A mezőgazdasági munkás az ipari munkás falusi fegyvertársa; ugyanannak az osztálynak alkotják egy-egy részét. Érdekeik elválaszthatatlanok. Az ipari munkások átmeneti követeléseinek a programja, ilyen vagy olyan változtatásokkal, egyben a mezőgazdasági munkásság programja is.
A parasztság (földtulajdonosok) már másik osztály: ez a falusi kispolgárság. A kispolgárság különböző rétegekből áll, a félproletároktól egészen a kizsákmányolókig. Ennek megfelelően, az ipari munkásság politikai feladata az osztályharc bevitele a faluba: csak így lesz képes elválasztani szövetségeseit az ellenségeitől.
Minden ország nemzeti fejlődésének a sajátosságait a parasztság és részben a városi kispolgárság (kisiparosok és kiskereskedők) helyzete fejezi ki legjobban. Azért, mert ezek az osztályok, bármilyen nagyszámúak legyenek, lényegében a kapitalizmus előtti termelési formák túlélését képviselik. A IV. Internacionálé pártjainak a lehető legkonkrétebb formában ki kell dolgozniok az átmeneti követelések programját a parasztok (földtulajdonosok) és a városi kispolgárság számára, a különböző országok feltételeinek megfelelően. Az élenjáró munkásoknak meg kell tanulniok, hogy világos és konkrét választ adjanak jövendő szövetségeseik kérdéseire.
Amíg a paraszt «független» kistermelő marad, szüksége van az olcsó hitelre, a mezőgazdasági gépek és a műtrágya elérhető árára, a kedvező szállítási feltételekre és a mezőgazdasági termékek eladásának tisztességes szervezetére. De a bankok, a trösztök és a kereskedők minden oldalról szipolyozzák a parasztot. Egyedül a parasztok képesek megakadályozni ezt a rablást, a munkások segítségével. Arra van szükség, hogy létrejöjjenek a KISPARASZTOK BIZOTTSÁGAI, amelyek a munkásbizottságokkal és a bankhivatalnokok bizottságaival karöltve kézbe veszik a szállítás, a hitel és a mezőgazdaságot érintő kereskedelem ellenőrzését.
A nagyburzsoázia hazug módon a munkások «mértéktelen» igényeire hivatkozik, és a TERMÉKÁRAK kérdésével mesterséges éket ver a munkások és a parasztok, valamint a munkások és a városi kispolgárság közé. A paraszt, a kisiparos, a kiskereskedő nem tud az árak emelkedésével párhuzamos béremelést követelni, mint a munkás, a tisztviselő és a kishivatalnok. A kormány hivatalos küzdelme a drágaság ellen csak a tömegek becsapására szolgál. Mégis, a parasztok, a kisiparosok és a kiskereskedők, úgy mint fogyasztók, a munkásokkal karöltve aktívan be kell, hogy avatkozzanak az árpolitikába. A kapitalistáknak a szállítás, a termelés és a kereskedelem költségeire hivatkozó panaszaira a fogyasztók a következőképpen felelnek: «Mutassák meg nekünk a könyvvitelüket; követeljük az árpolitika fölötti ellenőrzést.» Ennek az ellenőrzésnek szervei az ÁRFELÜGYELETI BIZOTTSÁGOK, amelyek az üzemek, a szakszervezetek, a szövetkezetek, a parasztszervezetek, a városi kisemberek, a cselédek, stb. küldötteiből állnak. A munkások ezen a módon tudják majd megmutatni a parasztoknak, hogy nem a magas bérek okozzák a magas árakat, hanem a kapitalisták mértéktelen haszna és a kapitalista anarchia többlet kiadásai.
A föld NACIONALIZÁLÁSÁNAK és a MEZŐGAZDASÁG KOLLEKTIVIZÁLÁSÁNAK a programját úgy kell kidolgozni, hogy az gyökeresen kizárja a kisparasztok kisajátítását vagy erőszakos kollektivizálását. A paraszt mindaddig földjének a tulajdonosa marad, amíg azt saját maga szükségesnek és lehetségesnek tartja. A szocialista program becsületének visszaszerzése végett, a parasztság előtt könyörtelenül le kell leplezni a kollektivizálás sztalinista módszereit, amelyeket nem a munkások és a parasztok érdekei, hanem a bürokrácia érdekei szabnak meg.
A kisajátítók kisajátítása nem jelenti a KISIPAROSOK és a KISKERESKEDŐK kisajátítását. Ellenkezőleg, a bankok és trösztök fölötti munkásellenőrzés, még inkább ezeknek az államosítása, a városi kispolgárság számára a hitelnek, a vételnek és az eladásnak hasonlíthatatlanul kedvezőbb feltételeit teremti meg, mint a monopóliumok korlátlan uralma. A magántőkétől való függés az államtól való függéssé válik, amely annál figyelmesebb lesz a kisemberei iránt, minél szilárdabban tartják kezükben az államot maguk a dolgozók.
A kizsákmányolt parasztság részvétele a gazdaság különböző területeinek az ellenőrzésében lehetővé teszi, hogy maga a parasztság döntse el azt a kérdést vajon lehetséges-e áttérni a föld közös művelésére, s ha igen mikor, milyen mértékben. Az ipari munkások kötelezik magukat, hogy ezen a téren minden segítséget megadnak a parasztságnak a szakszervezetek, az üzemi bizottságok és főleg a munkás-paraszt kormány révén.
Az a szövetség, amelyet a munkásosztály javasol nem általában a középosztálynak, hanem a város és a falu kizsákmányolt rétegeinek, szemben valamennyi kizsákmányolóval, beleértve a «közép»-kizsákmányolókat is, nem alapulhat a kényszerre, hanem kizárólag olyan szabad megegyezésre, amelyet egy különleges «paktumnak» kell megszilárdítania. Ez a «paktum» pontosan az átmenet követeléseinek a két fél által szabadon elfogadott programja.
Következő rész: XII — Harc az imperializmus és a háború ellen