A Szovjetunió munkásállamként jött létre az Októberi forradalomban. A termelőeszközök államosítása, mint a szocialista fejlődés szükséges feltétele, megteremtette a termelőerők gyors növekedésének a lehetőségét. De időközben, az elszigetelt munkásállam apparátusa teljesen elfajult s a munkásosztály eszközéből a munkásosztály elleni bürokratikus erőszak, valamint egyre inkább a gazdasági szabotázs eszközévé lett. Az elmaradott és elszigetelt munkásállam bürokratizálódása és a bürokráciának egy mindenható kivételezett kaszttá való átalakulása a legmeggyőzőbb cáfolata a szocializmus egy országban elméletének nemcsak elméleti, hanem gyakorlati téren is.
Így a Szovjetunió rendszere fenyegető ellentmondásokat foglal magában. De továbbra is az ELFAJULT MUNKÁSÁLLAM rendszere marad. Ez a társadalmi diagnózis.
A politikai prognózis két lehetőséget nyújt: egyre inkább a világ tőkéseinek a munkásállamon belüli szervévé válva, vagy ez a bürokrácia dönti meg a tulajdon új formáit és visszavezeti az országot a kapitalizmusba; vagy a munkásosztály söpri el a bürokráciát és utat nyit a szocializmus felé.
A IV. Internacionálé pártjai számára a moszkvai perek nem jelentettek meglepetést és nem írják azokat egyszerűen a Kreml diktátora személyes őrületének a számlájára sem, hanem a Thermidor törvényszerű eredményének tekintik. Azokból a tűrhetetlen összekoccanásokból származtak, amelyek a szovjet bürokrácia sorain belül fellelhetők és visszatükrözik a bürokrácia és a nép közötti ellentmondásokat, valamint azokat, amelyek magán a «népen» belül is egyre mélyebbé válnak. A perek véres «fantasztikuma» mutatja az ellentmondások feszültségének az erejét és jelzi a kibontakozás közeledését.
A Kreml régi ügynökei, akik megtagadták a moszkvai hazatérést, külföldi nyilatkozataikban a maguk módján megdönthetetlenül megerősítették azt az állítást, hogy a bürokrácia soraiban a politikai gondolat minden árnyalata fellelhető: az igazi bolsevizmustól (I. Reiss) a megrögzött fasizmusig (Th. Butenko). A bürokrácia forradalmi elemei, akik elenyésző kisebbséget alkotnak, tükrözik, — igaz, hogy passzívan — a munkásosztály szocialista érdekeit. A fasiszta elemek és általában az ellenforradalmárok, akiknek a száma szünet nélkül növekszik, egyre következetesebben fejezik ki a világimperializmus érdekeit. Ezek a komprádori szerepre áhítozó jelöltek nem ok nélkül gondolják, hogy az új uralkodó réteg csak az államosításokról, a kollektivizálásról, a külkereskedelmi monopóliumról való, «nyugati civilizációhoz», azaz a kapitalizmushoz való illeszkedés nevében végrehajtott lemondással biztosíthatja kivételezett helyzetét. E két pólus között oszlanak meg a többé-kevésbé ködös közbenső irányzatok mensevik, eszer vagy liberális jelleggel, amelyek a polgári demokrácia felé sodródnak.
Magában az úgynevezett «osztálynélküli» társadalomban is kétségkívül ugyanazok a csoportosulások találhatók, mint a bürokrácia soraiban, de nem olyan világosan kifejezve és megfordított arányban: tudatos kapitalista irányzatok, jellegzetesek főleg a kolhozparasztság tehetős részében, a lakosságnak csak elenyésző kisebbségében találhatók. De széles bázisuk van a személyes felhalmozásra dolgozó kispolgári irányzatokban, amelyek az általános nyomorból születnek és amelyeket a bürokrácia tudatosan bátorít.
A növekvő ellentmondásoknak ezen a rendszerén, amelyek egyre inkább felborítják a társadalmi egyensúlyt, a terror módszereivel tartja fenn magát egy thermidori oligarchia, amely most főleg Sztálin bonapartista klikkjére korlátozódik.
