A szabadversenyre és a kereskedelem szabadságára alapozott liberális kapitalizmus már rég letűnt. A helyébe lépett monopolkapitalizmus nemcsak nem csökkentette a piac anarchiáját, hanem ellenkezőleg, annak különösen válságos jelleget adott. A gazdasági «ellenőrzésnek», az állami «vezetésnek», a «tervgazdálkodásnak» a szükségességét ma már elismeri — legalábbis szóban — majdnem minden polgári és kispolgári eszmeáramlat, a fasizmustól a szociáldemokráciáig. A fasiszták ezen főleg a nép «tervszerű» kirablását értik katonai célok érdekében. A szociáldemokraták a bürokratikus «tervgazdálkodás» kiskanalával szeretnék kiüríteni az anarchia óceánját. A mérnökök és professzorok «technokraták» szeretnének lenni. A demokratikus kormányok összeütközésbe kerülnek a nagytőke lebirhatatlan szabotázsával, mihelyt a «rendszabályozások» félénk kísérleteibe fognak.
A kizsákmányolók és a demokratikus «ellenőrök» közötti valóságos viszonyt a legjobban az a tény jellemzi, hogy a «reformátor» urak, valami szent meghatottság rabjaként, megállnak a trösztök ipari és kereskedelmi «titkokkal» szegélyezett küszöbén. Az egyes kapitalista és a társadalom közötti számvitel a kapitalista titkát képezi — a társadalomnak nincs ahhoz semmi köze. A kereskedelmi «titkot» ma is, akárcsak a liberális kapitalizmus korában, a «szabadverseny» érdekeivel igazolják. Valójában a trösztöknek nincs titkuk egymás előtt. A kereskedelmi titok napjainkban a monopoltőke állandó összeesküvése a társadalom ellen. Az isteni joggal felruházott «tulajdonosok» teljhatalmának korlátozását célzó tervek mindaddig szánalmas komédiák maradnak, amíg a társadalmi termelőeszközök magántulajdonosai elfedhetik a termelők és a fogyasztók előtt a kizsákmányolás, a rablás és a csalás mechanizmusát. A kereskedelmi «titok» eltörlése az első lépés az ipar valóságos ellenőrzése felé.
A munkásoknak ugyanolyan joguk van a vállalat, a tröszt, az iparág, a nemzetgazdaság egésze «titkainak» a megismerésére, mint a kapitalistáknak. Elsősorban a központosított bankokat, a nehézipart, a közlekedést és szállítást kell ellenőrzés alá vonni.
A munkásellenőrzés első feladata abban áll, hogy — kezdve az egyes vállalaton — kiderítse mennyi a társadalom bevétele és kiadása: meg kell állapítania, hogy mennyire rúg az egyes kapitalistának és valamennyi kizsákmányolónak részesedése a nemzeti jövedelemből; fel kell fednie a bankok és trösztök háttérben folytatott cselszövéseit és szélhámosságait; végül, az egész társadalom előtt le kell lepleznie az emberi munkának azt a szörnyűséges tékozlását, ami a kapitalista anarchiának és a haszon utáni hajszának az eredménye.
A burzsoá állam egyetlen funkcionáriusa sem képes ezt elvégezni, bármekkora hatalommal legyen felruházva. Az egész világ megfigyelhette Roosevelt elnök és Léon Blum miniszterelnök tehetetlenségét a «60» vagy a «200 család» összeesküvésével szemben. A kizsákmányolók ellenállásának a megtöréséhez a munkásosztály nyomására van szükség. Csak az üzemi bizottságok, és egyedül ők — képesek biztosítani a termelés fölötti valóságos ellenőrzést, közreműködésre szólítva mint tanácsadókat és nem mint technokratákat a néphez hű becsületes és szakértőket: mérnököket, könyvelőket, tudósokat, statisztikusokat.
A munkanélküliség elleni harc elképzelhetetlen a NAGY KÖZMUNKÁK széleskörű és merész megszervezése nélkül. De a nagy közmunkáknak is csak akkor lehet tartós és pozitív jelentősége mind a társadalom, mind a munkanélküliek számára, ha néhány évre szóló általános tervnek a részét képezik. Egy ilyen tervnek a keretében követelik a munkások a munka megindítását a társadalom számlájára, a válság következtében bezárt magánvállalatokban. Ebben az esetben a munkásellenőrzés átadja helyét a közvetlen munkásigazgatásnak.
A dolgozók, nem pedig a kizsákmányolók érdekeinek a szempontjából kidolgozott legelemibb gazdasági terv sem képzelhető el munkásellenőrzés nélkül, anélkül, hogy a munkások belenéznének a kapitalista gazdaság minden nyílt és rejtett zugába. A különféle vállalatok bizottságainak, megfelelő konferenciákon meg kell választaniok a tröszt, az iparág, a gazdasági körzetek, végül az egész országos ipar bizottságait. Így a munkásellenőrzés a TERVGAZDÁLKODÁS ISKOLÁJA lesz. A munkásosztály az ellenőrzés tapasztalatának az alapján felkészül az eljövendő társadalmasított ipar közvetlen vezetésére.
Azoknak a főleg kis- és középtőkéseknek, akik néha maguktól indítványozzák a munkásoknak, hogy nézzék meg üzemük könyvvitelét — kiváltképp azért, hogy bebizonyítsák nekik a bérek csökkentésének szükségességét, — a munkások azt felelik, hogy őket nem a tönk szélén álló egyének könyvvitele érdekli, hanem az összes kizsákmányolóké. A munkások nem tudják és nem akarják életszínvonalukat azoknak az egyes tőkéseknek az érdekeihez szabni, akik a saját rendszerüknek estek áldozatul. A feladat a termelés és az elosztás egész rendszerének az átépítése, ésszerűbb és méltóbb elvek alapján. Ha a kereskedelmi titok eltörlése a munkásellenőrzés szükséges feltétele, ez az ellenőrzés viszont az első lépés a gazdaság szocialista vezetése felé.
Következő rész: VIII — Egyes kapitalista csoportok kisajátítása