Író: Mustapha Khayati
Először megjelent: "Internationale Situationniste," 11. szám (Párizs, 1969. október)
Fordítás és HTML: P.G.
A burzsoázia messzemenően forradalmi szerepe abban áll, hogy döntően és visszafordíthatatlanul bevezette a gazdaságot a történelembe. Mint e gazdaság hűséges ura, a burzsoázia felbukkanása óta „az egyetemes történelem” valóságos – noha időnként tudattalan – ura. Először szűnt meg az egyetemes történelem metafizikai fantázia vagy a Weltgeist [világszellem] tette lenni, és minden egyes egyén triviális léte anyagi ténnyé, mint konkréttá lett. Az árutermelés kibontakozása óta semmi sem szökött meg ezen új-fátum,1 a láthatatlan gazdasági racionalitás kérlelhetetlen fejlődése elől: az áru logikája elől. Minthogy lényegileg totalitárius és imperialista, magának követeli az egész bolygót, mint tevékenységének talaját, és az emberiség totalitását, mint szolgálóit. Akárhol legyen az áru jelen, ott csak rabszolgák vannak.
Egy különös osztály következetességével, melynek célja, hogy az emberiséget előtörténelmében tartsa, a forradalmi mozgalom – a burzsoá tőkés uralom közvetlen és nem szándékolt terméke – már jó száz éve szembeállította egy felszabadító következetesség projektjét, amely mindenkinek a műve, a szabad és tudatos beavatkozás a történelem alkotásába: minden osztálymegoszlás valóságos eltörlése és a gazdaság megszüntetése.
Ahová csak befurakodik – azaz csaknem mindenütt –, ott az áru vírusa nem szűnik megrendíteni a megmerevedett társadalmi-gazdasági szerkezeteket, és lehetővé teszi emberi lények milliói számára, hogy a nyomoron és az erőszakon keresztül felfedezhessék a gazdaság történelmi idejét. Ahová csak befurakodik, ott szétszórja destruktív elvét, feloldva a múlt maradványait, végletekig feszítve minden antagonizmust. Egyszóval, sürgeti a társadalmi forradalmat. Minden kínai fal összeroskad nyomában,2 és alig létesítette magát Indiában, körülötte minden felbomlott, és most agrárforradalmak robbannak ki Bombayban, Bengálban és Madrasban: a világ prekapitalista zónái csatlakoznak a burzsoá modernitáshoz, de annak anyagi alapja nélkül. Mint a proletariátus esetében, az erők, amelyek felszabadításában, vagy akár megalkotásában a burzsoázia kezeskedett, most itt is szembe fognak fordulni a burzsoáziával és hazai kiszolgálóival: az alulfejlettek forradalma a modern történelem egyik legfőbb fejezetévé lesz.
Ha az alulfejlett országok forradalmának kérdése egy különös módon teszi fel magát, az éppen a történelem fejlődésének köszönhető. Ezekben az országokban az általános gazdasági késedelem és a termelőerők alulfejlettsége megakadályozta az olyan társadalmi-gazdasági alakulatok kifejlődését, amelyek közvetlen megvalósíthatóvá tennék a forradalmi elméletet, amelyet bő egy évszázada dolgoztak ki a fejlett tőkés társadalmakban. Ezen országok totalitása a harcba lépés pillanatában nem ismeri a nehézipart, és a proletariátus korántsem a többségi osztály. A szegényparasztság az, amely magára ölti ezt a szerepet.
A különféle nemzeti felszabadító mozgalmak jóval a munkásmozgalom megfutamodása után bukkantak fel, azt követően, hogy vereséget szenvedett az orosz forradalom, amely a kezdettől fogva ellenforradalommá alakult, a magát kommunistának tettető bürokrácia szolgálatában. Így akár tudatosan, akár hamis tudattal, de elszenvedték ennek az általános ellenforradalomnak minden fogyatékosságát és gyengeségét; és az általános visszásságokkal a legyőzött forradalmi mozgalom által kirótt egyik korlátot sem voltak képesek meghaladni. És éppen emiatt a vereség miatt kellett a gyarmatosított vagy félgyarmatosított országoknak az imperalizmus ellen egymaguk harcolniuk. Azonban, mivel mindössze csak a totális forradalmi terep egy részén vették fel a harcot, csak részben űzték azt ki. A magukat diadalmasnak vélő nemzeti felszabadítási mozgalmak által létesített elnyomó rezsimek csupán azok a formák, amelyeket az elfojtott visszatérése ölt.