A legutóbbi perek csapást mértek a baloldalra. Ez igaz a jobboldali ellenzék vezetői elleni megtorlás esetében is, mert a bürokrácia érdekeinek és irányzatainak a szempontjából a régi bolsevik párt jobboldali csoportja baloldali veszélyt képviselt. Az a tény, hogy a bonapartista klikk, amely tart a Butenko féle jobboldali szövetségeseitől is, fennmaradása biztosítása végett kénytelen volt a régi bolsevikok nemzedékének a csaknem teljes kiirtásához folyamodni, vitathatatlan bizonyítéka mind a forradalmi hagyományok továbbélésének a tömegekben, mind ez utóbbiak növekvő elégedetlenségének.
A nyugati kispolgári demokraták, akik még tegnap készpénzként fogadták el a moszkvai pereket, ma nyomatékosan ismétlik, hogy a «Szovjetunióban sem trockizmus, sem trockisták nincsenek». De mégsem magyarázzák meg, hogy az egész tisztogatás miért történik pontosan a trockista veszély elleni harc jegyében. Ha a «trockizmust» befejezett programnak, vagy még inkább szervezetnek fogjuk fel, kétségtelen, hogy a «trockizmus» nagyon gyenge a Szovjetunióban. De legyőzhetetlen ereje az, hogy nemcsak a forradalmi hagyományt fejezi ki, hanem magának a munkásosztálynak a jelenlegi ellenállását is. A munkások társadalmi gyűlölete a bürokráciával szemben, — pontosan ez a «trockizmus» a Kreml klikkjének a szemében. Halálosan fél a munkások néma lázadásának és a IV. Internacionálé szervezetének a találkozásától. Teljes joggal.
A régi bolsevikok nemzedékének és a közép-, valamint a fiatal nemzedék forradalmi képviselőinek a kiirtása még jobban felborította a politikai egyensúlyt a bürokrácia burzsoá jobbszárnyának és az országban lévő szövetségeseinek a javára. Innen, azaz jobbról várható, hogy az elkövetkező időben egyre határozottabb kísérletek történnek a Szovjetunió társadalmi rendjének az újjászervezésére, közelítve azt a «nyugati civilizációhoz», főleg annak a fasiszta formájához.
Ez a perspektíva nagyon konkréttá teszi a «Szovjetunió védelmének» a kérdését. Ha holnap a burzsoá-fasiszta csoport, vagy mondjuk a «Butenko frakció» harcba indul a hatalomért, a «Reiss frakció» elkerülhetetlenül a barrikád másik oldalán foglal helyet. Átmenetileg Sztálin szövetségeseként harcolva, természetesen nem ennek bonapartista klikkjét védelmezi, hanem a Szovjetunió társadalmi alapját, azaz a kapitalistáktól elragadott és államosított tulajdont. Ha a «Butenko frakció» katonai szövetségre lép Hitlerrel, a «Reiss frakció» védeni fogja a Szovjetuniót a nyílt katonai beavatkozás ellen a Szovjetunión belül és a nemzetközi porondon egyaránt. Minden egyéb magatartás árulás lenne.
Szigorúan meghatározott esetekben tehát nem lehet előre tagadni egy «egységfront» lehetőségét a bürokrácia thermidori részével, a kapitalista ellenforradalom támadásával szemben. Azonban mindennek ellenére, a fő politikai feladat a Szovjetunióban továbbra is MAGÁNAK A THERMIDORI BÜROKRÁCIÁNAK A MEGDÖNTÉSE. Uralmának minden további napja jobban megingatja a gazdaság szocialista elemeit és növeli a kapitalista restauráció esélyeit. Ugyanebben az értelemben működik a «Kommunista» Internacionálé is, a sztalinista klikk ügynöke és cinkosa a spanyol forradalom elfojtásában és a nemzetközi munkásosztály demoralizálásában.
