Író: Lev Trockij, 1940 február és március
Forrás: Krausz Tamás (szerk.): A száműzött Trockij
Fordítás: Sz. Biró Zoltán
HTML: P.G.
A magas (és egyre emelkedő) vérnyomás valóságos állapotomat illetően megtéveszti környezetem. Aktív és munkaképes vagyok, ám a végső megoldás, úgy tűnik, közeli. Ezek a sorok halálom után kerüljenek publikálásra.
Itt nincs szükség arra, hogy még egyszer megcáfoljam Sztálinnak és ügynökeinek ostoba és aljas rágalmát: forradalmi becsületemen egyetlen folt nincs. Sem közvetlenül, sem közvetve sohasem került sor titkos egyezségre, vagy akár csak tárgyalásra is köztem és a munkás osztály ellenségei közt. Sztálin ezernyi ellenfele halt meg hasonló hamis vádak áldozataként. Az új forradalmi nemzedékek majd visszaadják politikai becsületüket, és érdemük szerint fizetnek meg a Kreml hóhérainak.
Rendkívül hálás vagyok barátaimnak, akik hűek maradtak hozzám életem legnehezebb óráiban is. Egyenként senkit nem említek meg, minthogy valamennyiüket nem tudom megnevezni.
Jogomnak tartom azonban, hogy kivételt tegyek barátommal, Natalja Ivanovna Szedovával. A boldogságon túl, hogy a szocializmus ügyének harcosa voltam, a sors azt a boldogságot is megadta nekem, hogy férje lehettem. Közös életünk csaknem negyven éve során a szeretet, a nagylelkűség és a gyöngédség kimeríthetetlen forrása maradt. Nagy szenvedéseken ment keresztül, különösen életünk utolsó szakaszában. De megnyugvással tölt el, hogy éppígy megismerte a boldogság napjait is.
Tudatos életem negyvenhárom évében forradalmár maradtam, ebből negyvenkét éve a marxizmus zászlaja alatt harcolok. Ha lehetőségem lenne elölről kezdeni, igyekeznék természetesen ezt vagy azt a hibát elkerülni, de életem általános iránya változatlan maradna. Proletárforradalmárként, marxistaként, dialektikus materialistaként és, következésképpen, engesztelhetetlen ateistaként halok meg. Hitem az emberiség kommunista jövőjében most nem kevésbé szilárd, hanem még erősebb, mint fiatalságom napjaiban.
Natasa most az udvar felől az ablakhoz jött, és szélesebbre tárta, hogy a levegő szabadabban jusson szobámba. Látom a fű élénkzöld sávját, a tiszta kék eget és a napsugaras fényt mindenütt. Az élet gyönyörű. Az eljövendő nemzedékek tisztítsák meg a rossztól, az elnyomástól, az erőszaktól, és élvezzék azt teljesen.
Coyoacán, 1940. február 27. L trockij
Minden vagyon, ami halálom után marad, valamennyi irodalmi jog (könyveimből, cikkeimből és egyebekből származó jövedelmek) feleségemet, Natalja Ivanovna Szedovát illeti meg.
1940. február 27. L. Trockij
Mindkettőnk halála esetén...
1940. március 3.
Betegségem jellege (a magas és egyre emelkedő vérnyomás) olyan, hogy - amennyire értem - a vég egy pillanat alatt következik be, helyesebben - ismét csak saját hipotézisem szerint - agyvérzés útján. Ez a legjobb vég, amit kívánni tudok. Lehetséges, hogy ugyanakkor tévedek (erről a témáról szakkönyveket olvasni nincs kedvem, az orvosok pedig, természetesen, az igazat nem mondják meg). Ha a szklerózis hosszadalmas jelleget ölt, és elhúzódó bénultság fog fenyegetni (most, ellenkezőleg, a magas vérnyomás következtében, inkább a lelki erő fokozódását érzem, ám ez nem tart sokáig), - akkor fenntartom a jogot, hogy magam határozzam meg halálom idejét. Az „,öngyilkosság" (ha itt helyénvaló ez a kifejezés) semmi esetre sem a csalódottság vagy reményvesztettség kifejezése lesz. Nem egyszer beszéltünk Natasával arról, hogy felléphet olyan fizikai állapot, amikor jobb magunknak lerövidíteni életünket, helyesebben, túlságosan lassú halálunkat...
Ugyanakkor, bármilyenek is legyenek halálom körülményei, a kommunista jövőbe vetett rendíthetetlen hittel halok meg. Ez az emberbe és jövőjébe vetett hit ad most is számomra olyan erőt az ellenálláshoz, amilyet semmilyen vallás sem képes adni.
L. Tr.