utána jött az Országos Munkásszervezet.⁸ Ez a kronológiai haladás mutatja, hogy a szocializmus Amerikában külföldi segítség nélkül, és csakis a tőkekoncentráció, valamint a munkások és vállalkozók közötti megváltozott kapcsolatok folytán keletkezett.

Kérdés: Mit ért el eddig a szocializmus?

Marx: Két dolgot: a szocialisták bebizonyították, hogy a tőke és a munka közötti általános harc mindenütt folyik, egyszóval bebizonyították kozmopolita jellegét. Megpróbáltak ezért érintkezési létesíteni a különböző országok munkásai között. Ez már csak azért is szükségessé vált, mert a tőkések egyre kozmopolitábbakká lettek és nemcsak Amerikában, hanem Angliában, Franciaországban és Németországban is külföldi munkaerőket szerződtettek és felhasználták őket a hazai munkások ellen. Nyomban nemzetközi kapcsolatok létesültek a különböző országok munkásai között: kitűnt, hogy a szocializmus nem csupán helyi, hanem nemzetközi probléma, amelyet a munkások nemzetközi akciójával kell megoldani. A dolgozó osztályok spontán meg­mozdultak, anélkül hogy tudták volna, hová vezeti őket a mozgalom. A szocialisták nem találnak fel semmiféle mozgalmat, de megmagyarázzák a munkásoknak jellegét és céljait.

Kérdés: Vagyis: az uralkodó társadalmi rend megdöntését?

Marx: Ebben a rendszerben a tőke és a föld a vállalkozók birtokában van, míg a munkások csak puszta munkaerejükkel rendelkeznek, amelyet áruként kell eladniuk. Mi azt állítjuk, hogy ez a rendszer pusztán egy történelmi szakasz, el fog tűnni és átadja helyét egy magasabb társadalmi rendnek. Mi megállapítjuk, hogy a társadalom mindenütt [osztályokra] tagozódik. E két osztály antagonizmusa vállvetve halad az ipari tartalékok fejlődésével a civilizált országokban. Szocialista szempontból nézve máris megvannak az eszközök a jelenlegi történelmi szakasz forradalmi megváltoz­tatására. Sok országban a szakszervezetekből politikai szervezetek fejlődtek ki. Ame­ rikában világossá vált, hogy független munkáspártra van szükség. A munkások többé nem bízhatnak meg a politikusokban. Spekulánsok és klikkek kerítették hatalmukba a törvényhozó testületeket, és a politika üzletté vált. Ebben Amerika nem áll egyedül, de ott a nép elszántabb, mint Európában. Amerikában minden gyorsabban beérik, nem kertelnek a szavakkal, hanem valódi nevükön nevezik a dolgokat.

Kérdés: Mivel magyarázza a szocialista párt gyors növekedését Németországban?

Marx: A mai szocialista párt későn keletkezett. A német szocialisták nem időz­tek el azoknál az utópikus rendszereknél, amelyek Franciaországban és Angliában némi jelentőségre tettek szert. A németek jobban hajlanak a teoretizálásra, mint más népek, s [mások] korábbi tapasztalataiból gyakorlati következtetéseket vontak le. Nem szabad elfelejtenie, hogy Németország számára, más országokkal ellentétben, a modern kapitalizmus teljesen új valami. Olyan kérdéseket tűzött napirendre, ame­lyeket Franciaországban és Angliában már csaknem elfelejtettek. Az új politikai erők, amelyeknek a népek azokban az országokban alárendelték magukat, Németországban egy olyan munkásosztállyal találták szemben magukat, amelyet már áthatottak a szo­cialista elméletek. Ezért tudtak a munkások szinte már a modern ipari rendszer beve­zetésekor független politikai pártot alakítani. Saját képviselőik voltak a parlamentben. Nem volt ellenzéki párt, amely szemben állt volna a kormány politikájával, és ez a szerep a munkáspártnak jutott. Túl messzire vezetne, ha itt ábrázolni akarnánk a párt történetét. De azt elmondhatom: a német burzsoáziának, ha — ellentétben az ame­rikai és angol burzsoáziával — nem állna csupa gyáva alakból, már régen ezt az ellen­zéki politikát kellett volna folytatnia a kormánnyal szemben.