Ugyanúgy, mint a fasizmus esetében, a bürokrácia fő ereje sem önmagában van, hanem a tömegek elbátortalanodásában; abban, hogy új perspektíva híján vannak. Ugyanúgy, mint a fasiszta országokban, amelyeknek a politikai apparátusát semmi nem különbözteti meg a Sztálinétól, hacsak ez utóbbi nagyobb őrjöngése nem, jelenleg a Szovjetunióban is csak előkészítő propaganda munka lehetséges. Ugyanúgy, mint a fasiszta országokban, a szovjet munkások forradalmi mozgalmához is a lökést valószínűleg külső események fogják megadni. A Komintern elleni harc a nemzetközi küzdőtéren jelenleg a sztalinista diktatúra elleni küzdelem legfontosabb része. Jó néhány körülmény arra enged következtetni, hogy a Komintern szétesése, melynek nincs közvetlen támasza a GPU-ban, meg fogja előzni a bonapartista klikknek és általában véve az egész thermidori bürokráciának a bukását.
A forradalom új fellendülése a Szovjetunióban kétségkívül a TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉG ÉS A POLITIKAI ELNYOMÁS ELLENI HARC zászlaja alatt fog megkezdődni. Le a bürokrácia előjogaival! Le a sztahanovizmussal! Le a szovjet arisztokráciával, rangjaival és kitüntetéseivel! Nagyobb béregyenlőséget a munka minden területén!
A szakszervezetek és az üzemi bizottságok szabadságáért, valamint a gyülekezési- és sajtószabadságért folytatott küzdelem a SZOVJET DEMOKRÁCIÁNAK az újjászületéséért és kiteljesedéséért menő harccá fog fejlődni.
A bürokrácia a tanácsokat, mint osztályszerveket az általános választás fikciójával helyettesítette, Hitler és Göbbels stílusában. Vissza kell adni a tanácsoknak nemcsak a szabad, demokratikus formáját, hanem az osztálytartalmát is. Miként azelőtt a tőkések és a kulákok nem lehettek a tanácsok tagjai, ugyanúgy ma KI KELL KERGETNI A BÜROKRÁCIÁT ÉS AZ ÚJ ARISZTOKRÁCIÁT A TANÁCSOKBÓL. Csak a munkások, az egyszerű kolhozparasztok, az egyéni parasztok és a vöröskatonák képviselőinek van helyük a tanácsokban.
A tanácsok demokratizálása elképzelhetetlen a TANÁCSPÁRTOK LEGALIZÁLÁSA nélkül. Szabad választásukkal maguk a munkások és parasztok fogják megmutatni, hogy melyek a tanács-pártok.
Követeljük a TERVGAZDÁLKODÁS ÚJJÁSZERVEZÉSÉT felülről lefelé, teljes egészében, szem előtt tartva a termelők és a fogyasztók érdekeit! Az üzemi bizottságoknak vissza kell szerezniök a termelés fölötti ellenőrzés jogát. A demokratikusan szervezett fogyasztási szövetkezeteknek kell ellenőrizniök a termékek minőségét és árát.
Követeljük a MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETEK ÚJJÁSZERVEZÉSÉT a szövetkezeti parasztság akaratának megfelelően és érdekei szerint!
A bürokrácia konzervatív nemzetközi politikáját fel kell váltani a munkás-nemzetköziség politikájával. Nyilvánosságra kell hozni a Kreml egész diplomáciai levelezését. LE A TITKOS DIPLOMÁCIÁVAL!
A thermidori bürokrácia által rendezett valamennyi politikai pert felül kell vizsgálni a teljes nyilvánosság és a szabad vizsgálat biztosításával. A hamisítások szerzőit megérdemelt büntetésben kell részesíteni.
Ezt a programot lehetetlen végrehajtani a bürokrácia megbuktatása nélkül, mely az erőszak és csalás révén tartja fenn magát. Kizárólag az elnyomott tömegek győzelmes forradalmi felkelése képes felújítani a tanácsrendszert és biztosítani előrehaladását a szocializmus felé. Kizárólag a IV. Internacionálé pártja képes felkelésre vezetni a szovjet tömegeket.
Le Kain-Sztálin bonapartista klikkjével!
Éljen a tanácsdemokrácia!
Éljen a nemzetközi szocialista forradalom!
Következő rész: XVIII — Az opportunizmus és az elvtelen revizionizmus ellen