Tíz évvel ezelőtt, amikor a magyar nép forradalma összetörte a bürokrácia államgépezetét, a munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek és a fiatalok vajmi keveset tudtak a IV. Internacionáléról. Programja ismeretlen volt előttük. Ezért meglepő az a hasonlóság, sőt egybeesés, ami közötte és a magyar forradalom követelései között van.
«A forradalom új fellendülése a Szovjetunióban — írja a Program — kétségkívül a társadalmi egyenlőtlenség és a politikai elnyomás elleni harc zászlaja alatt fog megkezdődni. Le a bürokrácia előjogaival! Le a sztahanovizmussal! Le a szovjet arisztokráciával, rangjaival és kitüntetéseivel! Nagyobb béregyenlőséget a munka minden területén!»
Valóban, így indult meg nálunk az erjedés, amely az 56-os forradalomhoz vezetett. Az uralkodó kaszt külön áruházai, üdülői, valamennyi előjoga ellen, a normák, a sztahanovizmus és a munkaversenyek ellen már 1953-tól nőtt ez az egyre hangosabb tiltakozás. A forradalom első tette a legalacsonyabb munkabérek emelése volt. S az 56-os követelések egész sora szinte visszhangozta a húsz évvel azelőtt fogalmazott Programot. Ha folytatjuk idézését, a IV. Internacionálé elveinek és a magyar forradalom gyakorlatának az egybeesése még szembetűnőbb.
A Program követeli, hogy «ki kell kergetni a bürokráciát és az új arisztokráciát a tanácsokból. Csak a munkások, az egyszerű kolhozparasztok, az egyéni parasztok és a vöröskatonák képviselőinek van helyük a tanácsokban. A tanácsok demokratizálása elképzelhetetlen a tanácspártok legalizálása nélkül. Szabad választásukkal maguk a munkások és parasztok fogják megmutatni, hogy melyek a tanács-pártok.»
A magyar forradalom létrehozta a bürokraták nélküli tanácsrendszert, amelyben a magyar dolgozók többsége állást foglalt azoknak a pártoknak a működése mellett, amelyek elismerték az 1945-től végrehajtott döntő, szocialista jellegű átalakulást, valamint 1956 legfontosabb vívmányát, a tanácsrendszert.
«Követeljük a tervgazdálkodás újjászervezését felülről lefelé, teljes egészében, szem előtt tartva a termelők és fogyasztók érdekeit!» olvassuk a Programban. S vajon nem találjuk-e meg ezt is, szinte szóról szóra ugyanebben a szövegezésben, az 56-os forradalom valamennyi tanácsának, bizottságának, népi szervének a programjában?
«Követeljük a mezőgazdasági termelőszövetkezetek újjászervezését a szövetkezeti parasztság akaratának megfelelően és érdekei szerint!» folytatja a Program. 1953-tól Nagy Imre is így tűzte napirendre a szövetkezetek újjászervezését, amit 56-ban a legnagyobb természetességgel valósított meg a parasztság: feloszlatta az erőszakkal szervezett csőd-szövetkezeteket, de megtartotta azokat, amelyek «akaratának megfeleltek és érdekei szerint működtek.»
Honnan ered a magyar 56-nak és a IV. Internacionálé Programjának ez a különös, ez a meglepő hasonlósága? Hiszen ezt a Programot jóval a magyar «népi demokrácia» születése előtt, jóval a második világháború előtt dolgozta ki az 1940-ben Sztálinék által meggyilkoltatott Trockij.
A pártprogram nem hasonlítható egy kormányprogramhoz. A politikai program nem munkaterv, hanem egy társadalmi osztálynak a küzdelmei során felhalmozott politikai tapasztalatait összegezi, alapelveit és legfontosabb célkitűzéseit rendszerezi. A IV. Internacionálé Programja a munkásosztály politikai tapasztalatait foglalja össze. Ennek alapján rögzíti küzdelmének az elveit és megjelöli céljait egy adott történelmi szakaszban.
A magyar munkások közül többen kérdezhetik, hogy miért volt erre szükség, hiszen a szociáldemokrácia már régen megszövegezte a munkásság politikai programját? Azt feleljük nekik, hogy a IV. Internacionálé Programja összefoglalja a munkásosztály tapasztalatait a szociáldemokráciáról is. Arra a következtetésre jut, hogy 1919 óta a szociáldemokrácia még szervesebb része lett a kapitalista rendszernek. Programja lemond a munkásosztály önálló céljairól, hiszen a munkásokat a demokrácia ürügyén a tőkés rendszer elfogadására hívja fel. Kell-e világosabb példa erre, mint a Wilson kormány munkásellenes politikája Angliában, a német szociáldemokrácia, valamint a francia szocialista párt programja és gyakorlata?
