A „Deutsch-Französische Jahrbücher”-ben meghirdettem a jog- és államtudomány kritikáját a hegeli filozófia kritikájának formájában.1 A sajtó alá rendezés során megmutatkozott, hogy a csak a spekuláció ellen irányuló kritikának maguknak a különböző anyagoknak a kritikájával való összeelegyítése mindenképpen hozzá nem mért, gátolja a kifejtést, megnehezíti a megértést. Azonfelül a feldolgozandó tárgyak gazdagsága és különfélesége csak egészen aforisztikus módon engedte volna meg az összesűrítést egy írásba, míg másfelől az ilyen aforisztikus ábrázolás egy önkényes rendszerezés látszatát hozta volna létre. Ennélfogva különböző önálló brosúrákban fogom a jog, a morál, a politika stb. kritikáját sorra venni és befejezésül egy külön munkában megkísérlem megadni megint az egésznek az összefüggését, az egyes részek viszonyát, valamint végül ezen anyag spekulatív feldolgozásának kritikáját. Ebből az okból a jelen írásban a nemzetgazdaságtannak az állammal, joggal, morállal, polgári élettel stb. való összefüggését éppen csak annyira érintem, amennyire maga a nemzetgazdaságtan ex professo [hivatásszerüen] érinti e tárgyakat.
A nemzetgazdaságtanban járatos olvasót nem kell arról biztosítanom, hogy eredményeimhez teljesen empirikus, a nemzetgazdaságtan lelkiismeretes kritikai tanulmányozására alapozott elemzés útján jutottam.
⟨A tudatlan recenzensnek ellenben, aki teljes tudatlanságát és gondolatszegénységét azzal igyekszik palástolni, hogy a pozitív kritikusnak fejéhez vágja az „utópikus frázis" frázisát, vagy akár ilyen frázisokat, mint a „teljesen tiszta, teljesen határozott, teljesen kritikai kritika”, a „nem csupán jogi, hanem társadalmi, teljesen társadalmi társadalom”, a „tömör tömegszerű tömeg”, a „tömegszerű tömeg szóvivő szószólói”,2 — ennek a recenzensnek előbb még be kell bizonyítania, hogy teológiai családi ügyein kívül világi ügyekben is van hozzászólni valója.⟩
Magától értetődik, hogy a francia és angol szocialistákon kívül német szocialista munkákat is használtam. De a tartalmas és eredeti német munkák e tudomány területén — Weitling írásain3 kívül — Hessnek az „Einundzwanzig Bogen”-ban közölt dolgozataira4 szorítkoznak, és Engels munkájára, „A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlatá“-ra5 a „Deutsch-Französische Jahrbücher”-ben, ugyanott, ahol én is egész általános módon vázoltam a jelen munka első elemeit.
⟨Ezeken az írókon kívül, akik a nemzetgazdaságtannal kritikailag foglalkoztak, a pozitív kritika egyáltalában, tehát a nemzetgazdaságtan német pozitív kritikája is, igazi megalapozását Feuerbach felfedezéseinek köszönheti, akinek „Philosophie der Zukunft”-ja és az „Anekdota”-beli „Thesen zur Reform der Philosophie”-ja6 ellen — bármennyire használják is ezeket hallgatólagosan — egyesek kicsinyes irigysége, mások valóságos dühe, úgy látszik, formális összeesküvést szervezett eltitkolásukra.⟩
Feuerbachtól kelteződik csak a pozitív humanista és naturalista kritika. Minél zajtalanabb, annál biztosabb, mélyebb, kiterjedtebb és tartósabb a feuerbachi írások hatása, az egyedüli írásoké Hegel „Phänomenologie”-ja és „Logik”-ja óta, amelyekben valóságos elméleti forradalom foglaltatik.
A jelen írás zárófejezetét, a számvetést a hegeli dialektikával és egyáltalában filozófiával, mindenképpen szükségesnek tartottam, ellentétben korunk kritikai teológusaival, [minthogy] ezt a munkát még nem vitték végbe — az alaposságnak ez a hiánya szükségszerű, mivelhogy a kritikai teológus maga is teológus marad, tehát vagy a filozófiának mint tekintélynek meghatározott előfeltevéseiből kell kiindulnia, vagy pedig, ha a kritika folyamatában és idegen felfedezések folytán kételyei támadtak a filozófiai előfeltevéseket illetően, ezeket gyáva és igazolatlan módon odahagyja, elvonatkoztat tőlük, szolgai alájukvetettségét és e szolgaság miatti bosszúságát már csak negatív, tudattalan és szofisztikus módon adja tudtul.