Kérdés: Hány lassalleánus van az Internacionálé soraiban?

Marx: A lassalleánusok mint párt nem léteznek. Akad persze nálunk néhány hivő, de csak kis számban. Lassalle már korábban felhasználta általános alapelvein­ket. Amikor az 1848-at követő reakció után mozgalmát elindította, azt hitte, hogy legjobban úgy élesztheti újjá a munkásmozgalmat, ha munkás termelőszövetkezetek létesítését javasolja. Ezzel akarta a munkásokat tevékenységre ösztökélni. Ezt puszta eszköznek tekintette a mozgalom valóságos céljának eléréséhez. Vannak tőle ilyen értelmű leveleim.

Kérdés: Ez volt tehát bizonyos fokig az üdvözülés eszköze [nostrum (remedium)] szerinte?

Marx: Éppen ez. Felkereste Bismarckot és elmondta neki, hogy mi a szándé­ka. Bismarck akkoriban minden elképzelhető módon bátorította Lassalle törekvé­seit.

Kérdés: Mi volt ezzel Bismarck szándéka?

Marx: Ki akarta játszani a munkásosztályt a burzsoázia ellen, amelytől az 1848-as forradalom kiindult.

Kérdés: Azt mondják, hogy Ön a feje és irányítója a szocialista mozgalomnak, és házából ön mozgatja a drótokat, amelyek a szervezetekhez, forradalmakhoz stb. vezetnek. Így van ez?

Marx: Tudok róla. Nagyon ízetlen dolog ez, de megvan a komikus oldala. Bis­marck két hónappal Hödel merénylete⁹ előtt a „Norddeutsche Allgemeine Zeitung“-ban arról panaszkodott, hogy szövetségben vagyok Beckx jezsuita generálissal,¹⁰ s mi vagyunk felelősek azért, hogy Bismarck mit sem tud kezdeni a szocialista moz­galommal.

Kérdés: De ugye, az Önök londoni Nemzetközi Társasága [International Society; I. Internacionálé] irányítja a mozgal­mat?

Marx: Az Internacionálénak megvolt a haszna, de túlélte önmagát és nem létezik többé. Létezett, és vezette a mozgalmat. Fölöslegessé vált azáltal, hogy a szocialista mozgalom megnövekedett az utóbbi években. A különböző országokban újságokat alapítottak, amelyeket kölcsönösen kicserélnek. Ez az egyetlen összeköttetés, amelyet a különböző országok pártjai egymással fenntartanak. Az Internacionálét elsősor­ban azért alakították meg, hogy a munkásokat összehozza és megmutassa nekik, mennyire fontos, hogy a különböző nemzetiségeik között szervezetet hozzanak létre. Az egyes országok pártjainak érdekei nem hasonlítanak egymásra. A rémkép a Lon­donban ülő Internacionálé-vezérekről merő kitalálás. Az igaz, hogy előírásokat adtunk külföldi munkásszervezeteknek, amikor az Internacionálé szervezete szilárd alapokon állt. Így kénytelenek voltunk kizárni néhány New York-i szekciót, a többi között azt, amelyben Woodhull asszony nagyon előtérbe lépett. Ez 1871-ben történt. Van több olyan amerikai politikus, akik szívesen üzletelnének a mozgalommal. Nem aka­ rok neveket említeni — az amerikai szocialisták igen jól ismerik őket.

Kérdés: Követőinek és önnek, Marx doktor úr, mindenféle vallásellenes bujtogató beszédeket tulajdonítanak. Persze szívesen venné, ha az egész rendszer gyökerestül kipusztulna?