Akármilyen erők is működtek közre bennük, és akármilyen radikális legyen is vezetőségük, a nemzeti felszabadító mozgalmak a volt-gyarmati társadalmakat mindig az állam modern formáihoz, a gazdaságban pedig a modernség igényéhez vezették. Kínában, az alulfejlett forradalmárok apaképében, a parasztok harca az amerikai, európai és japán imperializmus ellen, a munkásmozgalom 1925-1927-es vereségének3 köszönhetően, az orosz modell alapján egy bürokrácia hatalomra hozatalában végződött. A sztálino-leninista dogmatizmus, amellyel ideológiáját – újonnan Mao vörös katekizmusára redukálva – aranyozza, nem más, mint az a hazugság, vagy legjobb esetben, az a hamis tudat, amely ellenforradalmi gyakorlatát kíséri.
A fanonizmus és a castro-guevaraizmus az a hamis tudat, amelyen keresztül a parasztság véghez viszi roppant feladatát, hogy megszabadítsa a prekapitalista társadalmat félfeudális és gyarmati maradványaitól, és hogy elérje azt a nemzeti nagyságot, amelyen korábban a gyarmatosítók és a retrográd uralkodó osztályok tapostak. A ben-bellaizmus, a nasserizmus, a titoizmus és a maoizmus azok az ideológiák, amelyek e mozgalmak végét és az urbánus kisburzsoá réteg és a katonaság általi kisajátításukat jelzik: a kizsákmányoló társadalom újjáépítése, de ezúttal új urakkal és új társadalmi-gazdasági struktúrákon alapulva. A parasztság akárhol vívott győztes harcot és hozta hatalomra a társadalmi réteget, amely közrefogta és vezényelte harcát, elsőként szenvedte el annak kényszerét és fizette meg uralmának hatalmas költségeit. A modern bürokrácia, mint antik párja (például Kínában), hatalmát és felvirágzását a parasztok szuperkizsákmányolásán alapítja: az ideológia mit sem változtat a helyzeten. Kínában vagy Kubában, Egyiptomban vagy Algériában, mindenhol ugyanazt a szerepet játssza és ugyanazokat a funkciókat ölti.
A tőkefelhalmozás során a bürokrácia a megvalósulása mindannak, aminek a burzsoázia csak koncepciója volt. Ami évszázadokba telt a burzsoáziának „véren és sáron keresztül,” azt a bürokrácia tudatosan és „racionálisan” akarja elérni egy néhány évtized alatt. Csakhogy a bürokrácia nem halmozhat fel tőkét hazugságok felhalmozása nélkül: ami a tőkés gazdagság eredendő bűne volt, azt aljas módon „eredeti szocialista felhalmozásnak”4 keresztelik el. Minden, amiről az alulfejlett bürokráciák azt mondják, mutatják és képzelgik, hogy szocializmus, valójában semmi más, mint tökéletes neomerkantilizmus. „A burzsoá állam a burzsoázia nélkül” (Lenin)5 sem haladhatja meg a burzsoázia történelmi feladatát; és a legfejletteb iparos országok a kevésbé fejlett országoknak csak saját, eljövendő fejlődésük képét mutatják.6 A hatalomra került bolsevik bürokrácia nem tudott jobbal előhozakodni az orosz forradalmi proletariátus számára, mint hogy „tanuljanak a német államkapitalizmus iskolapéldájából.” Ezen állítólagosan szocialista hatalmak egyike sem több, mint az európai forradalmi mozgalmat leuraló és legyőző bürokrácia alulfejlett imitációja. Akármit tegyen, vagy kell, hogy megtegyen a bürokrácia, az nem fogja sem felszabadítani a dolgozó tömegeket, sem lényegileg javítani azok társadalmi helyzetét, minthogy ezek nem csupán a termelőerőkön, hanem azoknak a termelők általi elsajítításán is múlanak. Ámde a bürökrácia nem fogja elszalasztani, hogy megalkossa megvalósításuk anyagi feltételeit. Tett-e a burzsoázia valaha is ennél kevesebbet?
