Lev Trockij

A kapitalizmus haldoklása és a IV. Internacionálé feladatai

(Átmeneti Program)

XIX.
A szektásság ellen


A munkásosztály történelmi szervezetei árulásának és elfajulásának a hatására, a IV. Internacionálé peremén különböző fajtájú szektás csoportok és tömörülések születnek, vagy újraképződnek. Lényegük, hogy elvetik a részleges vagy átmeneti követelésekért, azaz a tömegek elemi szükségleteiért folytatott harcot. A szektások számára a forradalomra való felkészülés saját maguknak a szocializmus előnyeiről való meggyőzését jelenti. Azt indítványozzák, hogy hátat kell fordítani a «régi» szakszervezeteknek, azaz munkások tízmillióinak, mintha a tömegek a valóságos osztályharc feltételein kívül is élhetnének! Közömbösek maradnak a reformista szervezeteken belül lezajló harc iránt, mintha meg lehetne hódítani a tömegeket az ebben a harcban való részvétel nélkül! A gyakorlatban nem tesznek különbséget a polgári demokrácia és a fasizmus között, mintha a tömegek nem éreznék lépten-nyomon ezt a különbséget!

A szektások csak két színt tudnak megkülönböztetni: a fehéret és a feketét. Nehogy kísértésbe essenek, leegyszerűsítik a valóságot. Nem tesznek különbséget a Spanyolországban harcbanálló két tábor között, azon egyszerű oknál fogva, hogy mindkettő jellege burzsoá. Ebből kifolyólag gondolják azt is, hogy a Japán és a Kína közötti háborúban semlegesnek kell maradni. Tagadják a döntő különbséget a Szovjetunió és a burzsoá országok között, és tekintve a szovjet bürokrácia reakciós politikáját, elutasítják az Októberi forradalom által létrehozott tulajdonformák védelmét az imperializmussal szemben. Nem képesek utat találni a tömegekhez, ezért könnyen vádolják a tömegeket, hogy képtelenek felemelkedni a forradalmi eszmékig.

E meddő próféták számára egyáltalán nem szükséges az átmeneti követelések formájában létrehozott híd, mivel eszük ágában sincs átjutni a túlsó partra. Ugyanazoknak az üres és elvont tételeknek az ismételgetésére szorítkozva, egyhelyben topognak. Számukra a politikai események csupán kommentárok készítésére adnak alkalmat, de nem a cselekvésre. A szektások, mint általában a zavarosfejűek és a csodadoktorok, percenként fricskát kapnak a valóságtól, folytonos ingerlékeny állapotban élnek, szünet nélkül panaszkodnak a «rendszerre» és a «módszerekre», és kicsinyes cselszövésekre fanyalodnak. Saját környezetükben rendszerint despotikus uralmat gyakorolnak.

A szektásság, mint politikai üresség, csak kiegészíti — miként az árnyék — az opportunizmust, anélkül, hogy forradalmi perspektívát nyitna. A gyakorlati politikában a szektások minden lépésnél szövetkeznek az opportunistákkal, főleg a centristákkal, hogy harcoljanak a marxizmus ellen.

Az ilyenfajta szektás csoportok és klikkek többsége, amely a IV. Internacionálé asztaláról ejtett morzsákból táplálkozik, «független» szervezeti életet él, nagy igényekkel, de a siker legcsekélyebb esélye nélkül. A bolsevik-leninisták idővesztés nélkül nyugodtan a sorsukra hagyhatják őket.

De szektás irányzatok a saját sorainkban is találhatók és vészes befolyást gyakorolnak néhány csoport munkájára. Az ilyesmit egy napig sem lehet tűrni. A szakszervezetekkel kapcsolatos helyes politika a IV. Internacionáléhoz való tartozás alapvető feltétele. Aki nem keresi és nem találja meg az utat a tömegek mozgalmához, nem harcos, hanem teher a párt számára. A program nem egy szerkesztőség, egy olvasóterem vagy egy vitaklub számára készül, hanem az embermilliók forradalmi cselekvése számára. A IV. Internacionálé sorainak megtisztítása a szektásságtól és a javíthatatlan szektásoktól a forradalmi sikerek legfontosabb feltétele.


Következő rész: XX — Helyet az ifjúságnak! Helyet a dolgozó nőknek!