Marx: Mi tudjuk, hogy erőszakos rendszabályokat alkalmazni a vallás ellen értelmetlenség. Nézetünk szerint a vallás abban a mértékben tűnik majd el, ahogyan a szocializmus megerősödik. A társadalmi fejlődésnek támogatnia kell ezt az eltűnést, s ebben fontos szerep jut a nevelésnek.

Kérdés: Joseph Cook bostoni lelkész újabban egy előadásában azt állította: Karl Marx azt mondta, hogy az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, talán Fran­ciaországban is a munka reformja keresztülvihető véres forradalom nélkül, de Német­országban és Oroszországban, valamint Olaszországban és Ausztriában ehhez vér­ontás szükséges.

Marx: „Hallottam Cook úrról. Nagyon rosszul tájékozott a szocializmust illetően. Nem kell szocialistának lenni ahhoz, hogy előre lássuk, Oroszországban, Németor­szágban, Ausztriában és talán, ha az olaszok az eddigi úton haladnak, Olaszországban véres forradalmakra kerül sor. A francia forradalom eseményei még egyszer lejátszód­hatnak ezekben az országokban. Ez világos mindenki előtt, aki ismerős a politikai viszonyok terén. De ezeket a forradalmakat a többség csinálja majd. Forradalmakat nem egy párt csinál, hanem az egész nemzet.

Kérdés: Az említett lelkipásztor idézett egy kivonatot egy levélből, amelyet állí­tólag ön írt 1871-ben a párizsi kommünároknak; így szól:

„Most legfeljebb 3 millió­nyian vagyunk. De húsz év múlva 50 vagy talán 100 milliónyian leszünk. Akkor miénk lesz a világ, akkor nemcsak Párizs, Lyon és Marseille kel majd fel a gyűlölt tőke ellen, hanem Berlin, München, Drezda, London, Liverpool, Manchester, Brüsszel, Szentpétervár és New York is — egyszóval az egész világ. Es ez elől az új, a történelemben még sohasem volt felkelés elől menekülve, a múlt mint valami ször­nyűséges lidércnyomás fog eltűnni: a nép egyszerre száz helyen gyújtja majd meg a lángot, amely még a múlt emlékét is elhamvasztja.“

Marx: Egyetlen szavát sem. Én sohasem írok ilyenfajta melodrámai zagyvaságot. Nagyon megfontolom, hogy mit írok. Ez annak idején a „Figaró“-ban jelent meg az én aláírásommal. Akkoriban százával terjesztettek efféle leveleket. Írtam a londoni „Times“-nak és hamisítványoknak nyilvánítottam őket.¹¹ De ha mindazt cáfolni akarnám, amit rólam mondtak és írtak, akkor húsz titkárt kellene foglalkoztatnom.

Kérdés: De hiszen Ön írt a Párizsi Kommün érdekében?

Marx: Persze hogy megtettem, tekintve mindazt, amit róla vezércikkekben írtak. De az angol sajtóban megjelent párizsi tudósítások kellőképpen cáfolják a vezércik­keknek fosztogatásokról stb. szóló állításait. A Kommün mindössze körülbelül 60 embert ölt meg. Mac-Mahon marsall és hóhérhadserege 60 000-nél több embert ölt meg. Soha mozgalmat nem rágalmaztak meg annyira, mint a Kommünt.

Kérdés: A szocialisták szükségesnek tartják-e a gyilkosságot és a vérontást alap­elveik keresztülviteléhez?