Mások azzal érvelhetnek, hogy mivel a kommunista pártok szemben állnak a kapitalizmussal, nincs szükség új programra. Erre azt feleljük, hogy valóban, a lenini program a világkapitalizmussal szemben, az annak a megdöntéséért vívott küzdelem tapasztalatait és céljait fogalmazta meg. Azonban Lenin halála óta a munkásosztály történelmi jelentőségű politikai tapasztalatokat szerzett. Az 1917-es Októberi Forradalomban született Szovjetunió egyedül maradt, és az elszigetelt, elmaradott országban elfajult a tanácsok első munkásállama. Egy kivételezett bürokrata kaszt hatalma jött létre, amely a sztalinizmus formájában az országon belül reakciós munkás- és népellenes rezsimet hozott létre, nemzetközileg pedig kiszolgáltatta a tőkéseknek a munkásosztályt, elárulta annak forradalmait. A lenini bolsevik párt és a Kommunista Internacionálé első négy kongresszusa által kidolgozott programok nem láthatták előre ezt a fejlődést. Össze kellett foglalni a Szovjetunió és a kommunista pártok elfajulásának a tapasztalatait is, amelyek megmutatták, hogy a Szovjetunión belül munkásellenessé vált kommunista párt politikája a kapitalizmusban is munkásellenes, a tőkés rendszer fenntartását szolgálja. Íme, a IV. Internacionálé Programjának alapvető kiindulópontja, amely az utóbbi negyven év tapasztalatainak legfőbb következtetését így fogalmazza meg:
«A világpolitikai helyzetet elsősorban a munkásosztály vezetőségének történelmi válsága jellemzi.»
A «leninizmus» és a «trockizmus» tehát csak abban, és kizárólag abban különböznek, hogy az utóbbi magába foglalja a Lenin halála után bekövetkezett rettenetes csődtömegnek, a sztalinizmus egészének — gyökereinek, okainak, módszereinek — összefoglalását, és harcot hirdet ellene a «munkásosztály vezetése válságának» megoldásáért. Mindkettő korunk marxizmusa, pontosabban: a marxizmus. A Trockij által kidolgozott Programnak azonban nemcsak az volt a feladata, hogy a kapitalizmus elleni lenini programot megtisztítsa a sztalinizmus ferdítéseitől és árulásától, hanem az is, hogy a marxizmust alkalmazza a Szovjetunióra is.
A marxizmus egyetemes módszer. A marxista osztályelemzés és kritika a Szovjetunióra és a népi demokráciákra is alkalmazandó. A nemzetközi munkásosztály tapasztalatainak összefoglalása a Szovjetunió és a kommunista pártok elfajulásának, a sztalinizmus térhódításának, okainak és következményeinek új körülményei között, íme, ez tette képessé a Programot, hogy megfogalmazza az 56-os magyar forradalom követeléseit húsz évvel e forradalom előtt! Itt a titok nyitja.
A magyar munkásosztály és nép ösztönös mozgalma azért találta meg ugyanazt az utat, amit a tudatos marxista elemzés a Programban összefoglalt, mert ez a Program az egy és oszthatatlan nemzetközi munkásosztály közvetlen és történelmi érdekeiből indul ki, azaz marxista program. Ennek a fényében érthető meg, hogy a Nagy Imre körül csoportosult kommunista ellenzék sztalinista nevelése következtében voltaképpen nem volt marxista, hiszen törekvéseiben a sztalinizmus által teremtett «adott helyzetet» mérlegelte, és nem a nemzetközi munkásosztály, így a magyar munkásság történelmi és mindennapos érdekeiből indult ki. Az élenjáró magyar munkásoknak és forradalmi szocialistáknak saját küzdelmükkel, a gyakorlatban kell felülvizsgálniok ennek a múltnak és a jelennek tapasztalatait, a szocializmus valóságos problémáinak és az ebből következő feladatoknak a marxista elemzésével. Így válik eggyé, mert eggyé kell váljon a Program megértésének és alkalmazásának folyamata a múltbeli fogyatékosságaink felmérésével és kiküszöbölésével.
Az 1953-56 között fellépett magyar kommunista ellenzék s vele együtt e sorok írója is, azt gondolta, hogy programját fokozatosan megvalósíthatja, a lépésről lépésre végrehajtott reformok révén. De 1956 egyik legnagyobb tanulsága, amelyre a magyar munkásosztály tanított meg valamennyiünket, hogy e követelések végrehajtásához nélkülözhetetlen a munkásosztály, az egész dolgozó nép forradalma.