A bürokratikus-paraszt forradalmakban csak a bürokrácia célozza meg tudatosan és világosan a hatalmat. A hatalom megragadása megfelel annak a történelmi pillanatnak, amikor a bürokrácia meghódítja az államot, és kimondja függetlenségét a forradalmi tömegekkel szemben, még azelőtt, hogy eltörölte volna a gyarmatosítás járulékait, még azelőtt, hogy ténylegesen függetlenedett volna az idegenekkel szemben. Belépve az államba, az új osztály militáns heteronómiába7 menekül a tömegek minden autonómiája elől. Mint a társadalom egészének tulajdonosa, felsőbbrendű érdekeinek egyedüli képviselőjének nyilvánítja magát. A bürokratikus állam ebben a beteljesült hegeliánus állam. A társadalomtól való elválasztottsága ugyanakkor szentesíti az antagonisztikus osztályokra való elválasztottságot: a bürokrácia és a parasztság pillanatnyi uniója csupán az a fantasztikus illúzió, amelyben együtt véghezviszik a távollevő burzsoázia roppant történelmi feladatát. A prekapitalista, gyarmati társadalom romjain felépült bürokratikus hatalom nem az osztályantagonizmusok felszámolása; csupán a régieket új osztályokkal, az elnyomás új feltételeivel és a harc új formáival helyettesíti.
Alulfejlett az, aki pozitív értéket vél felfedezni urai hatalmában. A verseny a tőkés eldologiasodás beérésére a legjobb út a megerősített alulfejlettséghez. A gazdasági fejlettség kérdése elválaszthatatlan a gazdaság igazi birtokosainak, a munkaerő valóságos urainak kérdésétől; minden más csak a szakemberek fecsegése.
A fejletlen országok forradalmai ezidáig a bolsevizmust csak különbözőképpen próbálták imitálni; ezentúl a feladat az, hogy a szovjethatalomban feloldjuk azt.8
1 „Néo-fatum” – A fátum egy tragikus befejezésű, elkerülhetetlen sors/végzet. 2 Lásd: Kommunista Kiáltvány – „Áruinak olcsó ára az a nehéztüzérség, amellyel rommá lő minden kínai falat, amellyel kapitulációra bírja a barbárok legmakacsabb idegengyűlöletét is.” 3 1927. április 12-én a Shanghai-mészárlásban a KMT leszámolt a kommunista párt vezetőségével, megkövezve az utat Mao felemelkedésének. Ebben a témában érdekesek lehetnek Trockij írásai Kínáról, vagy Cajo Brendel tézisei a kínai forradalomról (az utóbbi a Barikád Kollektívának köszönhetően magyarul is elérhető). 4 A kifejezés Preobrazsenszkij 1924-es előadás-sorozatából ered. Az eredeti szocialista felhalmozás lényege a parasztok kizsákmányolásában rejlik („egyik rendszer kizsákmányolása a másik által”), az ebből befolyó többletértéket pedig az ipar fejlesztésére fordítják. Ez különben nem tért el a korábbi orosz iparfejlesztési taktikától. Nagyobb problémákkal akkor került szembe, amikor a világválság idején jelentősen megcsappant a mezőgazdasági termelés bevétele. Kagarlickij például ebből magyarázza azt a sztálini kollektivizációt, ami homlokegyenest szembement a korábbi szovjet elméleti-gyakorlati szempontokkal (Perifériás birodalom). 5 Lenin: Állam és forradalom – „Kiderül, hogy a kommunizmusban bizonyos ideig nemcsak a polgári jog marad meg, hanem a burzsoá állam is — burzsoázia nélkül!” 6 Marx: Előszó A tőke első kiadásához – „Önmagában véve nem arról van szó, hogy magasabb vagy alacsonyabb fejlettségi fokot értek-e el azok a társadalmi antagonizmusok, amelyek a tőkés termelés természeti törvényeiből fakadnak. Magukról ezekről a törvényekről van szó, ezekről a vas szükségszerűséggel ható és érvényesülő tendenciákról. Az iparilag fejlettebb ország a kevésbé fejlettnek csak saját jövője képét mutatja.” (MEM. 23. kötet, 6. oldal) 7 Az autonómia ellentéte. Görög eredetű szó, a heterosz („más”) és nomosz („törvény”) szavakből származik. 8 Marx utolsó Feuerbach-tézisének eltérítése – „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; a feladat az, hogy megváltoztassuk.”