Ha ellenfeleink nem tudnak már semmit sem felhozni az ellen a tény ellen, hogy csupán a szociáldemokrácia védelmezi a nagy néptömeg érdekeit, akkor kijátsszák nagy tromfukat: hogy a szoiáldemokrácia meg akarja a tulajdont szüntetni, holott tulajdonra, magántulajdonra, szüksége van az embernek, hogy meg tudjon élni s ezért el kell ismernünk mint természeti jogot, mint isteni berendezést, mint minden társadalmi rend alapját.
Nos, minden ostobaságnak mégis csak van valami alapja és a fenti beszédnek is meg van az az értelme, hogy mindenesetre min-den társadalomnak szüksége van a tulajdon valamilyen formájára, t.i., hogy megélhessen, rendelkeznie kell a természet, a testi világ egy darabkája, egy darab föld felett. Természeti jognak ugyan nem lehet nevezni, mert az embereknek az állatoktól és embertársaiktól kellett ezt a természet fölött való rendelkező hatalmat elhódítani; de mindenesetre ez minden társadalmi együttélés szükséges alapja. Hogy azonban a tulajdonnak milyen legyen a különös formája, - köztulajdon legyen-e vagy magántulajdon - ez azoktól a különleges körülményektől fog függni, amelyek között az embereknek élelmi cikkeiket termelniük kell. Itt a célszerűség dönt; a tulajdon szabályozásának, tehát hogy miképpen fogják ezt a rendelkező hatalmat a társadalom tagjai közt szétosztani, attól kell füg- genie, miképen lehet a megélhetést mindenki részére a legjobban biztositani. Mindaddig, míg az együttmunkálkodás a legcélszerűbb munkamód, a köztulajdonnak kell uralkodnia; ahol az elkülönült munka áll a termelés érdekében, a termelési eszközök magántulajdonának kell előállnia.
Ha ellenfeleink ezzel a váddal, mint nagy tromffal állnak elő, azt kell hinniök, hogy ezzel sok embert riasztanak vissza a szocializmustól. Kell tehát, hogy valami alapja legyen ennek a hitüknek, különben nem akarnák ügyüket mindig ezzel újból előbbre vinni. Ennek alapja pedig az a jelentőség, amivel a termelő eszközök magántulajdona a kisüzemben bir.
A kisüzemben mindenki saját munkaeszközeivel termel árukat, ezeket eladja, hogy olyan árukat vegyen rajta, amilyenekre fogyasztás céljára szüksége van. Így magánmunkával állitanak elő minden terméket, amire a társadalomnak szüksége van; a munka szét van választva. Ezért viszont mindenkinek joga van az összes termékek igazságos részére és ezt a részt saját termékeinek másokra való kicserélésével szerzi meg. A tulajdonnak ez a szabályozása megfelel tehát annak a célnak, hogy a társadalom tagjainak a megélhetést biztosítsa; a társadalmi termelés nehézségek nélkül megy végbe a csere törvényei útján, úgy, hogy mindenki megkapja a maga részét.
A kapitalizmus fejlődésével azonban új feltételek, s így a tulajdon új működései állanak elő. A nagy modern termelőeszközök tulajdonosa számára tulajdona már nem arra szolgál, hogy annak segitségével saját munkájával megélhetését biztosítsa; hanem eszközül szolgál neki arra, hogy mások munkájából értéktöbbletet sajtoljon ki. Eleinte ugy tűnhetik fel, mintha ez az értéktöbblet annak a munkának volna a gyümölcse, s így a bére, amit a tőkés vállalatának vezetésére és igazgatására fordít. A hitelügy és a részvénytársaságok fejlődésével ez a látszat is eltűnik. A modern pénztőkések vagy részvényesek kezében a tőkés-tulajdon meztelen formájában jelenik meg, mint a munkásosztály által teremtett értéktöbblet egy részére való igény. Így a magántulajdon valami egėszen más lett, mint azelőtt volt. Ha régebben arra szolgált, hogy saját munkája által gondtalan, biztos megélhetést biztositva, a tulajdonost a társadalom hasznos tagjává tegye, úgy ma eszközül szolgál a társadalom haszontalan tagjainak arra, hogy mások munkájának a gyümölcsét kisajátítsák. Azonban a kispolgár és a kisparaszt, - mert tulajdonellenességünk vádjánál ezekről a rétegekről van szó - ennek nincs teljes tudatában; az ő lelkükben még él a korábbi müködés régi képzete, amely ma, az új társadalmi állapot következtében hazugsággá változott. Erre a hazugságra pályáznak most a demagógok, akik az úgynevezett,,tulajdonfanatizmust" saját céljaikra használják ki. Ha ezekkel a kis emberekkel tulajdonukról beszélünk, szegényes birtokocskájukra gondolnak; a magántulajdon megszüntetése az ő szemükben ezeknek a nyomorúságos maradványoknak elrablását jelenti és ezért engedik magukat saját kizsákmányolóik kizsákmányolási jogának védelmére felhasználni. Ezzel szemben szükséges, hogy megmagyarázzuk a lezüllött kisbirtok és kapitalista nagybirtok különböző jelentését, tehát, hogy milyennek látszik a magántulajdon és hogy milyen az a valóságban.