Marx: Egyetlen nagy mozgalom sem született meg vérontás nélkül. Az észak­-amerikai Egyesült Államok vérontással vívta ki függetlenségét, Napóleon véres eseményekkel hódította meg Franciaországot, s ugyanilyen módon küzdöttek le őt. Olaszország, Anglia, Németország és minden más ország további példákkal szolgál­nak ugyanerre. Ami az orgyilkosságot illeti, tudvalevőleg nem új dolog. Orsini meg­ próbálta megölni Napóleont, de a királyok több embert gyilkoltak meg, mint bárki más. Gyilkoltak a jezsuiták, és gyilkoltak a puritánok Cromwell alatt. Mindez azelőtt történt, hogy szocialistákról hallani lehetett volna. Manapság viszont minden merény­let mögött, amelyet királyok vagy államférfiak ellen megkísérelnek, a szocialistákat sejtetik. A szocialisták éppen most különösen sajnálnák a német császár [I. Vilmos] halálát: nagyon hasznos ő a maga posztján, Bismarck pedig többet tett a mozgalmunkért, mint bármely más államférfi, mert a végsőkig kiélezi a dolgokat.¹²

Kérdés: Hogy vélekedik Bismarckról?

Marx: Napóleont a bukása előtt lángésznek tartották — utána pedig bolondnak mond­ták, Bismarck ugyanígy jár majd. Németország egyesítésének ürügyén despotizmus létesítésébe kezdett. Hogy hová akar kilyukadni, az mindenki előtt világos. Legújabb tette csak álcázott államcsíny — de balul fog sikerülni. A német és a francia szocialis­ták tiltakoztak az 1870-es háború mint merőben dinasztikus háború ellen. Kiáltvá­nyaikban előre megmondták a német népnek, ha engedi, hogy az állítólagos védelmi háborút hódító háborúvá változtassák át, katonai despotizmussal és a dolgozó töme­gek könyörtelen elnyomásával fog bűnhődni. Németországban a szociáldemokrata párt akkoriban gyűléseket tartott és kiáltványokat tett közzé, amelyekben a Franciaországgal való tisztességes békéért szállt síkra. A porosz kormány azonnal üldözni kezdte, vezetői közül sokan börtönbe kerültek. Mindamellett képviselői, és csakis ők, a német Reichstagban mertek hevesen tiltakozni francia tartományok erőszakos annektálása ellen. De Bismarck erőszakkal keresztülvitte politikáját, s az emberek Bis­marck lángeszét emlegették. A háborúnak vége lett, és amikor Bismarcknak már nem volt módja új hódításokra, hanem eredeti eszmékkel kellett volna előhozakodnia, siralmasan csődöt mondott.¹³ A nép elvesztette beléje vetett hitét, népszerűségének vége volt. Bismarcknak pénzre van szüksége, az államnak is pénzre van szüksége. Egy látszatalkotmánnyal katonai és egyesítési terveinek megvalósítására adókat rakott a nép vállára, addig-addig, amíg aztán nincs tovább, és most megpróbálja minden­nemű alkotmány nélkül. Hogy továbbra is kedvére szipolyozhassa a népet, felidézte a szocializmus kísértetét, s minden tőle telhetőt megtesz, hogy egy népfelkelést idéz­zen elő.

Kérdés: Rendszeresen kap híreket Berlinből?

Marx: Igen, barátaim nagyon jól tájékoztatnak. Berlin teljesen nyugodt, és Bis­marck csalódott. 48 vezető embert kiutasított, köztük Hasselmann és Fritzsche kép­viselőket, valamint Rackow-t, Baumannt és Auert a „Freie Pressé“-től.¹⁴ Ezek az emberek intették nyugalomra a berlini munkásokat, és Bismarck tudta ezt. Azt is tudta, hogy Berlinben 75 000 munkás közel van az éhhalálhoz. Abban bizakodott, hogy a vezetők eltávolítása után zendülésre kerül sor, ami jelt adna neki egy vérfürdőre. Akkor az egész német császárságot kínpadra feszíthette volna, szeretett vér- és vaspolitikájának szabad folyást engedhetett volna, az adóbehajtásnak pedig nem lenne többé határa. Eddig még nem került sor zavargásokra, és Bismarcknak döbbenten kell megállapítania, hogy blamálta magát valamennyi államférfi előtt.

H.

