Lev Trockij

A kapitalizmus haldoklása és a IV. Internacionálé feladatai

(Átmeneti Program)

III.
Minimális program és átmeneti program


A következő korszak az agitációnak, a propagandának és a szervezésnek forradalom-előtti korszaka. Stratégiai feladata: az ellentmondás feloldása a forradalom objektív feltételeinek az érettsége és a munkásosztály, valamint élcsapatának az éretlensége között (a régi nemzedék zűrzavara és elbátortalanodása, az új nemzedék tapasztalatlansága). Segíteni kell a tömegeket mindennapos küzdelmükben, hogy megtalálják az összekötő hidat jelenlegi követeléseik és a szocialista forradalom programja között. E hídnak az ÁTMENETI KÖVETELÉSEK egész rendszeréből kell állnia, kiindulva a jelenlegi feltételekből és a munkásosztály széles rétegeinek a jelenlegi öntudatából, de amely őket változatlanul egy következtetés levonására vezeti: a munkásosztálynak meg kell hódítania a hatalmat.

A haladó kapitalizmus korában működő klasszikus szociáldemokrácia két, egymástól független részre osztotta programját: a minimális programra, amely a tőkés társadalom keretein belüli reformokra korlátozódott, és a maximális programra, amely meghatározatlan jövőre ígérte a kapitalizmus felváltását szocializmussal. A minimális és a maximális program között nem volt semmilyen összekötő kapocs. A szociáldemokráciának nem volt rá szüksége, hiszen a szocializmusról csak ünnepnapokon beszélt.

A Kommunista Internacionálé a rothadó kapitalizmus korában lépett a szociáldemokrácia útjára, amikor már nem lehet többé szó rendszeres szociális reformokról, sem a tömegek életszínvonalának az emeléséről; amikor a burzsoázia jobbkezével minduntalan annak a kétszeresét veszi vissza, amit a baljával adott (adó, vám, infláció, defláció, drágaság, munkanélküliség, a sztrájk rendőri szabályozása, stb.); amikor a munkásság minden egyes komolyabb követelése, sőt a kispolgárság minden haladó követelése is a kapitalista tulajdon és a tőkés állam keretein túlra vezet.

A IV. Internacionálé stratégiai feladata nem a kapitalizmus reformja, hanem a megdöntése. Politikai célja a munkásosztály hatalmának kivívása a burzsoázia kisajátítása végett. De ez a stratégiai feladat nem valósítható meg a taktikának valamennyi, még a kicsiny és részleges kérdései iránti legnagyobb figyelem nélkül.

A forradalmi mozgalomnak magával kell ragadnia a munkásosztály minden részlegét, minden rétegét, szakmáját és csoportját. A jelenkor megkülönböztető jegye nem az, hogy felmenti a forradalmi pártot a mindennapok prózai munkája alól, hanem az, hogy ezt a forradalom feladataival való feloldhatatlan kapcsolatban teszi lehetővé.

A IV. Internacionálé nem veti el a régi «minimális» program követeléseit, amennyiben maradt azokban egy kevés életerő. Fáradhatatlanul védelmezi a munkások demokratikus jogait és szociális vívmányait. De ezt a mindennapos munkát helyes, reális, azaz forradalmi perspektíva keretében végzi. Amennyiben a tömegek régi részleges, «minimális» követelései a hanyatló kapitalizmus romboló és lealacsonyító tendenciáiba ütköznek, — ami minden lépésnél bekövetkezik, — a IV. Internacionálé az ÁTMENETI KÖVETELÉSEK rendszerét helyezi előtérbe, amelynek az az értelme, hogy egyre nyíltabban és határozottabban a tőkés rendszer alapjai ellen irányul. Az ÁTMENETI PROGRAM állandóan meghaladja a régi «minimális» programot, mivel feladata a tömegek rendszeres mozgósítása a proletárforradalomra.


Következő rész: IV — Mozgó bérskála és mozgó munkaidő-skála