Lev Trockij

A kapitalizmus haldoklása és a IV. Internacionálé feladatai

(Átmeneti Program)

XX.
Helyet az ifjúságnak! Helyet a dolgozó nőknek!


A spanyol forradalomnak «vezérei» által előidézett veresége, a Népfront szégyenletes csődje Franciaországban, és a moszkvai igazságügyi banditizmus tetteinek a nyilvánosságra hozatala, e három tény együttesen, gyógyíthatatlan csapást mér a Kominternre és mellesleg, súlyos sebet üt szövetségesein, a szociáldemokratákon és az anarcho-szindikalistákon is. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezeknek a szervezeteknek a tagjai egy csapásra a IV. Internacionálé felé fordulnak. A legidősebb nemzedék, amely megszenvedett a rettenetes csődtől, nagy részben el fogja hagyni a csatamezőt. Egyébiránt, a IV. Internacionálé nem óhajt a kiégett forradalmárok, a csalódott bürokraták és a karrieristák menedékhelyévé válni. Ellenkezőleg, azoknak a kispolgári elemeknek az áramlásával szemben, akik jelenleg többségben vannak a régi szervezetek apparátusában, szigorú védekező rendszabályok szükségesek: hosszú előzetes próba a nem munkás jelöltek részére, főleg, ha ezek régi bürokraták; a pártonbelüli felelős posztok betöltésétől való eltiltásuk az első három év folyamán, stb. A IV. Internacionáléban nincs és nem lesz helye a karrierizmusnak, a régi Internacionálék e rákfenéjének. Csak azok találják meg hozzánk az utat, akik a mozgalomért akarnak élni, nem pedig belőle. A forradalmi munkások gazdaként kell érezzék ott magukat. Számukra szervezetünk kapui szélesre vannak tárva.

Természetes, hogy még a régebben első sorokban harcoló munkásoknak a soraiban is nem kevés a csalódott és megfáradt. Távol fognak maradni, legalábbis az elkövetkező szakaszban. Amikor egy program vagy egy szervezet elhasználódik, elhasználódik az a nemzedék is, amely azokat a vállain hordozta. A mozgalom megújulása a múlt minden felelősségétől mentes ifjúság által történik. A IV. Internacionálé kivételes figyelemmel fordul a munkásosztály fiatal nemzedéke felé. Egész politikájával erőfeszítést tesz, hogy bizalmat adjon az ifjúságnak a saját erejét és jövőjét illetően. Egyedül az ifjúság friss lelkesedése és támadó szelleme biztosítja az első sikert a harcban; egyedül ezek a sikerek fogják visszavezetni a forradalom útjára az idős nemzedék legjobb elemeit. Ez mindig így volt s így is lesz.

Természeténél fogva, minden opportunista szervezet főleg a munkásosztály legfelsőbb rétegeire összpontosítja figyelmét és következésképpen figyelmen kívül hagyja az ifjúságot és a dolgozó nőket. Holott a kapitalista hanyatlás korszaka a legkeményebb csapással sújtja a nőket, mint munkásokat és mint háztartásbelieket egyaránt. A IV. Internacionálé pártjainak támaszt kell keresniök a munkásosztály legelnyomottabb rétegeiben, következésképpen a dolgozó nők között. Az odaadás, a lemondás kimeríthetetlen forrását, valamint az önfeláldozás szellemét fogják ott találni.

LE A BÜROKRATIZMUSSAL ÉS A KARRIERIZMUSSAL!

HELYET AZ IFJÚSÁGNAK!

HELYET A DOLGOZÓ NŐKNEK!

Ezek azok a jelszavak, amelyek a IV. Internacionálé zászlajára vannak írva.


Következő rész: XXI — A IV. Internacionálé zászlaja alatt