Az üzemi bizottságok az üzemen belüli kettőshatalom elemei. Ezért a létezésük csak a tömegek növekvő nyomása idején képzelhető el. Ugyanez a helyzet a háborúellenes harc tömegszerveivel, az árfelügyelő bizottságokkal és a mozgalom minden egyéb új központjával, amelyeknek a megjelenése éppen arról tanúskodik, hogy az osztályharc meghaladta a munkásság hagyományos szervezeteinek kereteit.
De ezek az új szervek és központok mihamar elégtelenné válnak és jelentkezik kohéziójuk hiánya is. Mert az átmeneti követelések egyikét sem lehet maradéktalanul megvalósítani a tőkés rendszer fenntartásával. Ugyanakkor a társadalmi válság elmélyülése nemcsak a tömegek szenvedéseit növeli, hanem türelmetlenségüket, határozottságukat és támadó szellemüket is. Az elnyomottak újabb és újabb rétegei emelik fel fejüket és megfogalmazzák követeléseiket. A szűkölködők milliói, akikre a reformista főnökök soha nem gondolnak, dörömbölni kezdenek a munkásszervezetek ajtaján. A munkanélküliek bekapcsolódnak a mozgalomba. A mezőgazdasági munkások, a nyomorba vagy félnyomorba döntött parasztok, a városi alsó rétegek, a cselédlányok, a háztartási alkalmazottak, az értelmiség proletár elemei mind tömörülni akarnak és keresik az irányítást.
Hogyan lehet összehangolni ezeket a különféle követeléseket és harci formákat, akár egyetlen városon belül is? A történelem már válaszolt erre a kérdésre: a tanácsok révén, amelyek egyesítik minden harcbanálló csoport képviselőit. Eddig még senki nem javasolt semmiféle más szervezeti formát, és kétséges, hogy lehetne mást találni. A tanácsok semmiféle előzetes programhoz nincsenek kötve. Valamennyi kizsákmányolt előtt kitárják kapuikat. Ezen a kapun bejutnak mindazoknak a rétegeknek a képviselői, amelyeket magával ragad a küzdelem általános áradata. A szervezet a mozgalommal együtt nő és onnan ered szüntelen megújulása. A munkásság minden politikai áramlata küzdhet a tanácsok vezetéséért a legszélesebb demokrácia alapján. Ezért a tanácsok jelszava az átmeneti követelések programjának a csúcsa.
A tanácsok csak akkor jöhetnek létre, amikor a tömegek mozgalma nyíltan forradalmi szakaszba lép. A tanácsok, mint olyan szervek, amelyek körül a dolgozók tízmilliói egyesülnek a kizsákmányolók elleni harcban, megjelenésük pillanatától kezdve a helyi közigazgatásnak, majd magának a központi kormánynak a vetélytársaivá és ellenfeleivé válnak. Ha az üzemi bizottság megteremti a kettőshatalom elemeit az üzemben, a tanácsok megnyitják a kettőshatalom korszakát az országban.
A kettőshatalom a maga részéről az átmeneti szakasz tetőpontja. Két rendszer áll szemben egymással: a burzsoá és a proletár. Közöttük elkerülhetetlen az összecsapás. Ennek a kimenetelétől függ a társadalom sorsa. A forradalom veresége esetén a tőkésosztály fasiszta diktatúrája következik. A győzelem esetén a tanácsok hatalma, azaz a proletárdiktatúra és a társadalom szocialista újjászervezése.
Következő rész: XV — Az elmaradott országok és az átmeneti követelések programja