⟨csak negative és tudattalanul nyilvánítja azáltal, hogy részint állandóan bizonygatja a saját kritikájának tisztaságát, részint — avégből, hogy a megfigyelő szemét, valamint a saját szemét is elfordítsa a kritikának szülőhelyével, a hegeli dialektikával és egyáltalában a német filozófiával való szükségszerű számvetésétől, a modern kritikának e szükségszerű felemelkedésétől a saját korlátozottsága és természetadta volta fölé — éppenséggel azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha a kritikának már csak a kritika egy rajta kívüli, korlátozott alakjával — teszem a XVIII. századbelivel — és a tömeg korlátozottságával volna dolga. Végül azáltal, hogy a kritikai teológus részint, ha saját filozófiai előfeltevéseinek lényegét illető felfedezések történnek — minők a feuerbachiak —, azt a látszatot ölti, mintha ezt ő hozta volna létre, mégpedig oly módon ölti ezt a látszatot, hogy ama felfedezések eredményeit, anélkül, hogy ki tudná őket dolgozni, címszók formájában vagdossa olyan írókhoz, akik még foglyai a filozófiának, részint még ama felfedezések fölé emelkedettségének tudatára is szert tud tenni oly módon, hogy a hegeli dialektika olyan elemeit, amelyeket e dialektika ama kritikájában még nélkülöz, amelyeket kritikailag még nem tálaltak fel az ő élvezetére, ezeket nemhogy most maga igyekeznék vagy képes lenne a helyes viszonyba hozni, hanem alattomos, kaján és szkeptikus módon a hegeli dialektika ama kritikája ellen, tehát teszem a közvetítő bizonyíték kategóriáját a pozitív önmagától kezdődő igazság kategóriája ellen [...] az e dialektikára sajátságos alakban, titokzatoskodó módon juttatja érvényre. A teológiai kritikus ugyanis egészen természetesnek találja, hogy filozófiai oldalról mindent meg kell tenni, hogy a tisztaságról, határozottságról, a teljesen kritikai kritikáról fecseghessen, és a filozófia igazi leküzdőjének képzelgi magát, ha teszem egy hegeli mozzanatot Feuerbachnál hiányzónak érez, merthogy az érzeten túl a tudatig a teológiai kritikus nem jut el, bármennyire űzi is az „öntudat” és a „szellem” spiritualista bálványimádását.⟩
Pontosan szemügyre véve, a teológiai kritika — bármennyire a haladás egy valóságos mozzanata volt a mozgalom kezdetén — végső fokon nem más, mint a régi filozófiai és nevezetesen hegeli transzcendenciának teológiai karikatúrává torzított kiélezése és következtetése. A történelemnek ezt az érdekes igazságosságát, amely a teológiát, a filozófiának kezdettől kezdve fekélyét, most arra is rendeli, hogy a filozófia negatív feloldódását — azaz rothadási folyamatát — magán-valóan ábrázolja, ezt a történelmi nemezist más alkalommal fogom részletesen kimutatni.7
⟨Hogy ellenben Feuerbachnak a filozófia lényegét illető felfedezései mennyiben tették még mindig szükségessé — legalábbis bizonyításukra — a filozófiai dialektikával való kritikai számvetést, az magából az én kifejtésemből ki fog tűnni.⟩
1
Lásd Marx: „A hegeli jogfilozófia kritikájához. Bevezetés” — A „Deutsch-Französische Jahrbücher”-t Marx és Ruge szerkesztésében adták ki Párizsban, német nyelven. Csak első (kettős) füzete jelent meg, 1844 februárjában. A folyóirat megszűnésének fő oka a Marx és a polgári radikális Ruge között kiéleződő elvi
nézeteltérés volt.
2V. ö. Bruno Bauer névtelen recenzióit: „Neueste Schriften über die Judenfrage”,
amelyek az „Allgemeine Literaturzeitung” („Általános Irodalmi Újság”) 1843 decemberi, I. és 1844 márciusi, IV. füzetében jelentek meg, továbbá „Was ist jetzt der Gegenstand der Kritik?” c. cikkét, amely ugyanannak a folyóiratnak 1844 júliusi, VIII. füzetében jelent meg.
3Lásd Weitling: „Die Menschheit, wie sie ist und wie sie sein sollte” és „Garantien der
Harmonie und Freiheit”.
4Hess írásai az „Einundzwanzig Bogen”-ban („Az »Europäische Triarchie« szerzője”
néven) a következők: „Sozialismus und Kommunismus”; „Die Eine und ganze Freiheit”; „Philosophie der Tat”.
„Einundzwanzig Bogen aus der Schweiz” — cikkgyűjtemény; 1843 nyarán jelent meg Zürichben és Winterthurban; azt a cikkanyagot
adták ki benne, amely egy Herwegh által 1842-ben tervezett, de meg nem valósult
svájci radikális folyóirat számára összegyűlt. A gyűjtemény címében szereplő „huszonegy
ív” kifejezést az magyarázza, hogy a húsz íven felüli könyvekre a németországi előzetes
cenzúra nem terjedt ki.
5Marx rövid kivonata Engels „A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlata” c. cikkéből
Marx kilenc párizsi jegyzetfüzete közül az ötödikben maradt
fenn. Az 1843 októbere és 1845 januárja között készült füzetek kivonatokat tartalmaznak
különféle könyvekből; kisebb részben a francia forradalom történetével kapcsolatosak
(pl. Levasseur emlékiratainak konspektusa és kivonatai), szerepel köztük
Xenophón néhány írása, legnagyobbrészt azonban XVIII—XIX. századi politikai gazdaságtani műveket dolgoznak fel (Say, Skarbek, Smith, Ricardo, Mill, McCulloch, Prévost,
Destutt de Tracy, Lauderdale, Schüz, List, Osiander, Boisguillebert, Law, Buret).
Ezenkívül található a füzetekben néhány számítási gyakorlat, valamint egy római történelmi kronológiai összeállítás i. e. 752-től 350-ig.
Az Engels-kivonat külön lapon
maradt fenn. Keletkezési ideje 1844 első felére tehető.
6V. ö. Feuerbach: „Grundsätze der Philosophie der Zukunft” és „Vorläufige Thesen zur
Reformation der Philosophie”.
„Anekdota zur neuesten deutschen Philosophie und
Publizistik” — cikkgyűjtemény, 1843 februárjában jelent meg Zürichben és Winterthurban, Ruge szerkesztésében; cikkeket tartalmazott a többi között még Marxtól,
Bruno Bauertól, Köppentől és Rugétól.
7Erre nem sokkal később sor került a „Szent család”-ban,
majd a „Német ideológiá”-ban.