Nauwerck úrnak a berlini filozófiai fakultással való végtelenül fontos viszályát a kritika nem hagyhatja említés nélkül; hiszen ő is megért hasonlót, s Nauwerck úr sorsát háttérül kell vennie, hogy abból annál rikítóbban kiemelkedjék a maga bonni eltávolítása.1 Minthogy a kritika hozzászokott ahhoz, hogy a bonni históriát az évszázad eseményének tekintse és már megírta „a kritika trónfosztásának filozófiáját”2, várható volt, hogy a berlini „kollíziót” hasonló módon filozófiailag, részletekbe menően, megkonstruálja. A priori [előre; a tapasztalat előtt] bebizonyítja, hogy mindennek így és nem másként kellett történnie, mégpedig bebizonyítja azt.3
1. miért kellett a filozófiai fakultásnak nem egy logikussal és metafizikussal, hanem egy államfilozófussal „kollidálnia”;
2. miért nem lehetett ez a kollízió olyan éles és határozott, mint a kritikának a teológiával való konfliktusa Bonnban;
3. miért volt a kollízió tulajdonképpen balgaság, amikor a kritika minden elvet, minden tartalmat koncentrált már a maga bonni kollíziójában, s most a világtörténelem csak plagizálhatja a kritikát;
4. miért látta a filozófiai fakultás Nauwerck úr írásaiban önmagát megtámadva;
5. miért nem tehetett N. úr mást, mint azt, hogy önként visszalép;
6. miért volt kénytelen a fakultás védeni N. urat, ha nem akarta megtagadni önmagát;
7. miért „kellett a fakultás lényében való belső szakadásnak szükségszerűen úgy megmutatkoznia”, hogy a fakultás egyazon időben igazat adott meg nem is mind N.-nek, mind a kormányzatnak;
8. miért nem látott a fakultás N. írásaiban indokot N. eltávolítására;
9. mi szabta meg az egész véleményezés homályosságát;
10. miért van az, hogy a fakultás „mint tudományos hatóság”! „úgy véli”! „joga van”! „arra, hogy a dolog velejét vegye szemügyre”, és végül
11. miért nem akar a fakultás mégsem ugyanúgy írni, mint N. úr.
Ezekre a fontos kérdésekre a kritika négy oldalon ritka alapossággal ad választ, miközben Hegel Logikájából bizonyítja, miért történt mindez így és miért nem tehetett volna ezellen semmit még az Isten sem. A kritika egy másik helyen azt mondja, hogy még egyetlen történelmi korszakot sem ismertek fel; szerénysége tiltja, hogy megmondja: ő tökéletesen felismerte legalábbis a saját kollízióját és a Nauwerckét, amelyek ugyan nem korszakok, de az nézete szerint mégis korszakot alkotnak.
A kritikai kritika, amely „megszüntetve-megtartotta” magában az alaposság „mozzanatát”,4 „a felismerés nyugalmává” válik.
1
A porosz kormány 1841 októberében felfüggesztette В. Bauer előadástartási jogát a
bonni egyetemen, valláskritikai művei miatt. 1842 márciusában B. Bauert végképp
elbocsátották egyetemi állásából.
2 B. Bauer: „Die gute Sache der Freiheit”.
3 E. Jungnitz (J.) cikke: „Herr Nauwerk und die philosophische Fakultät”, „ALZ”
VI. füz. (1844. máj.)
4 Edgar Bauer (névtelen) cikke: „Proudhon”, „ALZ” V. füz. (1844. ápr.).
Következő rész: IV. Fejezet. „A kritikai kritika“ mint a felismerés nyugalma vagy a „kritikai kritika” mint Edgar úr (írta Engels)