A kisajátítás szocialista programja, azaz a burzsoázia politikai megdöntése és gazdasági uralmának a felszámolása semmi esetre sem lehet ürügy arra, hogy a jelenlegi átmeneti szakasz követelései közül kihagyjuk a nemzeti lét számára legfontosabb iparágak némelyikének, vagy a legélősdibb tőkés csoportok némelyikének a kisajátítását.
Ilyenformán, az Egyesült Államok «60 családjának», vagy a francia «200 családnak» a diktatúrájáról siránkozó demokrata urak prédikációival szembeállítjuk e 60 vagy 200 kapitalista hűbérúr kisajátításának a követelését.
Pontosan ugyanígy követeljük a hadiipar, a vasutak, a legfontosabb nyersanyagforrások, stb. monopóliumainak kisajátítását is.
E követeléseket az különbözteti meg az «államosításnak» a reformista, nagyon ködös jelszavától, hogy:
Visszautasítjuk a kártalanítást;
Figyelmeztetjük a tömegeket a Népfront sarlatánjaira, akik szóban az államosítás mellett vannak, de valójában a tőke ügynökei;
Felhívjuk a tömegeket, hogy csak a saját forradalmi erejükre számítsanak;
A kisajátítás problémáját összekapcsoljuk a munkások és parasztok hatalomátvételének a kérdésével.
A kisajátítás jelszava a mindennapos agitáció jelszava kell legyen, tehát részekre bontott és nem csupán propaganda jellegű, általános formájú. Ennek a szükségességét az magyarázza, hogy a különböző iparágak a fejlődés különböző fokán állnak, különböző helyet foglalnak el a társadalom életében, és az osztályharc különböző szakaszain haladnak át. Egyedül a munkásosztály általános forradalmi fellendülése tűzheti napirendre a burzsoázia általános kisajátítását. Az átmeneti követelések feladata a munkásosztály előkészítése e cél végrehajtására.
Következő rész: IX — A magánbankok kisajátítása és a hitelrendszer államosítása