¹ Kékkönyveknek (Blue Books) nevezték kék borító­lapjukról az angol parlamenti és külügyminiszténumi diplomáciai dokumentum-kiad­ványokat.
² Vesd össze „A Nemzetközi Munkásszövetség általános szervezeti szabályzata és ügyviteli sza­bályzata” (MEM 17. köt. 406–423. o.). Bert Andréas (1965-ös, az elfeledett és elveszett interjút jó ideje először újraközlő) közleményében nem ismételte meg a szervezeti szabályzatból vett kivonatokat, amelyeket a „Chicago Tribune” az eredetiben még közölt. Bár az eredeti szöveg nem teljesem rekonstruálható, az alábbiakban mégis szeretnénk leközölni egy szövegrészletet, amely itt szerepelhetett:

Tekintettel arra, hogy a munkásosztály felszabadítását magának a munkásosztálynak kell kiharcolnia;
hogy a munkásosztály felszabadításáért folyó harc nem osztálykiváltságokért és monopóliumokért, hanem egyenlő jogokért és kötelességekért, minden osztályuralom megszüntetéséért vívott harcot jelent;
hogy a szolgaság minden formájának, minden társadalmi nyomorúságnak, szellemi elkorcsosodásnak és politikai függésnek alapja a munkás gazdasági alávetettsége, függése azoktól, akik monopolizálják a munkaeszközöket, azaz az élet forrásait;
hogy ezért a munkásosztály gazdasági felszabadítása a nagy cél, amelynek minden politikai mozgalmat mint eszközt alá kell rendelni;
hogy az összes erőfeszítések, amelyek e nagy célra irányultak, azért hiúsultak meg eddig, mert hiányzott az összetartás minden egyes országban a sokfajta munkaág között, és mert nem volt testvéri szövetség a különböző országok munkásosztályai között;
hogy a munka felszabadítása nem helyi vagy nemzeti, hanem társadalmi kérdés, amely valamennyi országra kiterjed, ahol modern társadalom áll fenn, és amelynek megoldása a leghaladottabb országok — gyakorlati és elméleti — együttműködésétől függ;
hogy a munkásosztály mostani újjáéledése Európa haladott ipari országaiban új reményt kelt, de egyszersmind ünnepélyes figyelmeztetés is, hogy ne essenek vissza a régi hibákba, s azt követeli, hogy múlhatatlanul egyesítsék a még mindig elszigetelt mozgalmakat;
EZEKBŐL AZ OKOKBÓL alapíttatott meg a Nemzetközi Munkásszövetség.
A Szövetség kijelenti, hogy a hozzá csatlakozó valamennyi egyesület és egyén az igazságot, az igazságosságot és az erkölcsöt ismeri el az egymás és minden ember iránti magatartása alapjául, tekintet nélkül színre, vallásra vagy nemzetiségre; hogy elismeri, hogy nincs jog kötelesség nélkül és nincs kötelesség jog nélkül.“