Mit jelent a termelőeszközök magántulajdona a lezüllő középosztály számára? Biztosit-e az neki saját munkára támaszkodó megélhetést? Megélhetése részben a tanoncok legcsúnyább kizsákmányolásán alapul; s még hozzá nem is biztos. A nagytőke versenye mindenütt tönkretette a kispolgárság biztos, nyugodt megélhetését; még a kiskereskedelembe is behatolt a nagytőke a nagy áruházak formájában, ahol pedig a boltos legtovább örvendett viszonylag veszélyezetlen helyzetének. Aki még tartja magát, az is állandóan a proletáriátusba való lesülyedés veszélyének néz elébe. Ezért kapaszkodnak a kisüzemek annál nagyobb erővel paranyi tulajdonukba; bármily sokszorosan nehéz is a helyzetük, mégis a proletár függősége és szolgasága még sokkal rosszabbnak látszik előtte. Ebből az érzelmi felfogásból származik tulajdonfanatizmusa; ez csak egy rég letűnt uraság csalóka látszatába való görcsös kapaszkodás, aminek nincs már semmi valóságos alapja.
Még rosszabb a dolga az osztályok ama részének, amely már a tőke hatalmába esett. Ránézve a termelőeszközök magántulajdona nemcsak hogy nem záloga a biztos megélhetésnek, hanem csak látszat, a kizsákmányolás meztelen formája. A kisparaszt, aki bérlet, vagy kamat formájában munkája eredményéből annyit kell, hogy beszolgáltasson, hogy csupán szükös megélhetésére marad valamije, a kis kézműves, ki a tőkéssel szemben éppúgy el van adósodva, csak annyiban nevezhető termelőeszközei birtokosának, mint az ácslegény, akinek saját szerszámai vannak. Ezek csupán azt teszik lehetővé, hogy kizsákmányolják őket. Sőt helyzetük még rosszabb, mert egyúttal szabad mozgásukban akadályozzák, egyenesen bilincsekké válnak, melyek még azt sem engedik meg nekik, hogy kizsákmányolásukhoz kedvezőbb alkalmat keressenek.
Ezekben a rétegekben ilyen a magántulajdon igazi müködése. De ha általánosságban beszélünk a magántulajdon müködéséről, rendesen nem azoknál való működést értjük, kiknek nincs belőle, hanem azokat nézzük, akiknek van. Itt ismerhetni meg csak igazi jelentőségét. A termelő eszközök igazi tulajdonosai, a nagytőkések számára a magántulajdon egészen más szerepet játszik. Mert ha ezek meg akarják tulajdonukat mutatni, mit fognak nekünk mutatni? Gépeket? Nem, ezek ennek vagy amannak a gyárnak részvényesei lévén, még azt sem mondhatják, ez a gép az enyém, mert hiszen az az összes részvényeseké; még csak nem is rendelkezhetnek felette, mert hiszen az üzlet vezetése egy választmány kezébe van letéve. Pénzt fognak-e mutatni, a tőkének ezt a másik általános formáját? Nem, mert ami pénzük volt, azon részvénye államkölcsönkötvényeket stb. vásároltak. Néhány darab papirost mutatnak nekünk, ezek teszik ki az ő magántulajdonukat. Ezek a papírok megadják nekik azt a jogot, hogy a nagy társadalmi termelés egy részét kamat, osztalék stb. formájában a maguk részére követeljék, anélkül, hogy valamit tennének, hasznos vagy nem hasznos müködést fejtenének ki; még azt sem tudják, milyen nagy az a rész, azt is a börzelapból olvassák ki. Az egész társadalom termel, szorgos munkával azon dolgozik, hogy emberi szükségletre hasznos termékeket állitson elő: munkások csigázzák magukat, felvigyázók veszekednek, gépek forognak, igazgatók vezetik az üzleteket, technikusok kisérleteznek, mindnyájan többé-kevésbbé hasznosan tevékenykednek és ennek az együttműködésnek a gyümölcseképpen óriási terméktömegek keletkeznek. De mint egy vámpírsereg veszik el a „termelési eszközök tulajdonosai" a termék nagy tömegét, piszkos papirjaikra támaszkodva; még arra sincs szükségük, hogy a régi rablólovagok módjára, ezért valami erőt fejtsenek ki; a legnagyobb tisztelettel haza is szállitják nekik. Miért ez az esztelenség? Ez magántulajdon modern müködése.
Éppen az annak a szociális követelménynek célja és tartalma, amit a termelőeszközök magántulajdonának eltörlése alatt értünk, hogy megszüntessük a valódi termelőknek ezt az esztelen megrablását egy csomó tétlen, semmi müködést ki nem fejtő élősdi részéről. Éppen ezért ennek a követelménynek semmi köze sincs ahhoz, ami teljesen más értelemben a termelő eszközök magántulajdonának csupán a látszata. Éppen mert a parasztnak és a kispolgárnak halvány sejtelme sincs arról, hogy milyen szerepet játszik a tőke a társadalom felső rétegeiben, ahol megvan, csak azért jöhet arra az együgyű gondolatra, hogy apró rongyait értjük az alatt. Mozgalmunk valódi célja a nagy termelő eszközöknek társadalmi tulajdonba tétele, a haszontalan élősködők kisajátitása, akik ma az oroszlánrészt ragadják magukhoz; vagy, amint azt a komunista kiáltvány már hatvan évvel ezelőtt kifejtette: nem általában a tulajdon eltörlése, hanem a polgári tulajdon eltörlése (t.i. azé a tulajdoné, amelyik idegen munkát igáz le), a tökének közös, a társadalom minden egyes tagjához tartozó tulajdonná változtatása. Ez a tulajdonviszonyok új szabályozása, amely a nagyipar és a technika mai fejlődéséhez tartozik, hogy ezen az alapon a társadalom minden egyes tagjának bőséges, gondtalan megélhetést tegyünk lehetővé.