A gyarmati és félgyarmati országok természetüknél fogva elmaradottak. De ezek az elmaradott országok az imperializmus világuralmának a feltételei között élnek. Ez az oka annak, hogy a fejlődésüknek kombinált jellege van: egyesítik magukban a legkezdetlegesebb gazdasági formákat és a kapitalista civilizáció technikájának a legújabb vívmányait. Ez határozza meg az elmaradott országok munkásosztályának a politikáját: arra kényszerül, hogy kombinálja a nemzeti függetlenség és a polgári demokrácia legelemibb feladataiért folytatott harcát a világimperializmus elleni szocialista küzdelemmel. A demokrácia követelései, az átmeneti követelések és a szocialista forradalom feladatai nem válnak el külön történelmi szakaszokként ebben a küzdelemben, hanem közvetlenül folynak egyik a másikból. A kínai munkásság alig kezdett első szakszervezeteinek a megszervezéséhez, máris a tanácsokra kellett gondolnia. Ebben az értelemben a jelen program teljesen alkalmazható a gyarmati és félgyarmati országokban, legalábbis azokban, ahol a munkásosztály már képes független politikai gyakorlatra.
A gyarmati és félgyarmati országok központi problémái az AGRÁRFORRADALOM, azaz a feudális örökség felszámolása és a NEMZETI FÜGGETLENSÉG, vagyis az imperialista iga megtörése. E két feladat szorosan összefügg egymással.
Lehetetlen simán és egyszerűen elvetni a demokratikus programot: az kell, hogy maguk a tömegek túllépjék azt küzdelmük folyamán. A NEMZETGYŰLÉS (vagy ALKOTMÁNYOZÓ GYŰLÉS) jelszava megőrizte érvényességét olyan országokban, mint Kína vagy India. Ezt a jelszót széttéphetetlenül össze kell kötni a nemzeti felszabadulás és a földreform feladataival. Mindenekelőtt a munkásokat kell ezzel a demokratikus programmal felfegyverezni. Egyedül ők képesek fellázítani és tömöríteni a parasztokat. A demokratikus forradalmi program alapján szembe kell állítani a munkásokat a «nemzeti» burzsoáziával. A forradalmi demokrácia jelszavaival mozgósított tömegek harcának bizonyos szakaszán a tanácsok megjelenhetnek és meg kell, hogy jelenjenek. Történelmi szerepüket, különösen a Nemzetgyűléshez való viszonyukat minden egyes adott szakaszban meghatározza a munkásosztály politikai színvonala, a parasztsághoz való kapcsolata és a munkáspárt politikájának a jellege. A tanácsoknak előbb-utóbb meg kell dönteniök a polgári demokráciát. Egyedül a tanácsok tudják következetesen végrehajtani a demokratikus forradalmat és így megnyitni a szocialista forradalom szakaszát.
A munkásság harcában a különböző demokratikus és átmeneti követelések sajátos súlyát, kölcsönös viszonyát, egymásra következésük rendjét az adott elmaradott ország sajátosságai és feltételei, jórészt elmaradottságának a foka, határozzák meg. Mégis, a forradalmi fejlődés általános iránya a PERMANENS FORRADALOM formulájával határozható meg, abban az értelemben, amelyet Oroszországban három forradalom adott ennek (1905, 1917 február, 1917 október).
A «Kommunista» Internacionálé klasszikus példát mutatott az elmaradott országoknak arról, hogyan lehet romlásba vinni egy erővel és reményekkel teli forradalmat. 1925-1927-ben, a kínai tömegmozgalom erőteljes fellendülése idején, a Komintern nem adta ki a Nemzetgyűlés jelszavát és ugyanakkor megtiltotta a tanácsok alakítását. Sztálin terve szerint, a Kuomintang burzsoá pártjának kellett «helyettesíteni» mind a Nemzetgyűlést, mind a tanácsokat. Miután a Kuomintang leverte a tömegeket, a Komintern egy tanács karikatúrát szervezett Kantonban. A kantoni felkelés elkerülhetetlen bukása után, a Komintern az ipari munkásság teljes passzivitásával kísért partizánháború és a paraszttanácsok szervezésének útjára tért. Amikor a Komintern ezen az úton zsákutcába jutott, kihasználta a kínai-japán háborút, hogy egy tollvonással felszámolja «Szovjet-Kínát» és a Kuomintangnak, azaz a tőkésosztálynak alárendelje nemcsak a paraszt «Vörös Hadsereget», hanem az úgynevezett kommunista pártot is.
Miután a Komintern a «demokrata» rabszolgatartókkal való barátság nevében elárulta a nemzetközi proletárforradalmat, egyben el kellett árulja a gyarmati népek felszabadító harcát is, nagyobb cinizmussal egyébként, mint előtte a II. Internacionálé. A Népfront és «nemzetvédelem» politikájának egyik feladata, hogy a gyarmati lakosság százmillióit ágyútöltelékként szállítsa a «demokratikus» imperializmus számára. A gyarmati és félgyarmati népek, azaz az emberiség több mint a fele felszabadító harcának a zászlaja véglegesen a IV. Internacionálé kezébe jutott.
Következő rész: XVI — Az átmeneti követelések programja a fasiszta országokban