1956 bemutatta, hogy milyen tanácstalanul és zavartan cselekedett az ellenzék abban a forradalomban, amelyhez logikusan vezetett el a saját, bármennyire felemás programja. Azért, mert ez az ellenzék nem tisztázta azt, amit Trockij már húsz évvel azelőtt megfogalmazott, s ami 56 legfontosabb tanulságának bizonyult: «Ezt a programot — írja a Program a követelések végén — lehetetlen végrehajtani a bürokrácia megbuktatása nélkül... Kizárólag az elnyomott tömegek győzelmes forradalmi felkelése képes felújítani a tanácsrendszert és biztosítani előrehaladását a szocializmus felé.» Amit a magyar kommunista ellenzék nem tudott tisztázni, s ezért felkészületlenül érte a forradalom, azt a nemzetközi munkásosztály marxista programja világosan leszögezte.
A IV. Internacionálé Programjának útmutatása, mint a munkásosztálynak a tapasztalataiból következő legfontosabb feladata, a vezetés válságának megoldása, azaz a szociáldemokrata és sztalinista «vezető» pártokkal szemben, és helyükbe, a marxista munkáspárt létrehozása. Mivel az 56-os ellenzék marxista felkészültsége híján nem tisztázhatta az egyedül helyes, azaz forradalmi programot, nem is rendelhette alá tevékenységét a valóban döntő feladatnak, az önálló marxista munkáspárt szervezésének. S vajon 1956 nem mutatta-e a napfénynél is világosabban, hogy legfőbb fogyatékossága éppen egy cselekvőképes, a legjobb forradalmi erőket összefogó marxista munkáspárt hiánya volt?
Az ellenzék tisztázatlanságának és következetlenségének azonban más oka is volt. A nyugati országokat is sztalinista nevelésének ferde szemüvegén keresztül látta: vagy egységesen burzsoáziának, vagy legfeljebb a nyugati sztalinista pártok tevékenységének tükrében. Így azt sem látta, hogy miként a marxista módszer egyetemes, akként a nemzetközi munkásosztály is egységes és oszthatatlan. S a marxista módszer egyetemessége elválaszthatatlanul összefügg a nemzetközi munkásosztály egységével. Mivel az ellenzék nem tudta tisztázni a saját helyét és feladatait, nem tisztázhatta azt sem, hogy szövetségese az a nemzetközi munkásosztály, amely a helyzeténél fogva szembenáll a világkapitalizmus és a nemzetközi sztalinizmus szentszövetségével. Felfogásából hiányzott a Programnak az az alapvető gondolata, hogy nincsenek országhatárokkal elválasztott blokkok, hanem a nemzetközi munkásosztály az egyik oldalon, és a kapitalizmus a sztalinista segítőtársával a másik oldalon. Itt van korunk alapvető ellentéte! Ezt tanítja a marxizmus, és minden egyéb állítás a dolgozók elnyomására szolgál.
Nincs marxizmus cselekvés nélkül, azaz munkáspárt nélkül. Így nincs nemzetközi munkásosztály sem Internacionálé nélkül. A Trockij által kidolgozott Program a nemzetközi munkásosztály harca egységének a kifejezése, mert szervesen összefűzi a kapitalista országok munkásainak küzdelmét a szocialista forradalomért, a sztalinisták uralma alatti országok munkásainak küzdelmével a bürokrata kaszt elkergetéséért, a tanácshatalomért, a szocializmus valóságos építéséért. Ez nem valamilyen elméleti felismerés, hanem a IV. Internacionálénak, a nemzetközi munkásosztály világpártjának a Programja.
Az 1956-os tanulságok és a mai tapasztalatok egyaránt a magyar marxista munkáspárt megszervezésének a szükségességére mutatnak. Ennek az építése azonban együtt kell haladjon, össze kell fonódjon a nemzetközi munkásosztály Internacionáléjának építésével. Az élenjáró magyar munkások, a forradalmi szocialisták azonban csak olyan mértékben foghatnak hozzá és hajthatják végre sikerrel ezt a nehéz feladatot, amilyen mértékben megértik a nemzetközi, s benne a magyar munkásosztály tapasztalatait, helyzetét, általános és mindennapi feladatait, és küzdelmüket ahhoz szabják. Ez a Program.
Párizs, 1966 október.
Nagy Balázs.
Következő rész: I — A szocialista forradalom objektív feltételei