³ J. C. Bancroft Davis berlini amerikai követ 1877. febr. 10-i hivatalos jelentése a többi kö­zött 12 pontban összefoglalta a Németországi Szocialista Munkáspárt gothai prog­ramját. Vesd össze „United States. State Department. Papers Relating to Foreign Relations of the United States” (Egyesült Államok. Külügyminisztérium. Az Egyesült Államok külügyi kapcsolataira vonatkozó okmányok), Washington 1877.
⁴ A szöveg az 1875-ös gothai egyesülési kongresszus jegyzőkönyvét követi. Az egyes pontok számozása az interjúban eltér a német eredetitől. Közlésünkben az interjú szerinti számozást tartottuk meg.
⁵ Szavatossági törvénynek nevezik az olyan törvényt, amely leszögezi a munkások egész­ségéért és életéért való felelősséget balesetek esetén és az egészségre ártalmas üzemekben.
⁶ J. C. Bancroft Davis beszámolójából (v. ö. 3. jegyzet) kimaradt a gothai program 1. és 3. cikkelye (az interjú számozása szerint 7. és 9. pont); mint 12. pontot a program beve­zetésének idézett részét közölte.
⁷ Gothában 1875. máj. 22-e és 27-e között zajlott le a Bebel és Liebknecht vezetése alatt álló Szociáldemokrata Munkáspárt (az eisenachiak) és az Általános Német Munkás­egylet (lassalleánusok) egyesülési kongresszusa. Az egyesült párt neve 1890-ig Németországi Szocialista Munkáspárt volt. A kongresszus új szervezeti szabályzatot fogadott el, amely az eisenachi párt tapasztalataira épült és továbbfejlesztette a marxi szervezeti elveket. A kong­resszuson elfogadott program nem felelt meg az egyesülés jelentőségének és nem érte el az 1869-ben Eisenachban elfogadott program elméleti színvonalát. Marx a „Széljegyzetek a német munkáspárt programjához” (A gothai program kriti­kája) c. írásában, Engels pedig elsősorban Bebelnek írt 1875 márc. 18—28-i levelében bírálta az egyesült párt programtervezetét.
⁸ Az Egyesült Államok Országos Munkásszervezete (National Labor Union) 1866 augusz­tusában alakult meg a baltimore-i kongresszuson. A szervezet kezdettől fogva támogatta az Internacionálét; 1870-ben, a Labor Union cincinnati kongresszusán olyan határozatot fogadtak el, hogy a szervezet egyetért a Nemzetközi Munkásszövetség elveivel és kije­lenti, hogy csatlakozni kíván a Szövetséghez. A határozat azonban nem valósult meg. A National Labor Union vezetősége nem sokkal ezután utópisztikus pénzügyi reformtervekbe bonyolódott, amelyeknek célja a bankrendszer felszámolása és olcsó állami hitel biztosítása volt. A szakszervezetek 1870-71-ben elszakadtak a Labor Uniontól, amely 1872-ben gyakorlatilag megszűnt.
⁹ I. Vilmos ellen 1878. máj. 11-én és jún. 2-án merényletet kísérelt meg Max Hödel, illetve Karl Eduard Nobiling. Mivel mindketten az anarchista illetve szocialista mozgalmakhoz voltak köthetőek, a német állam részéről ez egy 1890-ig tartó szocialistaüldözési hullámra adott ürügyet. Kis ostromállapotot (Kleiner Belagerungszustand) hirdettek Berlinben és más városokban, az egyesült szociáldemokrata pártot Bismarck betiltotta, szervezeteit feloszlatta tagjait letartóztatta vagy szétkergette. Az ezt megfogalmazó törvények 1878-as szocialistaellenes törvények néven váltak ismertté.
¹⁰ Wilhelm Blos 1877. okt. 30—nov. 6-i levelében arról is tájékoztatta Marxot, hogy a „Norddeutsche Allgemeine Zeitung” több vezércikket közölt „dr. Marx és pater Beckx kölcsönös kombinációiról”. Blos az 1877-es genfi Internacionálé-kongresszusról közölt vezércik­kekre utal, amelyekben párhuzamot vontak a szocialisták nemzetközi egyesülése és a jezsuita rend, Marx és Beckx jezsuita rendfőnök között.
¹¹ V. ö. MEM 17. köt. 266. old.
¹² Ezt a gondolatot Marx és Engels számos írásukban kifejtették; v. ö. például MEM 19. köt. 145. old.
¹³ V. ö. MEM 21. köt. 375., 381-382. old.
¹⁴ Bebel („Aus meinem Leben”, 3. rész, Stuttgart 1914, 24. old.) beszámol arról, hogy amikor Bismarck a szocialistaüldözés alatt egyszer Berlinben meghirdette a „kis ostromállapotot”, 67 szociáldemokratát — köztük Auert, Rackow-t és Fritzschét — kiutasították; volt, akinek 24 órán belül el kellett hagynia a várost, a többiek 48 óra haladékot kaptak. old.

Karl Marx & Friedrich Engels Internet Archívum